A Gerleitől megszokott lírát, érzékenységet, nőies finomságot látunk itt. Ez egy nagyon közeli kép, ugye pont most a napokban a nappali meleg és az éjszakai hideg miatt egy klasszikus képet látunk, ahol a pára vagy harmatcseppek megülnek a pókhálókon és ez egy nagyon izgalmas téma. Örülök annak, hogy a Gábor ezeket a finomságokat észreveszi, ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy aki kiválasztásaiban ezt a fajta érzékenységet hordozza, és tudja, hogy az ősz lecke már egy magasabb sorszámú feladat, és talán elvárható, hogy ezt a tudást átszűrje magán, és az egészben az a fajta személyesség is formailag megjelenjen, amire azt kell, hogy mondjuk, hogy a Gerlei képe. Tehát önmagához mérten a képet, bármilyen megyei vagy országos fotótárlaton mint szép természetképet láthatnánk, ugyanakkor azt érzem, hogy a Gábor képes arra, hogy az a fajta kézjegy is benne legyen, ami pl. egy pár hónapja a talp leckénél egy fekete-fehér képénél, akár más szereplő bevonásával is, nagyon jól, ötlettel, de hordozta az ő kézjegyét. Mindamellett, hogy én ezt a képet szeretem, visszaadnám az ősz leckét ismétlésre, abban a tekintetben, hogy a Gábor jelenléte jobban legyen rajta az alkotáson. Mint feladat, a kép teljesítve van, jól, de ezt ugyanígy fotózhatná még tucatnyi fotós, aki ezen az érzékenységi szinten van. (szőke)
értékelés:
Feri, nincs másról szó, minthogy kinőttem a nickneves korból. És nem vagyok nyomozó. Szóval nem érdekel az a terep. Ennyi.