Havas (ismétlés)
Havas (ismétlés)
Havas (ismétlés)

Az előző képsorhoz képest szerintem nagy előrelépés történt azzal, hogy Ágnes egyrészt koncentráltabban közelített ehhez a munkához, másrészt jót tett ezeknek a képeknek a fekete-fehér. Talán annyit tudnék hozzáfűzni még, hogy az első képpel van még egy kicsi bajom, mert úgy érzem, hogy ez nagyobb teret elbírt volna, főképp arra, amerre a csúszás történhet. Ugye ez egy csúszda, amin lecsúszunk, és ugye valahová csúszunk, nagyon szűkre van ez most vágva. Így, főleg úgy, hogy a kapaszkodó része, ahol fölmegyünk, nem szerepel a képen, ez így egy csigának is nézhető lenne, vagy bármilyen más amorf formának. Nem biztos, hogy egyértelműen rájön a néző, ha csak ezt a képet látja, hogy miről van szó. A második kép nagyon finom, szép, egy kicsit itt is talán szűkre van szabva. Nekem a harmadik kép tetszik a legjobban, abszolút egyetértek azzal, amit a képen látok. Talán egy foknyit mintha el lenne fordulva az óramutató járásával megegyezően, de ennyi belefér. A harmadik kép az, ami igazán sokat mond nekem. Még egy dolog: ha megnézzük, az első képen a háttérben elképzelhető, hogy valamennyire le van taposva, nyomok vannak, de a második és a harmadik képen az embernek túl sok nyoma nem látszik. Ezekhez a helyzetekhez azért ez is valamennyire hozzátartozhat, hogy nyomot hagyunk. Ebben nem biztos, hogy egyet kell velem érteni, így is abszolút működőképes a dolog, itt nagyon kis dolgokról van már csak szó. Ha van kedve Ágnesnek ezzel még foglalkozni, akkor keresse magát még ezekben a helyzetekben, az irány nagyon jó, többet kellene azért megtudnunk Ágnesről, az ő véleményéről, az ő érzelmi hozzáállásáról, de ez az egész nem rossz irány.
   Az új rendszerben az osztályokat is bevezettük, ez a képsor még ezelőtt készült, nem szeretném erőszakkal ráhúzni erre a rendszerre ezt a házi feladatot, mégis azt gondolom, hogy itt szeretnék erről most beszélni. Ez a képsor nekem már megvan, mint három csillagos képsor, de a leckemegoldás, hogy azt mondjam, hogy a Gyermekkor lecke elfogadásra került, még várnék Ágnestől valamiféle képi megfejtést, mert a 16.-os lecke, Gyermekkor, a saját gyerekkori élményeink, a saját gyermekkorhoz fűződő gondolataink, érzelmeink megközelítéséről szól. Ágnes tudja, hogy mennyire valós, amit itt látunk, hogy mennyire jellemző ez számára az ő gyermekkorából, de én azt gondolom, hogy ez még pontosítható. A három csillag megvan, de maga a lecke még visszaadásra kerül továbbgondolásra, ahhoz, hogy ezt teljesített leckének tekinthessük. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Karaj minimál!!! :))
Mint sorozat is működik, igaz nekem a legerősebb darabja az alsó, passzol.. A második és első szerintem nagyon jó képpár lehetne tükrőzve..
Az első kép, kicsit kilóg nekem hasonló minimálstlísuban kivitelezve nagyon adná, úgy hgoy a fehérek felhúzva, szitne csak a vonalak legyenek, túlexponálva kicsit, adni textúrának; a korrekt gamma görbének nem látom jelen esetben szükségességét!

Tetszenek, köszi hogy fel hívtad rá a figyelmem!
üdv
d

Á, de jó ez is Ági! Dávid képéről irányítottál erre :) és nagyon jó.
Nekem a felső kép itt egy önálló fotó, a másik kettő szervesen összetartozó párok. A havas rész szimbolikája itt is ugyanúgy érthető. Ez a megközelítés tárgyilagosabb, számomra az elmúlt gyermekkorról beszél, Rólad beszél - itt felülemelkedsz mindezen. Dávid megközelítése, ahonnan ide jöttem, szemmagasságba hozza, és nem a téli érzés a lényeges benne. Ez is nagyon jó, és ahogy írtad, hasonlatos eszközökkel egy másik megközelítés... Remek! :)
Üdv. István

BUÉK! Neked és mindenkinek.
És most a képekről: Ez a sorozat rendezettebb, fegyelmezettebb, mint a színes. Nekem mégis az tetszik jobban. Nem könnyű megmagyaráznom, hogy miért. Ezt, egy kicsit megcsináltnak érzem, míg az előző színes sorozat, szerintem természetesebb, erősebb volt. Lehet, hogy a tökéletes megoldás, a kettő között van, de mindenképp, egy színes megoldásra szavazok.

Új hozzászólás