Örülök neki, hogy Gáboron fogott a Photoshop tábor, és annak is, hogy ennek van egy kézzelfogható eredménye. Össze lehet hasonlítani a két sorozatot, és jót tett az utómunka ennek a képsornak. Az, hogy az utómunkával foglalkozott Gábor nekem mindenképpen egy csillagot pluszban megér, amellett, hogy mit fog a képsor jelenteni. Ami a képsort illeti, 9 képet kapunk, nekem ez egy kicsit billeg azért, mert vannak benne olyan képek, amik fontosak a történet szempontjából, vannak olyanok, amik nem, viszont a történetet nem érzem befejezettnek. Az első kép egy jó megfigyelés, olyan, mintha egy filmforgatáson lennénk, tehát nem is a szocreál itt az erős, hanem filmforgatásokon van az, hogy lényegesen kevesebb statisztával olcsóbban megoldják azt, hogy tömegnek nézzen ki a dolog, tehát a hátsó sorok üresek, és néha a kamera mozgása közben ez le tud bukni. Ezek a magyar szórakoztató játékfilmeknek szoktak a rendszeres hibái lenni, ez itt most nagyon erősen megvan az üres székekkel, de ez egy jó indítás, a helyszínt és a helyzetet is jól elmeséli. A következő kép a beszélgetéssel az asztalnál egy kötelező gyakorlat, nem nagyon egyedi, inkább töltelék, de elmegy. Majd itt van egy idős néni, aki figyeli a fiatal táncosokat, és azon kívül, hogy egy kicsit szűknek érzem a teret a hölgy mögött ez egy jó kép. A következő kép nagyon erős, a fogvájós figurával, ez az egyik legerősebb képe a sorozatnak. Utána kicsit visszaesünk, mert a kép, ahol ez a férfi mutat a kamera felé poén, de ezek nem olyan poénok, amikre az ember szívesen emlékszik. Én is voltam vidéki lagzikban, hát a messziről gyüttet, a gyüttment pesti csávót rendesen tudják alázni, és ezek a mosolyok, főleg a hölgynél létrejövő gesztus ezt valahol eszembe juttatja, szóval ezzel nem vagyok annyira kibékülve, de még ez is belefér a sorozatba. Aztán még lazább lesz a dolog, mert megint visszakapjuk a nénit, aki figyeli a táncosokat egy lényegesen kevésbé végiggondolt képnél. Ezt az ismétlést én már kihagynám, aztán jó a megfigyelés az idős bácsival a lambéria előtt, de nem értem, hogy miért dől a horizontunk, utána megint egy tágabb értelmezést kapunk, látjuk, hogy itt nagyjából viszonylag kevés táncos van, és kevés ember az, aki felvállalta ezt a testmozgást. Utána kapunk egy beszélgető párról egy képet a sütikkel, ez véletlenül elsült kép, nem tudom, hogy kik ők, nem értem, hogy miért ők a fontosak, ebben a képkivágásban ez értelmezhetetlen, viszont nincs befejezve a sorozat. Mi volt a vége? Mi történt még itt? Elmentünk az anyakönyvvezetőhöz az ezüstlakodalmunkra, és utána táncoltunk egy kicsit, ettünk is, talán ittunk is, és utána hogy volt? Ez nekem olyan, mintha közben elragadott volna a töltött paprika, és nem akartad volna utána fölvenni a gépet, nehogy összezsírozd a lencsét, van egy ilyen érzetem. A plusz egy csillag megvan, egyébként a sorozat egy csillagos most, tehát kettő csillagot adok. Érdemes lenne elgondolkozni azon, Gábor, hogy attól még, hogy egy ilyen szituációban az ember benne van, mennyire koncentrál a munkára, és mennyire csak arra figyel, és a fejében van-e valami koncepció, hogy mit keresek én itt, mit akarok én itt megmutatni, miért fontos ez számomra. Ezeket viszonylag rövid idő alatt kell eldönteni, de el kell dönteni ott a helyszínen. (hegyi)
értékelés: