likviditás

Azért izgalmas ez a lecke számomra mert az egyik olyan leckénk közé tartozik, amelyik témájából adódóan sok esetben elindítja a fantáziátokat, és szerencsére olyan megoldásokat kapunk, amik nagyon nagy sokszínűséget mutatnak. Így van ez most András képével is. Ráadásul szeretem azt most ebben az esetben, ahogy a címmel játszik, a likviditás kétértelműségével. Tetszik az a színvilág is, amiben ez az üzenet mozog, és azt kell mondjam hogy ennél a leckénél egy abszolút elfogadható irány az, hogy a rezonancia, mint hullámterjedés, mint a vízen, vagy egy tükröződő felületen létrejövő hullámok, jelenik meg. A kép egy kérdést nyitva hagy: szerepel rajta valamilyen papír, hogy ez most egy vers, vagy meghívó, vagy egy kifizetetlen villanyszámla, azt nem tudom, de ez a kérdés nyitva van, lehet, hogy ezzel egy kicsit kellene még foglalkozni. És a másik az, ami még nekem kérdés, hogy ha jól látom, majd aztán András megcáfol, azért ebben van egy pici fotosoppolás. Ez kezdetnek nem rossz, hogy az ember kiindul valamilyen valós helyzetből, aztán elkezd játszani a szoftverrel, feltételezve, még egyszer mondom, hogy itt erről van szó, de az a célravezető, és hogy ha fotográfusi munkát veszünk figyelembe, akkor az az üdvözítő, hogy ha ezeket a tapasztalatokat, amiket szoftveresen megélünk vagy megtapasztalunk, megpróbáljuk lemodellezni a valóságban. Mit jelent ez? Van mondjuk egy színtorzítás, ezt a színtorzítást létre lehet hozni a valóságban tintával, festékkel, színes lámpákkal, sokmindennel. Tehát én azt mondom, hogy keressük meg amikor rájöttünk arra, hogy mit szeretnénk, az ne a végállomás legyen a fotosoppozásnál, hanem keressük meg utána a valóságban ennek a megoldását. Ez az igazi kihívás szerintem, és akkor fejlődünk, akkor tudunk előrelépni, ha ezeket a kihívásokat elfogadjuk. Én erre a képre most két csillagot adok, azért mert egy picit bizonytalannak érzem a kép mostani állapotát arra nézvést, hogy ez most a végállomásnak tekinthető-e. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Szep megfogalmazas, jo otlet.

Köszi! :-)
A képnek átvitt értelmeben van köze a cashflow-hoz, a "fecni" miatt... Egyébként folyékonyság... ;-)

Egy hullámzó vézfelület elég primer megoldás lenne a Rezonancia leckére, de ezt elég jónak érzem. Sőt, tetszik.
A címet nem értem. Azt talán bele lehet magyarázni hogy flow, de azt, hogy cash azt nem biztos.
Szépek a színek, és a kialakuló kontrasztvonalak rendszere. Hideg, egyszerre jut eszembe a víz és a jég.

Nade az nem lehet, mert akkor nem látnád... ;-)

Ügyes. Nagyon ügyes. A jobb felső sarok tán egy kicsit kilóg a képből.

Új hozzászólás