Az alak kétségtelenül egész.
Nagyon személyes az a vallomás, amit kapunk Sándortól a címben, és nagyon jók azok az élethelyzetek, amiket mutat. Az első kép kompozíciója, az a dinamika, ami létrejön, ez a konstruktivista meglátás nagyon tetszik. Izgalmasak azok a térjátékok, amiket észrevett, és az, hogy döntötte ezt az egészet, a döntés is tökéletesen egyben van, egy olyan egyensúlyi helyzet, ami ritkán ennyire egyértelmű és kézenfekvő, hogy ennek így kellett létrejönnie. Egy kis pluszt tudnék elképzelni: ha a kép előterében, a fa padlón, azon a részen, ameddig a toldás van, addig terjedőleg el tudna helyezkedni az egyik kutyád, az még izgalmasabb lenne. Talán annyi kellene még ide tömegben, hogy visszabillentse azt a flekket, ami a nyitott ajtó a kertnek a másik része felé. Ez egy izgalmas játék lenne, mert a belső világgal, a fő alakkal, és a kutyával létrejöhetne egy olyan hármas, ami mozgatná a szemet. De a kép nagyon tetszik. A második kép egy személyes üzenet. A Bravo újságokban voltak olyan sorozatok, amikor legurítottak egy színes hátteret, és valaki zenész, vagy bohókás fiatal kapott egy önkioldót - hogy ő maga nyomta meg a gombot a valóságban, vagy csak kellék volt, számomra sose derült ki - , és fölugrottak a levegőbe, és készült egy expozíció, és látható volt ez az expozíciós zsinór. Ezt juttatta eszembe az, hogy az exponáló zsinór most a kezedben van. Maga a képi megoldás Salvador Dalit juttatja eszembe, nála láttam egy olyan technikát, hogy egy króm hengert tett egy asztalra, és azon jelent meg a valós ábrázolás, és azon a vásznon, amire ezt rátette, egy absztraktnak felfogható forma jött létre. Nyilvánvaló ez az objektív torzításából is adódik, de a személyes üzeneten kívül folyamatosan azt nézem a kutyán és Sándoron kívül, hogy ott a háttérben az az épület, meg a táj mennyire festői abban a fényben, amiben most van. Nagyon szépek a fények, nagyon plasztikus az egész, tetszik a kép. Utána van a harmadik kép, ami felteszi az i-re a pontot, és, mint üzenet, a címet alátámasztja. Megkapunk egy olyan enteriőrt, ami, mint zsánerfotó is működhet, mert ugye látunk fotókat az asztalon, látunk festményeket a falon, a cserépkályhán vannak edények, de már a modern kor, mint videokazetta és CD, ott van a kisasztalnál, és ebben, mint kompozíció, nagyjából az aranymetszés ponthoz elhelyezkedve, ott van az alkotó. Egyetlen egy, ami nekem ebben a képben egy kicsit billeg, az a perspektivikus torzítás. Ezek a széttartó vonalak, amik a plafonnal, a bőrkanapéval meg az asztallal létrejönnek, kivisznek engem ebből a kompozícióból, nem érzem azt, hogy Sándor valóban azt szeretné, hogy én oda bemenjek és szemlélhessem azt a helyzetet, amiben ő van. Egy fajta távolságtartást ad ennek az egésznek. Az a mimikri nagyon jó, ami létrejön a pizsamával, a székre vetett inggel, a háttérben a kályhán lévő szerelékkel, hogy keresnem kell első pillantásra, hogy hol is van Sándor, mert hasonló színtónusban vannak más elemek is a képen. Az üzenet erős, de ezt az erőt most ez a perspektivikus dolog csökkenti. A képsor tetszik, a leckére is jó megoldás, mert három olyan képet választott Sándor, ami most ebben a kérdésben, ellentétben az előző képhármasokkal, egységben van, és egymást építi, a cselekvő embert mutatja különböző, számára fontos szituációkban. (hegyi)
értékelés:
Kedves Zsolt, köszönöm a bírálatot. Úgy látom, némi háttér-információk megadása szükségeltetik.
A képek torzulásai, térleképzés.
A közölt képek nagyobb része több képből illesztett „panoráma”. Ez különösen áll a régebbi képekre, melyek kör-, esetenként gömb-panorámákból vannak kiemelve. De a mostaniak is (2010-2011) 2- vagy 3-képes illesztések, kivéve persze a 16/9-es formátumú római képeket az utolsó két feltöltésben (épített környezet és absztrakt leckék!). Ennek a munkamenetnek egyik oka, hogy igényem van rá, hogy a képek felvételével „megküzdjek”, hogy a modell birtokbavétele ne egy egyszerű kattintás legyen. A másik ok, hogy az illesztés során az illesztett képet úgy vetítem a síkra, ahogyan a belső igény azt éppen megkívánja. Szabadon-választott nézőpontú rektilineáris, cilindrikus, equirektanguláris vetítéseket használhatok ily módon, illetve ezek kombinációjából választhatok és megvalósíthatom azokat a térszerkezeteket, melyekre vágyom.
Kutyák.
Buksi és Giara képzett fotóskutyák és 2009-ig a mediterráneumban való fotósutak során egyetlen kísérőim és munkatársaim voltak. Kiválóan tudnak pózolni, de néhány év munka után rájöttem, hogy ők jobban tudják, hova kell állniuk egy adott képnél, mint én, azóta mint véletlenszerű képi elem fungálnak. Ha ketté vannak vágva, arról csak ők tehetnek.
Sajnos, tavaly óta Buksi (a piros kutya) annyira megöregedett, hogy ma már kutya nélkül megyek fotózni, de amikor veszem a gépet, vagy állványt, mindig örömtáncot lejtenek ma is. Örülnek, hogy legalább én még megyek.
Önhőkép.
Az önhőkép a Csodák Palotájában készült, egy sötétkék fülkében, a kamera ott a falon szerintem maga a hőkamera. Vaku kellett, mert a hőkép nem igazán ad elég fényt a falak megvilágításához. A téma itt valóban a forró agy és hideg gép.
Darus kép.
Közlekedési múzeum, mozdonymodelles tárló.
Üdvözöllek, Sándor