Mesevirág, a kép címe, a szereplőre utal, és egy fekete-fehér képet látunk, felső gépállásból, ahol egy kisgyermeket fényképez az alkotó. Magából a felső gépállásból egy irány vagy egy viszonyulás is elhangzik, ebből a választott kompozíciós helyzetből arra következtethetünk, a család leckében, hogy valaki a családból fényképez. Ebből a pozícióból ebbe a házi feladatba szánva egy kisgyereket fényképezni abba a kategóriába szokott tartozni, ahol apa vagy anya fényképez. A felső gépállás mindig valami összefoglaló, leíró, térképszerű, leiratszerű nyelvezetet jelent, és itt is azt látjuk, hogy a konyha vagy játszóhely felületeit látjuk a háttérben, valami kiégett függönyfelület van a modell mögött, talán egy sarok vagy ágy széle, egy ilyen mettlachi a földön, gyerekpóló és egy nyári kalap a gyerek fején. Ha az egész kompozíciót nézzük, akkor egy ilyen gyerekmodell portrét szeretnénk készíteni, nyilván fontos lenne a modellhez tartozó dolgokat, a kalap széle, a kar, test rövidüléseit megtartani. Amennyibe riporthelyzetet szeretnénk bemutatni, akkor pedig túl kevés az a tárgyi információ, ami egy riporttörténetet egyetlen képben még jobban elmesélne. Nyilván a kislány valahová tekint, valami ott történik, valahova a tekintete halad, de a kép ezt nem segíti, hogy mi a története ennek az egész üzenetnek. Ennyiből nem nagyon lehet következtetni arra sem, hogy miért fekete-fehér a választása a munkának. A család kategóriába talán még egy dolog, még egy szál elindítható, hiszen az ember próbálja értelmezni az üzenetet, hogy a család klasszikus értelemben három tagú, apa, anya és a gyermek(ek). Talán a fekete-fehér érték, és az, hogy ez egy kettős kompozíció a szülő és a gyermek közötti kapcsolatban, és a kitekintés talán utalhat a harmadik személyre, legyen az apa vagy valaki más – talán innen értelmezhető ez az egész. Ugyanakkor a kép kompozíciós rendszere, a formavilága erre nem ad 100 %-os választ; arra sem, hogy az a harmadik személy, akit várunk, az a képben van-e, érkezik-e a képhez, vagy éppen elmegy, és ezért választja az alkotó a fekete-fehér formátumot, tehát archív hangulatot, ezt elég nehéz így megítélni. Miközben szeretem ezt a képet, mégis megkérném az alkotót, hogy a család leckére ha lehet, akkor küldjön be másik képet. Nekem egy kicsit olyan ez a beállítás, mintha büntetés lenne, van benne egy diszharmónia, de mivel az alkotó ezt önmagában nem mondja ki, ez a háromszöges szerkezet, ami látszik foltokból, ritmusokból, az élére állított, egy bizonytalanságot, instabilitást jelez; ugyanakkor a néző felé pedig folyamatosan azt kommunikálja, hogy nem egy nyugalmat sugárzó képet látunk, és ez a nézőben is feszültséget gerjeszt, miközben nem találunk olyan formai jeleket, amik azt jeleznék, hogy ez egy félelemkeltő kép. Ezért is beszélünk itt az estiskolán sokat arról, hogy a vizualitás, a körülöttünk lévő plakátok, jelek, folyamatosan látszólag azt közvetítik, hogy minden rendben van, minden aranyos és vicces, és közben irdatlan módon manipuláltan félelemkeltő eszközöket is tudnak használni – és pont ez hozza létre a fogyasztás erejét. Ezért fontos nekünk itt ezekkel a kezdetleges eszközökkel, magunk között beszélgetve is tudatosítanunk, hogy a környezet milyen módon használja a vizualitást a céljaira. (szőke)