Mohos tőzeglápHegyi Zsolt-2015.09.21. 20:55

Mohos tőzegláp
Mohos tőzegláp

A Mohos tőzegláp az Ágnes által is megmutatott Szent Anna-tó ikerkráterében található. Néhány kis tavacska árulkodik arról, hogy valaha ez is egy (a Szent Annáétól sokkal nagyobb) krátertó volt. Jelenleg tőzegmoha fedi nagy részét és sok, rendkívül ritka növényféle is él itt. Az ingoványos tőzeges talajon veszélyes közlekedni, mert bármikor elsüllyedhet az ember (lánya is), alattunk ugyanis komoly vízmélység van.
Ja, és a túravezetőnek nagyon jó a szövegelőkéje:)

A második képpel nem nagyon tudok mit kezdeni, mert ez most lehet akár egy botanikus kert is, vagy egy facsemete ültetvény, ebből a képből ez így nem derül ki, hogy itt miről van szó. Emberek mennek valahol, szépen térkővel kirakott helyen. Ami izgalmas számomra az az első kép, és inkább erről beszélnék, hogy lehet ám, hogy nem innen jó ezt megfotózni. Nem tudom, mert nem voltam jelen, de az, hogy ennyire ellenfényes az egész, és ennyire furcsán tükröződik, ez egy döntési helyzetet hozott neked, és ebben nem vagyok teljesen biztos, hogy ez a jó döntés. Ugyanis valószínűsítem, hogy számodra izgalmas volt, az, ami a tükröződéssel létrejön, de szeretted volna tényszerűen is megmutatni, hogy hol vagyunk, és hogy ez egy 15 méter x 10 méteres ovális. Ha ez a döntés nem születik meg, akkor ez a nézőt is bizonytalanságba fogja tartani. Ha engem a háttérben lévő fák és azoknak a tükröződése érdekel, akkor azt fotózom, akkor az előtér nem érdekel, a képnek a felétől ez már vágható lenne. Kérdés, hogy akkor mi marad, mert marad egy szalag, de a lényeg az, hogy nem is a vágás lenne itt igazán a megoldás, hanem az, hogy hova fókuszálok, hova helyezem a kamerát. Ha viszont maga a tényfeltárás a fontos, hogy ez egy természeti jelenség, és azt szeretném megmutatni, akkor ahhoz ez a fényviszony nem megfelelő, mert akkor ez a vizes felület nem fog érvényesülni, akkor lehet, hogy a másik partról kellett volna ezt megcsinálni. Szóval köszönöm ezt a két képet, ez egy reakció az Ágnes képére, és ettől érdekes, és izgalmas, hogy egymásra reagáltok, és ez nagyon fontos. Képileg ezt most nem tartom annyira erősnek. (hegyi)

Hozzászólások

ismerem ezt, a csoport az elején örül a fotósnak, mert lesz, aki vidám csoportképet csinál, aztán utálja, amikor látja, hogy nem velük van elfoglalva. :)

Ez valóban nem több mit egy képi reakció. Ha Ágnes nem járt volna épp a szomszédjában, fel sem teszem.
Egyébként, aki volt már itt, az tudja, hogy a deszkalapokról nem tanácsos lelépni, mert alattad nem tudhatod, hogy milyen vékony/vastag az imbolygó, süppedős tőzegmoha. Ráadásul, népes csoport tagjaként, nehéz volt -megfelelő mozgástér hiányában- a kép készítéshez jó szöget keresni. Arról nem is beszélve, hogy állandóan rám kellett várni, nekem meg rohanni a csoport után. De ez már legyen az én bajom:)
Köszönöm az értékelést.

Nem csak láttunk, meg is etettük:) Sőt, megismertük a mámorkát is , amit nem célszerű összetéveszteni a fekete áfonyával. Szerencsére a maciknak melegük volt, így velük most nem találkoztunk, bár elég sok kószál rendszeresen arrafelé.

Legközelebb mi is elmegyünk ide is. Láttatok húsevő növényeket?

Új hozzászólás