Számomra itt a sportjárgányon van a hangsúly, hogy gyors, hogy ugrik, hogy piszkos, ilyenek. Maga a versenyszitu a közeli miatt kevésbé hangsúlyos, de nekem tetszik ez a fotó, ügyes, jól elkapott pillanat, szakoldalra is mehetne szerintem :)
Az a helyzet Alexandra, hogy jól megfogod a mozgást, és azt kell, hogy mondjam, hogy ezt már tényleg nagyon érzed, hogy hogyan kell egy gyorsan száguldó autót kihozni a képre, hogy olyat láthassunk, amit ott a nagy izgalomban, vagy a nagy felfordulásban nem. De a kompozícióval vannak problémák. És azért ez sem más ám, mintha három almával, meg két körtével csinálnál egy csendéletet, vagy valakit lefotóznál, mint portrét, mert ezeknél a képeknél is elvárás az, hogy milyen esztétikai minőséget képvisel az, amit csinálsz. Ezt azért mondom, mert ennél a szintnél az a következő lépcső, hogy mondjuk bármelyik sportlap a te képedet válassza, és ne a másét. Ehhez viszont az kell, hogy határozott döntéseket hozz, legyen meg az, aminek meg kell lennie, tehát, ha ott egy befutó van, akkor az, ha egy baleset, akkor az, ha kitört a kereke, akkor az. Tehát, hogy jó pillanatokat kapjál le, szerintem, ez menni fog. De az is fontos, hogy ne csak a jó pillanat szülessen meg, hanem mindez olyan módon legyen becsomagolva, hogy az visszautasíthatatlan legyen, és azt mondja az ember, hogy ezt így, és csakis így lehetett megcsinálni, és megemelem a kalapom. Ez a kép még nem az. Azért nem, mert hiányzik róla például a felvert por, azért nem, mert nem tudom, hogy ő kicsoda, és mit csinál, és miért. Egy sorozatban még talán elfér, de ha egy képről beszélünk, akkor ebben határozottabbnak kell lenni. Ebben érzek én még problematikát, 2 csillag. Annyit még hadd tegyek hozzá Alexandra, hogy nagyon lazán vagy jelen, és ahhoz, hogy haladást érj el, ahhoz, hogy ez működjön, ahhoz igenis szükség van arra, hogy rendszeres legyél. Neked a sport a mindened, és ezt én abszolút el tudom ismerni, az autós sport nekem is fontos, és nagyon szeretem, nyilvánvalóan hozzád képest még műkedvelői szinten sem vagyok, de az fontos, hogy ha fotográfiáról beszélünk, akkor ne csak mindig a könnyebbik végét próbáljuk. Lehet, hogy az első lépéseket illetően neked ez könnyen megy, ugyanakkor a továbblépésnél fogod magadnak megnehezíteni a dolgot azzal, ha nem gyakorolsz, és ha nem vagy rendszeres. Tessék a többi leckével is haladni. Az első három leckét megnézném ám tőled újból. (hegyi)
értékelés:
Számomra itt a sportjárgányon van a hangsúly, hogy gyors, hogy ugrik, hogy piszkos, ilyenek. Maga a versenyszitu a közeli miatt kevésbé hangsúlyos, de nekem tetszik ez a fotó, ügyes, jól elkapott pillanat, szakoldalra is mehetne szerintem :)
Szerintem ez a fotó tök rendben van! Jó pillanat, szépen elkapott. Engem a srác kevésbé zavar, ilyen képeknél, ahol gyorsan történnek az események, nem biztos, hogy pont egy belógó ember instruálásával törődik az ember. :) Viszont az autó által hátrafröcskölt sártengerből én még elviselnék egy kicsit, talán úgy érzékletesebb lenne a fotó.
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Elnézést a kései reagálásra, de nem volt időm ide feljutni.
Tóth Csaba: Engem is zavar a láthatósági mellényes srác, de sajnos a biztonságért felelős személyeket nem küldhetem el a pálya széléről, és nem tudom az autósnak se mondani, hogy akkor vágja keresztbe az autót amikor épp kitakarja, ennek a műfajnak ez a "szépsége".
Petz Anna: Köszönöm az észrevételt, a képet nem vágtam meg, hanem így sikerült, ha lenne sár én is odavágnám még, de sajnos a képnek itt a vége, belecsúsztam sajnos.
Mészáros István: Köszönöm a kommentet, az a célom, hogy sportoldalra kerüljenek a képeim.