ívonatustul

ívonatustul

Itt mesélek a vonatsorozatodról, mert talán ez a középső kép az, ami okán össze lehet szedni mindazt, ami elmondható ezekről a fotókról. Az első képen a hiány miatt mivel maga a táj elég zavaros és sok képelemmel dolgozik, ezért nem jön létre az a nyugalom, ami mondjuk ha filmre forgatsz, akkor megmutatható lehet, az állókép kegyetlenebb és részletezőbb ennél. Van egy harmadik kép is, ami szorgalmiba került, és van ez, amin vonat van, és a kettő között van valahol félúton az igazság. Egyrészt a harmadik képre sikerült elérni azt, hogy a horizont egyenes legyen, erre tehát érdemes figyelni, gondolom azóta te is látod, hogy ebben az a kép a jó. Az, hogy színes vagy fekete-fehér, azt neked kell eldöntened, vagy ez, vagy az. Szubjektíve nekem a fekete-fehér jobban tetszik, mert kevésbé zavaró a táj, hiszen ott csak a formákkal kell küzdeni, és a sín ezt javarészt megoldja, itt a színekkel is. A kérdés, hova kerüljön a vonat? Ezt ki kell dekázni, mert a monokróm képednél még túl messze van és elbújva, ott ha vársz egy picikét, előrébb jön a mozdony, csak annyit, hogy a két oszlop közé kerüljön az eleje, és akkor már határozottabb a történet. Itt meg a vonat közel van, de itt is azt mondom, hogy ha vársz picit, akkor kijön a bokorból rendesen, és a szerelvény adja ki az ívet. A kérdés ott dől el nálad, fejben, hogy mi a fontos, a vonat vagy a sín, a forma, vagy a tények, ezt neked kell eldöntened, hogy ehhez mérten hova teszed a szerelvényt. Ismétlést kérek. Egy képet, amivel levonod a tanulságokat, nem ötöt. (hegyi)

Hozzászólások

Köszi Zoli. Eredendően nem is ezt akartam felrakni, csak addig szöszöltem a másikkal, hogy véletlen az escípet nyomtam más gomb helyett és elszállt, és már nem tudtam ugyan úgy visszaállítani.

Jó kis terepasztal részlet. :) Kicsit mintha feljebb lehetett volna emelni a gépet, nem? Az oszlopok teteje a felétől le van vágva, alul meg mintha elég stabil alap lenne a sín. A vonat is jobban keretezné úgy a képet, ha nem középen lenne. Meg tán felül is van exponálva kicsit.

Hosszabb vonat jobban mutatna, de gondolom nem válogathatsz. A tehervonatok valahogy ritkák manapság.

Utómunkával a bal oldali benyúlványt halványítani lehetne, tán kevésbé mutatná magát, ha már nem ő a téma. Meg egy kis vignetta is lehet, hogy dobna rajta, segítene fókuszálni? Esetleg ff-be áttenni, hogy csak a kék-sárga vonat maradjon színes, akkor az "épített" jellege még jobban kiemelkedne, így azért elég nagy felületet ural a természet.

Új hozzászólás