Ez egy tíz képből álló sorozat. Azt abszolút értem, hogy lenyűgözi az embert az a fajta felszabadultság, ahogy ezek a szereplők itt ebben a szökőkútban játszanak. Élvezik azt, hogy hűsíti őket ez a víz, élvezik azt, hogy már lement a nap, hogy sötétebb van, kevésbé van már meleg, tehát üdítő ez az egész. Ráadásul azzal az expozíciós idővel, amit András választott, néhol ezek a kis vízfolyások teljesen szoborszerű hatást mutatnak. Ugyanakkor mindaz mellett, hogy ez a képsor ötlet mennyire izgalmas lehetne, egymást kezdik kioltani a képek. Az első kép nekem olyan nagyon nem erős. Ebben a méretben nem tudom nagyon jól értelmezni, hogy a nénivel mi történt, hogy most aláállt a víznek, vagy mit csinál. A második kép akkor lehetne izgalmas, ha feszesebb lenne a kompozíció, de ahhoz egészen feszesre kellene komponálni, tehát a hajoló figura fenekénél, és a másik oldalon a vízoszlopnál létre kéne hozni egy vágást. Ez most egy picit lötyög. Ez közeliben lenne izgalmas, ha egészen közel menne a fotós, és nem féltené a bőrét, hogy ő is vizes lesz, és beleállna a vízsugárhoz a hölgy arcát lefotózni. Ott lehet a csoda, ahogy a víz az arcon megjelenik. A harmadik kép beleférne, ha mint képriport veszem, de olyan nagyon nem nagy dobás. A negyedik kép abszolút zavaros nekem, és az ötödik kép az, ahol elkezdődik valami. Igaz, hogy ez is dől, bal felé el vagyunk fordulva, de ez az a kép, ami a többi helyett mesél. Amit eddig látunk azok helyett ez a kép mindent elmond. Aztán a hatodik olyan, mintha egy táncleckének a kezdete lenne, de elrontja a háttérben az a fényreklám. A hetedik képnél a mozdulat nem pontosan van lefényképezve, itt tized másodpercek is számítanak, hogy mikor exponálunk. Nem biztos, hogy itt optimális időben lett exponálva. A nyolcadik kép, mint illusztráció, jól tudna működni valamilyen szöveghez, de önmagában az ötödik kép kiüti. Az utolsó előtti kép megint izgalmas, olyan, mintha egy röntgen képet látnánk, ahogy a néni úgymond alvázmosást tart, de nem voltál elég szigorú itt se, kompozícióban billeg. Az utolsó kép az ötödik képnek egyfajta parafrázisa, tehát az ötödik kép ennél sokkal feszesebb. Ez a képsor egy kép: az ötös kép. Olyan van, hogy az ember beleszeret egy ilyen történetbe, és utána hazamegy, és lecsillapodik, elteszi egy kicsit pihenni az anyagot, utána azt mondja, hogy na nézzük csak meg ezt úgy, mintha egy kívülálló lennék. Akkor lehet, hogy saját maga is meghozza ezt a döntést, hogy ebből egy jó, hiába szerettem bele a többibe. Ettől függetlenül ez megtartja a többit is, illusztrációnak könyvbe, szöveghez ezek a képek jók lehetnek, de ha közölni kell, akkor az ötös kép az, ami működik. Az ötös kép megkapja a három csillagot, nagyon határozottan mondom, hogy csak az ötös kép kapja, a képsor önmagában nem. (hegyi)
értékelés: