Spirál

Spirál

Az a helyzet, hogy ez, mint ötlet, rendben van, a megvalósítással van kicsi problémám. Nagyon kettévágódik a tónusrend. Elindulunk fentről lefelé egy középtónustól majdnem a feketéig tartó lépésközzel, ez rendben van, ez a képnek a bal oldala, aztán a képnek a jobb oldalán nagyjából az egyharmad tónustól megyünk egészen a világos felé, ami szintén rendben van, de a kettő között túl nagy az eltérés. Valahogy én kihoztam volna egyformára, és ez maga a döntés is, hogy a titokzatosság érdekel, ami a kép bal oldalára jellemző, vagy a korrektség, a nyitottság, ami a kép jobb oldalára? Melyik az igazság? Most ettől, hogy ez ennyire ketté van vágódva, bizonytalannak érzem, hogy milyen érzéseket kellene nekem, mint nézőnek fölhozni magamban. Ez okoz némi problémát. Aztán vannak itt némi pontatlanságok a szerkesztéssel is, nézzük meg, a jobb fölső sarokban ott valami belóg, a vonalak nem a képhatárhoz futnak ki, pedig kifuthatnának, mert ha a kép aljából ezt a kisujjnyit levágjuk, attól még nincsen baj, és ha megnézzük ezt a vasoszlopot, ez sem teljesen függőleges. Ezzel én még dolgoznék egy kicsit. Visszaadom ismétlésre a bizonytalanság miatt, és arra próbállak rávenni, hogy az első három leckével dolgozzunk még. Fontosak a többi leckék is, de szerintem az segít, ha az első három leckében már biztosak vagyunk ahhoz, hogy utána már a többi leckében is megfelelően személyes üzeneteket tudjunk készíteni. Ismétlés. (hegyi)

Hozzászólások

Új hozzászólás