László

László

Hát az a helyzet, Rita, hogy én erre most túl sokat nem fogok tudni mondani, azon kívül hogy az én meglátásom szerint az a képkivágás, amit itt most alkalmaztál, elvette a lehetőséget a nézőtől, hogy felfogja, hogy egyáltalán mit lát. Látunk neveket, de hol, de miért? Nyilván ez valami külső helyszín lehet, mert ott van az a kis vízmegfolyás is, ott a b betűben meg is állt a víz. Tehát ha ezt az ember elkezdi végigvinni, akkor elkezd találgatni, hogy ez valami sírkő lehet, vagy valamilyen mementó, de ebben utána már nem biztos, lehet, hogy abszolút félrement és ez valami építkezési vállalatnak a reklámszövegéből egy rész, hogy ki mindenki vett részt ennek az épületnek a felépítésében. Fene tudja. Na de ez a fene tudja az, amitől akármennyire szép is ez a megfogalmazás, akármilyen szépek, mert el kell ismernem, hogy szépek és plasztikusak a fények és nagyon szépen rajzol most a tónusokkal és nagyon anyagszerűvé válik az egész, de hát a képkivágás az, ami problematikus. Miért pont a László, egyébként ezt se nagyon értem, hogy miért pont a László volt, ami megragadta a figyelmedet. Nem volt másik magyar név, hát a Mária is megragadhatott volna, vagy a Lucia, nem tudom, tehát ott vannak még nevek. Nem tudom, hogy most mit tudok ezzel kezdeni. 1 csillagot adok rá a tónusok miatt, meg amiatt, hogy nagyon jól láttad meg, hogy ebben a fényben érdemes ezt lefotózni. De hát a képkivágással nem tudok mit csinálni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Értem, köszi a magyarázatot :) Mondjuk feltöltéskor csak azt figyeltem, hogy épített környezet, és hogy számomra jelent valamit. Arra nem gondoltam, hogy másnak nem jelent.

Persze, nincs ellenemre. :) Neked is szia!

Üzenete van, előszörre is írtam, de nem tudok vele mit kezdeni jelenelg. És hogy mi is ez az üzenet? Egy keresztneveket kőbe/kőből vésve tartalmazó tábla... Nekem elsőre világháborús emléktábla ugrik be. De csak keresztnevekkel? Ez fura. (Ne feledd, erősen élmény- és tapasztalatfüggő dolog amúgy mindig az üzenet dekódolása.)

Plussz info: cca fél-egy évvel ezelőtt Zsolt még itt sokat beszélt egy jelenségről amit úgy hívott, hogy verbálfotó, amikor a képi üzenetet javarészt szöveg közvetíti, nem pedig elsődlegesen a formák.

És a tegezés kapcsán :) úgy vettem észre itt mindenki tegez mindenkit. De nem bagatelizálom el a kérdést, mert értem, és tudom, vannak szokásaink családi és társadalmi szinten is. Alapvetően én nagyon örülök, hogy ennyire érzékeny ember vagy! Ez - az érzékenység - általában sok-sok jót jelent a sok nehézség mellett ( ami a Tiéd :) Én ezt tudom. No, de szokták mondani azt is, hogy magázódva is lehet amúgy is sértegetni... Szumma, ha csak nincs kifejezetten ellenedre, javaslom tegeződjünk! :) Szia!

Nem muszáj, csak a nálam idősebbeket nem szeretném megsérteni :)
Tudom, ugyan, hogy nem látszodik, de így semmilyen üzenete sincs?

A fotón számomra sajnos nem látszódik sem a szökőkút-szerű kocka, sem Románia, sem a párja :) (muszáj önöződni?) :)))

Kedves István,
Ezek a nevek egy "szökőkút-szerű" kockára voltak irva. Épp Romániában voltam kirándulni, és ott láttam.
Önnek nem biztos hogy érdekes, nekem viszont azért, mert a páromat így hívják :)

Kedves Rita zavarban vagyok, nem tudok mit kezdeni e fotó üzenetével... Valami emlékmű? Miért érdekes nekem vagy Neked László?

Új hozzászólás