Pihenő
Kimentem a rétre talpleckét fényképezni, de ez a kép inkább tavaszra sikeredett.

Mácsai Feri megszokott, de mivel a lelke is egyre jobban nyílik, színes felhőit láthatjuk, tehát a Mácsai oeuvre erősödik, és ennek a képnek a főhőse maga a láb, Feri lába, az elmúlt időszakok történelmét hordozza ez a láb, ami nagy őszinteséggel tárul elénk és a barokk felhők mellett megjelenik egy új szereplő ebben az akciófilm sorozatban, és ez Feri lába, és ezt mi nagyon fontosnak tartjuk, egy nagyon őszinte képnek és jó, hogy a Feriben lévő pantomimes mozgásszínész megjelenik és a lábtánc egy kompozícióját láthatjuk. Bár az aláírás tavaszról szól, és ez nagyon jelentőségteljesen ott is van, de ezt mi átminősítjük talp leckére és így három disznó. (szőke)
   A Hegyi is beleszól, mégpedig azért, mert odáig rendben van, hogy a photoshopot vagy más módosító szoftvert használtok labor helyett, de két eset lehetséges. Vagy úgy használjátok, ahogy a laborban tennétek és akkor nem csináltok vele olyat, ami a laborban klivitelezhetetlen (lásd: maszkolás, amikor egyes területeket, képrészeket erősíteni vagy gyengíteni akarunk, ezért a kép és a papír közé tesszük a kezünket és azzal árnyékolva több-kevesebb fényt engedünk rá), vagy azt mondjátok, hogy nincs ilyen határ, és mindent lehet, de akkor pedig elvárom, hogy ne bukjon le a képmanipulálás, ha egyébként a kép témája nem teszi indokoltá ezt a lebuktatást. Itt a felhők sötétítése érthető, de az ujjak körüli udvar jelzi, hogy nem tökéletes ez a megoldás még. Ezért most nem vonunk le disznót, de most szólunk, nem csak Ferinek, hogy akármilyen tökéletes ötlet vagy kép érkezik, ha a képmódosítás rossz, pontatlan vagy nem adekvát, akkor az disznóba fog kerülni. (Hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Pihen egy óriás az őserdőben:)

Egy pár tavaszi talp.A fű nem csikizett?

érdekes, ki mire asszociál, nekem a sokadik a tavasz ;)

Nekem az jött be hogy párszor megpróbáltam mezítlábazni füvön hogy az milyen Szabadság!!! oszt órák vagy némi deci kellett ahoz hogy ne kapjak csiklandós sikítófrászt....így fekve persze igen!:)

nagyon jó kép. bár tőled már megszoktam.jó,hogy az arcomba tolod a lábad,úgy, hogy a tiéd meg nem látszik, és mégsem talp vagy első lecke. az érzés amit közvetít pedig tényleg a tavaszhoz húzza.

Új hozzászólás