Nagyon szeretem ezt a képet, mégpedig azért, mert nagyon izgalmas az az érzés, amit a nézőben kivált vagy ki tud váltani azáltal, hogy ezek a hópelyhek megjelennek, de negatív formaként jelennek meg. Tehát a nagy világos égben, ezek ilyen sötét pöszmöszökben szállnak felénk. Pont ettől válik ez az egész izgalmassá, mert egyszerre hordozza a régi fotográfiák roncsolt felületét és azt a tényszerű helyzetet, hogy szakad a hó, és ettől válik az egész izgalmassá, hogy a ez a kettősség a nézőben is megjelenhet. Ráadásul a mélységélességgel, azzal, hogy ezek a hópelyhes bemozdultak, ezzel eléri azt az alkotó, hogy én is ott érzem magam ebben a helyzetben. Nem mondom, hogy egyértelműen úgy érzem magam, hogy rohanok, vagy majd megfagyok, ezt ez a kép nem is igazán tudja hordozni, nem is valószínű, hogy ez volt a célja, de olyan, mintha ülnék az út szélén egy autóban és nézném a tájat. Az élmény mindenképpen meg van és nagyon köszönöm. Kevés eszközzel dolgozik. Kompozícióban izgalmas ez a sötét folt, ez a forma, amit a bokrok adnak és nagyon érdekes, hogy ezek hogy kúsznak ide be. Olyan, mintha egy kisvonat robogna a tájban és annak a füstfelhőit látnánk, sok mindenre lehet asszociálni. Megint azt mondom, hogy a történetnek a meseszerűségét erősíti ez a fajta fogalmazás. Kompozícióban nem vagyok teljesen biztos, hogy a döntés az abszolút érvényes lenne. Lehet, hogy én ebből a sötét foltból kevesebb vagy többet adnék belőle, de most nagyjából középen nem biztos, hogy kompozícióban annyira erős, de mindezt elviszi a vállán az a fajta történetmesélés, amit Viktória mutat nekünk. Úgyhogy nagyon köszönöm és meg van rá a 3 csillag. (hegyi)
értékelés: