Kilátás

Kilátás

Csaba, az van, hogy ez a kép egy nagyon erős kép, és arra utal, hogy ha már ott a helyszínen ezt az ereszcsatornát, vagy nem tudom, hogy mi az ott, nem tudtuk kikerülni, akkor ez egyébként utómunkában is megoldható, bár, én azt mondom, hogy az is érdekes kérdés, hogy mi van akkor, ha ezt az egész képet elkezdjük vágni, és levágjuk az egész felső régiót ott, ahol ez a bumszli betüremkedik. Nézd meg, már egy kicsit a négyzetestől eltérő, fekvőbe mozduló kompozíció lenne. Lehet, hogy az úgy is működne, az biztos, hogy engem az ott zavar. Az ott olyan, mintha a lélegeztető gépe lenne a tüdőnek, vagy nem tudom, mindenesetre furcsa. A megfigyelés abszolút 10 pontos, a kivitelezés még nem, de azért vagyunk itt, hogy ezeket gyakoroljuk. Próbáljuk már meg, hogy mit tudsz ebből még variálni. Nem tudom, hogy készült-e ebből több felvétel, vagy csak ez. Beszéljünk erről, jó? (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm! Persze, beszéljünk! Köszönöm a lehetőséget. Először engem is zavart, de gondoltam, még szürreálisabb ettől a kép. A felső, üres teret az egyfajta sivár jövő lehetséges változata miatt hagytam meg. Több kép nem készült, sajnos elég nehezen fotózható a környezete miatt. Próbálkozom a vágással, és feltöltöm újra.

:)) Egy rajzfilm hátterének jó lenne. Valószínű, a Minimaxnál kellett volna próbálkoznom. :)

Nekem amolyan tintarajz, várom mindig, hogy felbukkanjon valahol egy figura és végig szaladjon a háztetőn.. :)

Ez egy drót fa. Egy szálloda homlokzatán látható, közel a Hősök teréhez. Kicsit fura a látvány. A fáról lóg egy lány is. Sajnos jól nem tudtam lefotózni. Így csak a fáról lett képem.

És konkrétan mi ez az ágasbogas?

Köszi! Nekem is drámai, nyugtalanító volt a látvány. Egyfajta, szomorú jövőkép, kilátás.
Tényleg faxos stílusú. :) Ezzel is a drámaiságot próbáltam erősíteni.

Az ennyire kontrasztos képekről nekem a faxok és a korai fénymásolók hangulata ugrik be. Készítettünk erről-arról ilyen lenyomatokat, még a falamon is volt ilyen hatású papír felragasztva :) Nagyon érdekes, nyugtalanító hatású a szögletesbe zárt drót-organizmus :)

Nézegetem. Mindenképp érdekes kép.

Új hozzászólás