Hallgasd

Abban az esetben, ha a többszörös keretet, ezt a fekete szprével szórt körívet és a 21st century feliratot nem látnám, akkor talán érdemes lenne erről a képről beszélni, mint alkotói munkáról. Így, mindennel együtt, nekem az az érzésem, hogy olyan, minthogyha egy naptárkép a naptár minden grafikai elemével együtt egy ollóval ki lett volna vágva, és ide beküldődött volna a házi feladatok közé. Úgyhogy én nagyon köszönöm ezt a képet, kérdéses nekem még mindig, hogy maga Vincze Gabriella hogyan kapcsolódik ehhez a képhez. Én ezt szorgalmiba áthelyezném, mert túl sok az olyan idegen elem, amivel nem tudok igazából mit kezdeni. Véleményem szerint a 21st century felirat, az nem része a huszonnyolcas női és huszonhatos férfi kerékpárok formavilágának. Úgyhogy én ezt szorgalmiba áttettem. (szőke)

Hozzászólások

Tetszik a kép, egy kocka Vittorio de Sica filmjéből!

megváltozott a Pedi véleménye a keretekről? Ma a sokadik keretes képet látom kitéve.
Szerintem a peremsötétítés (ami a kép közepére viszi a tekintetet) és sötét keret valahogy üti egymást.

Egyetértek, sok rajta a sallang. Pedig a kép jó, nem igényli a rárakott rétegeket, sőt, direkt ártanak.
Szerintem.

keret, effekt elfele, főleg, hogy a kép elég nagy részét elveszik értelmetlenül, így a lényeg kevesebb teret kapott. az a "21st century" pedig teljesen érthetetlen, hogy minek kellett oda...

Új hozzászólás