Madárlesen
Madárlesen
Madárlesen

Ha tél, akkor madáretetés.

Pont egy ilyen kis madárka volt egyszer itt nálunk a kertben, Ő egy kicsit butácska volt, mert nekirepült az üvegnek aztán kicsit megszédült és kellett pihennie a madáretetőnkben, ott pihegett mielőtt tovább ment és hagyta magát megsimogatni is. Valaki, aki ért a madarakhoz, az majd mondja már meg, hogy milyen madár!? A képsorról azt tudom elmondani, hogy a harmadik kép, ami érvényessé teszi az előző kettőt, melyek nagyon szép megfigyelések és nagyon jó, hogy a mélységélességgel, az előtér-háttér viszonylattal és a fényekkel is játszik Eszter. Ez az első képre igaz. A második kép, abból a szempontból izgalmas, hogy kaptunk először szemből egy felvételt, aztán oldalról egyet, tehát anatómiailag be tudjuk azonosítani a madarat, de igazándiból, ami gyönyörű, az a harmadik kép, a fürdés. Én ilyet porban láttam, hogy porban fürdenek, hóban nem nagyon még, de biztos ugyanazt a célt szolgálja, gondolom ilyen tisztálkodási ceremónia. Persze lehet mondani a harmadik képnél, hogy még jobb lenne, hogyha ez a madár szembe fordult volna, de lehet, hogy annyira szemérmes, hogy a hátulját mutatja nekünk, tehát én ebbe nem kötnék bele. Ez egy nagyon kedves képsor, képi megfigyelés. A kép alá írást nem nagyon értem, hogy "ha tél, akkor madáretetés”, mert én itt etetést nem látok, de mindegy. A lényeg az, hogy ez a hármas egy nagyon jó meglátás. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Zsolt! Köszönöm az értékelést, s a csilagokat.! A képaláírás valóban nem korrekt, nem vittem végig a gondolatot: Ha tél akkor madáretetés, s ilyenkor jó a meleg szobából az ablakon át figyelni az etető körüli madár-nyüzsgést.

És tényleg Vörösbegy. Utánanéztem. Van is nekem: http://agcsillag.mondozoo.com/?p=buildin...

Vörösbegy (csak mert vörös a begye) :) Éljen a Tél!

Ez lehet riport is.
Bájos.

Új hozzászólás