régi vackaim 2.

Azok, akik viszonylag régebb óta vannak velünk, azok tudják azt, hogy a Hiba leckének az egyik kiindulási pontja a Hibaisták megjelenése, és az ő alkotói körük, az ő felfogásuk a hibát illetően, és innen indultunk. Ehhez képest meglepően kevés kép jön erre a leckére, miközben nagyon érdekes és izgalmas kérdéskört feszeget az hibaizmus maga. Ezt a kérdéskört mi, látszóteresek is körbejárhatnánk, hogy mit jelent számunkra a hiba, mikor beszélhetünk szép, esztétikai formában megjelenő hibáról. Nem akarom ezt most itt részletezni, csak azért mondom el, mert nagyon érdekes, hogy ez a lecke lényegesen kevéssé pörög, mint mondjuk az Épített környezet, amire előszeretettel küldenek a tanulók megoldásokat. Amit itt látunk ez egy nagyon érdekes és izgalmas képi helyzet, ha megfigyeljük, valami technikai malőr miatt vízszintes sávok keletkeztek a képen, kicsit el is csúszott az egész, ismétlések vannak. Mindezzel együtt izgalmas, és érthető maradt a kép, sőt, így egy egyébként nem túl érdekes és fontos képből jött létre valami olyan plusz, amit valószínű az alkotó önmagában nem biztos, hogy létrehozott volna. Azért mondom azt, hogy ez egy nagyon jó kép és leckemegoldás, és három csillagos is a Hiba leckére, mert nagyon jól példázza azt, hogy miről beszélünk akkor, amikor a hibáról beszélünk. Arról, hogy az alkotói szempontból értékelhető hibának szerintem az egyik fő ismérve, hogy hozzáad valami pluszt a képhez a véletlen, és így többé válik a kép, mint amit az alkotó eleve gondolt, mint amit ő eleve létrehozott volna. A hiba nem elég, hogy egy rontás, és jaj de szép, hanem kompozícióban, megjelenési formában kell, hogy valami pluszt adjon. Ha ez nem történik meg, akkor rontott képről beszélünk. Ez nem egy rontott kép, ez egy gyönyörű hibaista kép, nagyon szépek ezek a csíkok, és nagyon izgalmas az az ügy, ami valószínű, hogy a technika véletlenje folytán jött létre. (hegyi)
értékelés: