Az úgy van, hogy mindenféle versenyen kívül gondoltam megosztom veletek azt a receptet, amit minden évben egyszer, vagy kétszer maximum, elkészítünk. Ez a flódni. Fűszeres Eszternél láttam az ő receptjét, ami ehhez nagyon hasonló. Minden alkalommal kicsit finomítok a technikán és az összetételen is. Azt előre le kell szögezzem, hogy szerintem a flódni nem egyszerű dolog, egy napot simán rá kell szánni. Igyekszem a teendőket sorrendben leírni.

Először a töltelékeket szoktam megcsinálni, mert egyrészt azokat hidegen kell belesimítani a tészták közé, másrészt azok pihenhetnek, és ha nem egy nap alatt akarom lezavarni a sütést, akkor ezt előző nap nyugodtan meg lehet csinálni, nem lesz baja, hogy áll. Hogy a recept mennyire kóser vagy sem, nem tudom megmondani, nem értek hozzá. Ami még fontos: a mi tepsink 25x35x5.5 cm-es, ebbe amit leírok, így éppenhogy tetőig fér bele. Tehát ehhez képest kellhet módosítani az arányokat, ha más méretet használtok.

Almatöltelék:
   * körülbelül 1 kiló alma meghámozva, szeletelve. Nem baj, ha több.
   * 1 ek. méz
   * 1 ek. porcukor
   * fahéj
   * szegfűszeg
   * prézli (ami felszívja a nedvességet majd az almából)
   * 2.5 dl bor (fehér, nem édes, jó minőségű)

Meghámozod, leszeleteled az almát, bele egy edénybe, rá a bort és a többit és átpárolod. Nem szabad, hogy péppé főzd. Ha megvan, lecsöpögteted, a leve jó lesz a dióba, és hagyod kihűlni.

Máktöltelék:
   * 35 dkg mák darálva
   * 2 narancs héja belereszelve
   * 2 kanál baracklekvár
   * 25 dkg porcukor
   * 10 dkg mazsola
   * 2 dl bor

Összekutyulod, rottyantasz rajta egyet és kész. Ha van narancslekvár, az is lehet benne.

Diótöltelék:
   * 35 dkg dió
   * 25 dkg porcukor
   * 10 dkg mazsola
   * negyed tábla étcsoki
   * 1,5 dl bor

Mint a máknál, kevered, kutyulod, rottyantod, hagyod hűlni. A csoki kihagyható.

   * szilvalekvár - erről sokat nem tudok mondani. 35 deka körüli mennyiség elég kell legyen, lehetőleg ne túl hígat válassz, de legyen kenhető.

Tészta:
   * 80 dkg liszt
   * 40 dkg vaj
   * 15 dkg porcukor
   * 6 tojás sárgája
   * 2 dl bor
   * csipet só

Összekevered, gyúrod, amíg egyenletes, könnyen nyújtható tésztát nem kapsz. Én teszek bele sót, anélkül nem ízlik, de elhagyható, ha ezen múlik a kóserség. Amikor meggyúrtad, akkor fogod szépen a kész tésztát és elosztod úgy, hogy legyen négy darab 30 dekás darab, és egy pluszban, ami körülbelül 45 deka lesz. Ezeket becsomagolod folpackba, és beteszed a hűtőbe. Állhat nyugodtan, könnyebb lesz vele dolgozni.
   Ha ezzel megvagy, a tészta pihent és a töltelék kihűlt, akkor jön a melós rész, a nyújtás és kenés. A nagyobbik darab tésztával kezded. Kinyújtod úgy, hogy a tepsidbe tudd tenni úgy, hogy felérjen oldalt a tepsi tetején túlig. Mintha kibélelnéd vele a tepsit. Én vékony tésztát szoktam. Ha ez megvan, jön az első réteg, a mák. Rákened, eldolgozod, óvatosan, hogy ne szakítsd ki a tésztát. Igyekezz egyenletessé tenni. Utána kinyújtod a második tésztaréteget, belehelyezed a mák tetejére, úgy, hogy sehol ne lógjon ki alóla a mák. Hozzá is tapicskolhatod az alap tészta széléhez. Megszurkálod villával. Jöhet az alma. Ellapogatod, ha nagyon leves, keversz hozzá prézlit, hogy ne áztasson el mindent. Utána megint tészta. Erre diót teszel, ellapogatod, szép egyenletesen. Utána megint tészta. Ezt is megszurkálod. Aztán jön a szilvalekvár. Ha elkented, utána az utolsó tészta jön. Ennek a szélét összedolgozod a legalsó tészta oldalával. Megkened tojásfehérjével, megszurkálod, rajzolsz bele, ami tetszik.
   A sütés nagyon fontos dolog. Villanytűzhelyünk van. Középre helyeztem, alsó-felső tűz megy, és így kap a tepsi 3, 3.5 órát 150 fok körüli hőn. Nem szabad gyorsan sütni, mert akkor megég az alja, teteje, a közepe nem lesz kész. Idő. Amikor szépen aranybarna a teteje, akkor megszúrod, hogy mit mutat, ha nem ragad semmi se a tűhöz, akkor lehet, hogy kész. 3 óra elég kell legyen. Ha késznek ítéled, akkor megvárod, míg kihűl, és utána kiborítod egy deszkára, vagy valahogy kiszeded a tepsiből. :) Ami a lényeg: én nem vacakolok, villanykéssel szeletelem. Hát, ennyi nagyjából.

Új hozzászólás