Sok a jóból

Sok a jóból

Örülök ennek a képnek, mert megörökít egy eseményt, egy helyzetet, egy nem mindennapi, tulajdonképpen veszélyes helyzetet, de úgy, hogy ebben van esztétika, és ettől van egy nagyon erős ellentéte is ennek az egésznek, hogy rácsodálkozik az ember arra, hogy megtalálható a szépség a drámában is akár. Van ebben némi dacolás a helyzettel, az elemekkel, áll még a ház, nem vitte el a víz, szóval ez egy jó ritmusú kép, és egy szép történet. Talán annyit lehetett volna még ezen segíteni, hogy a víz tömegéből legalább másfélszer ennyit adunk, ugyanis akkor még egyértelműbb lenne az, hogy itt a vízről beszélünk, nem csak egy szép esti fotót akarunk készíteni, hanem a víz a téma. Ha a vízről beszélünk, akkor a vízen legyen a hangsúly, talán ez az, ami még pontosítható lenne. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Azért került leckébe, hogy elmondhassam. :)

Köszönöm! :) Sajnos már nem tudtam lemenni akkor a rakpartra, ezért ennyi fért bele, de teljesen igazat adok, ezért nem is raktam bele leckébe. És azért is került fel, mert nem nagyon láttam képeket az árvízről itt, pedig... :)

ööö, hát, én ezt a szorgalmiba raktam, mert nem gondoltam, h megütné a lecke szintet, úgyhogy most nem tudom, hogy véletlenül került ide? :) Mert akkor szólok! :D

Új hozzászólás