Örülök, hogy akadnak mondatok, amikkel tudsz dolgozni és feldolgozni is, ami a többit illeti, valamerre el kell mozdulni. Nézd meg Gárdi Balázs képeit, leginkább a haditudósítósokat. Érdemes.

Őszintén szólva, nagyon tartottam már ettől az elemzéstől. Viszont a "Nem lehet mindig a biztosig jutni csak,..." részért nekem megérte. Köszönöm azt a gondolatmenetet.

Annyit talán még hadd fűzzek hozzá, hogy gyűrű nélkül szerintem csak egy takarítónő keze lenne. Valós környezetben pedig esetleg szociográfia. Egyelőre talán ennyi volt.

És van, ami fontosabb a csillagoknál, az pedig most megvan. :)

Erős ez a kép nekem, de engem is bizonytalanságban tart. A képaláírás alapján saját történetet tudok kerekíteni, amihez lazán kapcsolódik a kép, de csak lazán és bizonytalanul.

Amit írtál a három szimbólumról / saját élményről (gumikesztyű-baj, gyűrű-elkötelezettség, lavór-hétköznapok) tökre érthető, de nekem a képen így jól egymás mellé rakva nem hozza azt az összhatást, ami a hsz-ed alapján Benned megszülethetett.

Emellett tényleg erős nekem a kép, de sokkal szabadabban, mint ahogy a jelek szerint te elképzelted, vagy amit beleálmodtál.

Köszönöm a hozzászólásaitokat!

Megpróbálom elmagyarázni, mit gondoltam, ha már a képpel nem sikerült annyira. De nem baj, mert azért nem olyan egyszerű ez - fogalmazni sem, képileg meg főleg, amit meg most próbáltam megfogalmazni képileg, az meg aztán végképp...

Mamát nem tudom fényképezni. Egyszerűen nem visz rá a lélek, pedig nagyon különleges pillanatokat látok néha reggel, vagy a napsütésben, vagy szürkületkor, ahogy az ablak mellett fekszik. Szomorúakat, megrázóakat, emberieket, szépeket, kedveseket és megindítóakat. De nem megy. Félek, hogy megsértem azt a bizonyos határt...
Viszont valami mégis hajt, hogy erről az élethelyzetről is nyomot hagyjak...

A kép előre megszületett bennem. Először nem volt címe, és leirata sem. Csak egy különös párosítás: a gumikesztyű és a gyűrű. A gumikesztyű riaszt, taszít engem, bajt jelez. A gyűrű viszont számomra elkötelezettséget sugall. Valami melegséget és elkülönítettséget is. A víz a lavórban pedig csupán a mindennapokat, a hétköznapok valós történését. Ezeket raktam össze magamnak, és nekem megnyugvást hozott, amikor lefényképeztem, mert ebben a fényben szerintem szép lett. És ennek örülök, még most is, hogy kifejeztem - és lehet, hogy itt most elég az is, hogy önmagamnak -, hogy ami néha olyan nehéz, egy bizonyos nézőpontból, bizonyos fényben szép. Hogy kitartóan végigcsinálom, hogy nem menekülök el, mert Zoli, a férjem édesanyjáról van szó. A címalkotáskor is ezt kívántam felerősíteni. A gyűrű köt össze engem Mamával is,hisz ő nevelte fel azt az embert, akit a legjobban szeretek ezen a világon.

Na, most, hogy már nagyon-nagyon sírok, gyors befejezem! :) Szóval talán még annyit, hogy a leirat azért kellett, hogy nehogy félreértés legyen belőle és még többet kockáztassak, mint amit eddig, pl. hogy a nagybeteg férjemet ápolom, vagy ilyesmi, mert nem.

És nem panaszként szántam.

Ma is nézegettem. És most is úgy érzem, hogy a kéz nagyon jól működik rajta (egy picit sajnálom a levágott ujjpercet).
Ez a mosogatóvizes, lemosóvizes sztori pedig nem annyira jó látvány. Ezért éreztem azt a háziasszonyos történetet belőle. De a képaláírás ma is megzavar, mintha ettől független lenne. Vagy ez éppen egy alkotási folyamat mozzanata lenne? Ezért kicsit rébusz marad a konkrét üzenet nekem is - amely ugyanakkor egy szöveges dráma kíséretében áll itt (amely valóságát én is nagyon sajnálom, és együttérzek Veled benne!)

Egyébként nem kelt a gumiksztyű önmagában sem kellemes benyomást, valamiféle feszültséget mindenféleképppen kelt, de a szöveg üzenetének alátámasztására mégsem érzem alkalmasnak. Lehet, hogy én vagyok érzéketlen persze.
Végezetül még annyit, hogy nekem nagyon tetszik, ahogy keresed az önkifejezési formáidat!

Az a bajom nekem, hogy tetszik ez a kép, csak nem értem. A leírás miatt meg bátortalanul szólnék hozzá.

A leírat után nehéz megszólalnom. Nekem az első kérdésem, az lett volna, hogy miért a kesztyűre van a gyűrű ráhúzva (vagy ez csak nekem furi?!:)) De igazából van ezer kérdésem, de picit megilletődve érzem magam.

A cím nekem túlkódolt. Az aláírás elbizonytalanít, hogy mit kellene értenem itt. A fotó egyrészt nagyon bevonz, de ugyanakkor úgy érzem a gyűrű miatt, hogy teátrális. Sok "teátrális" fotónál ez mégsem jut eszembe, mert nem ilyen valóságos. Talán mert ismeretlen számomra ez a szituáció így - gumikesztyűre húzott jeggyűrűvel, ami ugyanakkor nagyon képletes... Összességében a háziasszony panasza van meg nekem, mint egy intő beszéd.
Annyit még, hogy szépen rajzolódnak ki a kesztyűn is a kéz jelegzetes vonásai!

Ehhez elég nehéz hozzászólni... De a cím és a kép együtt nekem nagyon ott van! :)