Remélem most már én következem!

Remélem most már én következem!

"az igazság az, hogy olyan keveset tudunk az életről, hogy még azt sem tudjuk, hogy melyik a jó hír és melyik a rossz." /Vonnegut/

A keleti filozófiai rendszer nagy jelentést tulajdonít annak, hogy épp melyik állat éve következik, bevallom nem tudom, most épp melyikben vagyunk, én azt hiszem a kecske évében születtem, de tudom, hogy van disznó éve is, ebben az értelemben a cím és a kép összeállhat rendszerré. Ahogy a magyar néplélek disznó farkával kapcsolatos humoros és babonás gesztusai is fontosak lehetnek, bár ennek ellentmond, hogy nem a malacka alfele lett bemutatva. Tehát mégis a keleti vonalnál maradnék, mint értelmezés. Nem tudom, hogy mondtam-e már Lacinak, ha igen, elnézést, az ismétlés a tudás anyja, szóval a kamera nézőpontjának megválasztása erős jelentéssel bír a képalkotásnál, főleg portré esetén - és itt most egy portrét látunk. Jelentése van annak, hogy szemből, felülről vagy alsó gépállásból fotózunk, mert ez egy viszonyrendszert is kialakít a nézőben, azaz a néző maga kerül egyfajta kommunikációs helyzetbe azáltal, hogy hova tettük a gépet. Most ez a gépállás az esendőséget, a kicsiséget, az egyedüllétet erősíti azzal, hogy fentről lefelé kommunikálunk. Lehet ez a cél, de így most nekem a humoros vonulat ezáltal elillan, sokkal inkább az erősödik bennem, mint nézőben, hogy vajon miért kell szánakoznom a kismalacon? Erre egyelőre a kép nem ad magyarázatot. Vonnegut nagy kedvencem, a szöveg utalása talán mégiscsak a szerencsemalac irányba akar minket lökni, de könyörgöm, a szerencsemalac nem esendő, az vidám! Itt most ezt a szöveg akarja megoldani a kép helyett érzésem szerint. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Off az elemzéshez: Sárkány évében vagyunk. Víz sárkány. :)

Az eredeti cím: Én is pecsenye szeretnék lenni, remélem most már én következem! Lehet hogy kissé áttételesre sikerült - de van köze az idézethez.

..

Minden annyira kétértelmű (vagy több), a cím, a lecke, az idézet. A malacka viszont aranyos.

Nekem kicsit olyan érzésem van hogy a választott lecke, a cím meg a magyarázó szöveg az egy kategória, a kép önmagában pedig egy másik, de alapvetően egy nagyon szimpatikus kép, csak a kép magában ezt az üzenetet nem határozza meg olyan erősen mint a többi.

Új hozzászólás