Remény

A szórt fényben használt másik megvilágítási forma a gyertya, amely itt a felfelé hajló kezekkel a test színeit, formáit, gyönyörű ritmusait figyeli meg. Ezt a képet elsősorban az teszi különlegessé, hogy a külső szórt fény és a középen elhelyezett láng által létrejövő fényforrás karvaj körmökké, de akár mint egy ilyen kis lángformává változtatja a műkörmöket. A kép abszurditását és a kép erejét az adja, hogy ezek a nagyméretű tükröződő felületek adnak egy egészen speciális hangsúlyt az akt képnek. Egyszerre esendő és egyszerre szürreális az áldozati helyzet, a szakrális helyzet, a körmök által válik pop art képpé az üzenet. Ebből a szempontból, ha a csendhez, az eddig látottak alapján, amiket erre a házi feladatra küldtek az alkotók, valamilyenfajta melankólia is társul, akkor biztos, hogy itt egy speciális, szatirikus melankóliát kellene feltételeznünk. A kép tehát a szatirikus melankólia kategóriájába tartozik. Jónak ítélem meg, három disznó.
   Én még szeretném a saját megjegyzésemet idetenni – mondja Zsolt – elfogadva András ítéletét, ezt a három disznós ítéletet, de nem biztos, hogy 100 százalékig egyetértve vele. Ugyanis, hát azért ennél a képnél több kérdés fölmerül nekem. Itt az élességgel is vannak problémáim és azzal is, hogy mint önálló megoldás mennyiben tekinthető ez a kép jó megoldásnak. Nem csak a műkörmök miatt, hanem azért, mert van egy választás, történik egy választás a fekete-fehérrel és ez a választás, ez igazándiból nem igazolódik a formai megoldásokkal. Tehát, hogyha az András által említett pop art felé vinném el ezt a képet, akkor bizony a fekete-fehér mint megoldás, az nem biztos, hogy ezt az irányt erősíti. Abban sem vagyok biztos 100 százalékig, hogy a Mariann ezeket a műkörmöket tudatosan emelte a képbe. Ezek a műkörmök jelen voltak. Nyilvánvaló, hogy nem tud az ember mit kezdeni akkor, amikor egy ilyen helyzettel szembesül, de nem kötelezően kell elkészíteni akkor azt a képet aminél ez a fajta kettősség megjelenik és ez nincs végiggondolva. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nem, nem, nem, nem! :-) Miért kell mindig rossz következtetésekre futni?

JÓ, HOGY BEKÜLDTED A KÉPET. Legelsősorban azért, mert ha nem küldted volna be, akkor miről beszélnénk? :-) Másodsorban azért, mert a kép (ahogy mondtam) jó kép. Otthon kiraknám a falra - nálam ez az egyetlen mérce. Persze, nem ezt a verziót, hanem egy műköröm nélkülit. De attól még az a te képed. Ott van a fejedben. Meg tudod csinálni, ahogyan ezt is megtudtad. Csak az számít, hogy értékelsz, levonod a következtetést és új célokat tűzöl ki - az pedig enélkül a kép nélkül nem megy.

Na. :-)

Péter, jogos a megfigyelés. Műköröm… tényleg nem passzol ide. Kézmodell… igen, tudtam. Hát, jobban végig gondolva, lehet, sőt egyre biztosabb vagyok abban, hogy kicsit elhamarkodottan küldtem be ezt a képet. Nincs különösebb jelentése, számomra, a műkörmöknek. Ott volt. Levenni nem tudtam, nem is akartam. Lehet, megcsinálom majd újra, más körülmények között, más kézzel is a képet, ha az értékelés is úgy kívánja.
Röviden: igen, egyetértek. :)

OK, Mariann, akkor elmondom, hogy nekem mi a problémám ezzel a képeddel, ami egy igen jó kép.

Szuperplánt látunk, ahol minden apró részletnek jelentősége van. A kép által előadott történet minden pontja koherens, csak egy valamit nem tudok elhelyezni a mesében: a műkörmöt. Ráadásul épp a középpontba van helyezve. Nagy O-t formálva ordít a kép közepéről: HÉ! MŰKÖRÖM!!! Miért? Akar valamit mondani? Mit jelent a kiengedett köröm-karom? Támadást? Zsákmányszerzést? Hogy kerül az _ebbe_ a történetbe?

Nagyjából sejtem a kép keletkezésének körülményeit. Nyilván, adott volt a hely, az idő és a modell, ott és akkor ezt a képet így lehetett megcsinálni. (Tudtátok, hogy a profi fotós világban külön kéz-modellek is vannak?) Talán megcsinálod még egyszer ezt a képet, ha igen, kívánom, hogy legalább ilyen jól sikerüljön.

Mariann, szeretnék valamit kérdezni tőled. Én nem osztok, nem szorzok (piti 1 vagyok, x a nulladikon), vagyis nincs jelentősége annak, hogy egyetértesz-e valam vagy sem. De egyetértesz? :-)

Ja. Meg is mondom, mert amelyik nap már nem mondom meg, ha egy kép nem tetszik, vagy az enyémre nem mondjátok meg, ha szar, aznap hagyom itt a ziskolát.

GG az aktuális megmondó ember. Minden közösségben van ilyen, de nem baj. Engem emiatt sokan utálnak, pedig nem is ismernek. Szerintem fontos az ellentét, a kritika, mert ahogy Hegel levezette, a tézis-antitézis rendszerből keletkezhet a szintézis, amely mindkettő erényeit tartalmazza. Persze, ha már kritizálunk érdemes stílusosan, ahogy a munkámra mondta GG: low budget sci-fi színvonal. Ezen egy hétig röhögtem, de most kimondom: ez fájt! :D
Szóval kemény dolog a kritika, de sokat lehet tanulni belőle. Vagy pont, hogy nem. Nem foglalkozunk vele és csináljuk, amit gondolunk. Mindenesetre kimozdít az állóhelyzetből. Namost eddig szép a teória, csak nálam nem mindig működik...
Ja kérem, "vannak még hibák, de ezek is a mi eredményeink"! :D

most is nyugodtan el lehet mondani a véleményeteket. nem ezzel van a baj. sőt semmivel nincs gond. örülök a ha elmondjátok, mi jó, mi nem, min kell változtatni, javítani stb. tényleg ebből tanul az ember, csak mostanában nem megy, nem sikerül átadni azt, amit szeretnék a képekkel. ennyi.
mégegyszer köszönöm a hozzászólásokat, és nyomatékosítom, nincs semmi baj, azzal ha nem tetszzik, nem jó a kép. nem vagyunk egyformák, szerencsére, mindenki mást szeret :)

Gábornak abban van igaza, hogy a többi képmegosztóhoz képest eleddig az estiskola egyik "erénye" az volt, hogy bátran elmondhatjuk a véleményünket, gondolatainkat egymásnak, a nyalomahangod húdekafa szinten túl is, mert abból hogy "szuper", "ú de jó", nem sokat lehet kihámozni.

Eddig azt hittem, a világon nekem van a legkevesebb önbizalmam. Rá kell jöjjek, hogy Mariann több körrel vezet előttem. :-)

Nem tudom, mitől lenne ez a kép "giccses". A Gerleinek semmi nem jó, erről ennyit. :-))

Van olyan, hogy nem megy. Az a jó a zestiskolában, hogy ilyenkor lehet a többiekét nézegetni, elemezni, inspirációt meríteni, meg az is, hogy nem csak a kiállításkész képeket lehet beküldeni (akkor én még nem sokat küldtem volna), hanem a a tanulmányokat is, elemzésre, csócsálásra, okulásra.

oké, én ezt értem, most nem csak erről a képemről beszéltem. mindenestre mindenkinek köszönöm a hozzászólást. szívesen várom véleményeteket. de tényleg! :)

Bezony. Az, hogy egy kép nekem nem tetszik, az rólam és aa adott képről szól (nem feltétlenül ebben a sorrendben), semmiképp sem az alkotóról. Lehet, hogy másnak pont ez a jó és én is megtaláltam a te képeid között azt, ami nagyon tetszik.
De ha csak ahhoz szólok hozzá, amelyik tetszik, miből fogunk tanulni?

Mariann! az, hogy Gábornak nem tetszik, nem azt jelenti, hogy senkinek sem tetszik, és nem jó a kép, és azt végképp nem jelenti, hogy vissza kell vonulnod... Hajrááá!

Gabi, tudom, hogy nem lehet mindíg minden szép és jó. Azért írtam, hogy köszönöm az észrevétlet. Úgytűnik kicsit még vissza kell vonulnom, mostanában úgylátszik nem megy. Tudomásul vettem. Gábor hozzászólását nem vettem bántásnak.

-gondoltam.
-tárgy?
-igen.
-Mariann képein gyakran szerepel?
-igen.
-mécses?
-igen, bár csoki is lehetne. hehe.
(én nem a giccses szót használnám hanem a naívat, de nem vagyok benne biztos, hogy ez hátránya a képnek:)

Gondoltam beírom,hogy bármennyire is tudjuk, hogy sorba állunk a pofonért, silány érzés,amikor meg is kapjuk. Hm...Gondoltam, gondolom...

Gondoltam beírom, az utóbbi időben rosszképeket küldök, ezért, nem is akartam mostanában küldeni, de rám lett szólva. Gondoltam beírom, be is írtam.
Köszönöm az észrevételt.

Gondoltam beírom, hogy szerintem ez giccses. Aztán gondoltam, minek bántsalak, dolgoztál vele, szépet akartál. Aztán megnéztem újra a többi képed és azt gondoltam, aki olyanokat tud, annak megmondhatom. Volt már jobb is.

Új hozzászólás