Majd emlékké válok...

Egy út vége, egy út kezdete?

Én nem fogok talpelemzésbe fogni, mert nem vagyok ennek az ismeretnek a birtokában, de annak kifejezetten örülök, hogy egy ilyen helyzetet mutat nekünk Zoli, azért, merthogy ez egy elgondolkodtató történet. Abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy a padló – amennyiben egy padló – is 100%-os ebben a történetben, mint alap. Lehet, hogy ha az ember leterít egy fekete nylon-t, a csillogás akkor is megjelenik, de kevésbé hétköznapinak tűnő a képnek az alapja, tehát én lehet, hogy ezen egy picit módosítottam volna. Vagy akkor ha nem tetszik ez az irány, akkor keresek valami egészen borzalmas parkettát. Még egy dolog. Itt ugye vannak különböző mécsesek, gyertyák. Nekem ott az a nagyon magas egy picit kérdéses, egyrészt, hogy jó helyen van-e, mert innen nagyon úgy tűnik, hogy meg fogja égetni a lábadat, másrészt pedig azon még módosítottam volna, vártam volna még, hogy jobban leégjen, mert így most nem olyan szép a teteje, újnak tűnik és a többi gyertyánál meg nem így lehet érzékelni. Az idő múlását mutatja nekem az, hogy a gyertyákat már hagytam egy kicsit leégni és ez az idő fontos lenne ennél a képnél. Erre a jövőben érdemes lehet odafigyelni, de a talp leckére ez egy tökéletesen érvényben lévő megoldás, úgyhogy három csillag. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Zoli, idő. És van mód ismételni - és ilyenkor kell is, hogy rögzüljön a dolog.

Köszönöm Zsolt! Hát igen, jogos a csillogás, meg a túl közeli, eléggé le nem égett gyertya. Ilyenkor nagyon tudok bosszankodni, hogy ezek nekem miért nem tűntek fel! Így utólag kiszúrja a szemem, de eddig miért nem vettem észre? Nemhogy elsőre, sokadszorra sem.

Köszönöm Eszter, Én is gondolkodtam rajta, hogy melyikre illene jobban. A "Tisztelet, búcsúzás, gyász"-ra egy kicsit morbidnak éreztem, ha lehet ezt a kifejezést itt használni. A "Talp" leckére viszont az út aspektusából már talán kevésbé az. Szerintem.

Első ránézésre meg voltam róla győződve, hogy a "Tisztelet, búcsúzás, gyász" leckére érkezett ez a kép. De ott a pont, a talpról ez is eszünkbe juthat. Tetszik a kép, kár, hogy a bal lábujjak árnyékban maradtak.

Új hozzászólás