Sokat gondolkodtam ezen a képen, és sokat hezitáltam, mert amikor megláttam, az első élményem az volt, hogy dehát ferde, ugye Hegyi mindig szokott ezért szólni, az egész perspektívája egy kicsit torz, dől, és mégis minél többet nézem ezt a képet, annál inkább kezdem ezt a döntést elfogadni. Ugyanis nagyjából az a melltartó-bugyi-pohár-cipő együttes, ami ezt a kompozíciót uralja, helyrebillenti azt a tömegelhelyezést, amit egyébként a mérleg másik serpenyőjében az üresen hagyott szék képvisel. A kettő közötti játékot ez jól helyrebillenti azzal, hogy közben ferde a tér, és egy kicsit billeg az egész jobb felé. Annyit esetleg elviselhetett volna ez a kép, hogy a képnek a jobb oldalából én még lehet, hogy egy nagyon hajszálnyit vágtam volna, hogy méginkább ez a fajta billegés vagy súlyeltolódás-játék szembeötlő legyen. Talán ha egy picit onnan még vág Camilla, akkor még dinamikusabb lesz ez a játék, és méginkább igazolja azt a döntést, hogy miért nem egyenes, miért nem párhuzamosak a vonalak. Mint magány lecke is tökéletesen értem és elfogadom. Nem csak az üres szék az, ami a magányt képviseli, hanem a tárgyak is, amiket a másik széken otthagytak. Mind a két szempont érvényes lehet. Tulajdonképpen egy képen ott van két vélelmezhető főszereplőnek a magánya. Zárójeles megjegyzés, Camilla: a képekre, akár még ilyen pici jelzésértékkel is ráírni, szerintem nem ildomos. Ott van az a szerző a képnél. Tudom, hogy az interneten valahogy óvni, vigyázni kell a saját munkánkat, de szerintem ezt ne ezen a módon tegyük. Ha már egyszer a nevünk alatt valami megjelenik, akkor ha azt eltulajdonítja valaki, akkor kvázi ez a dolog végigvihető enélkül is. Ettől, hogy beleírunk a képbe, nem nehezítünk meg semmit, főképp egy ilyen helyzetben, hogy ha nagyon akarom, akkor lemaszkolom onnan, és már nincs ott a felirat. (hegyi)
értékelés: