színek

Most valahogy ilyenhez van hangulatom. A színbe belenyúltam egy kicsit. A kép szintén a munkahelyem udvarán készült.

Hozzászólások

***
szorgalmi lecke témakörben
:)

Igen, már csak odáig kell eljutnod, hogy tudd, hogy kb melyik leckére fogalmazod azt az adott gondolatot, és akkor bemehet leckébe is. Én már nagyrészt ismerem a leckék címét, tartalmát, és ha megyek az úton, meglátok valamit, akkor rögtön egy lecke eszembe jut, és úgy prábálom megfogalmazni. Tehát gondolom lehet ötvözni az előre gondolkodást a hirtelen kattintgatással. Vagyis az már nem lesz olyan hirtelen, mert előtte már valamit kigondoltál. Asszem valahogy így vagyok én.

Ez már majdnem ugyanaz - az már szuperjó, hogy előbb fogalmazol és csak utána ragadsz fotómasinát.

nekem még ezt tanulnom köll, hogy a leckéhez készítsem a képet. Most úgy vagyok, hogy megfogalmazódik bennem egy érzés, egy hangulat - belül - és ennek keresem a képi megfogalmazását.

Na szóval szerintem az lehet a megfejtés talán - mondom, talán - hogy az ember kinyitja a lecke.estiskola.hu oldalt, és nézegeti, és ha amikor kedve van és fotóz, ebből valami beugrik, hogy mondjuk engem érdekel az eltűnő világ problémaköre, hogy azt én hogy fogalmaznám meg, akkor megvan a lecke dolog.

Azaz a leckék alapvetően nem arra vannak, hogy készít az ember egy képet akármit és utána beszuszakolja valami leckére, mert idővel jó lenne eljutni oda, hogy érzelmi-filozófiai-technikai élmények, impulzusok hatására kreatív módon, mint kifejezési eszközt használja a fotót, és ne a külvilág tükröztetésére. Máshogy mondva: az ember belső monológjainak vannak képi megfelelései, és ezeket meg lehet keresni, ez az egyik irány, ami a kreatív irány, a másik irány, hogy nyakába veszi a gépet reggel és várja, hogy mikor repül arra a kismadár.

A képek jók, fogok róluk írni itt majd kommentben, és az is jó lenne, ha a szorgalmit is elkezdenétek használni arra, amire van, hogy a szabad asszociációkat, amik nem leckék, ide tegyétek - a Hegyi meg nem nagyon akar önmaga másoktól innen oda pakolni. Mert az a Hegyi döntése, de hogy jön ahhoz a Hegyi.

Az inkább előfordul, hogy a leckébe küldött dolog, ha a lecke nincs értelmezve, akkor itt landol, vagy rögtön, vagy elemzés után.. :)

Oh. Oké. Hajrá a leckékkel is akkor! Ha, amikor pl. ezt a képet készítetted, a rezonancia leckére gondoltál volna, akkor arra pl. beküldhetted volna. De hajrá! Kattingatás!

- azé küldtem ide a képeket. mert nem leckének készültek, csak póbálkozások
- meg különben is, Hegyi pedellus megteheti, hogy leckét szogalmiba tesz át vagy fordítva :D
- és szerintem tudjuk a szabályokat. a "minden belefér" nekem nem a kukát jelentette, és Tamás se arra gondolt.
Vagy tényleg annyira sz@r lett ez a kép?
Maradjon csak szorgalmi. Szeretem ezt a kategóriát. Komolyan. Az első leckével még úgyse boldogulok, fotózni viszont most újra van kedvem.

na álljunk meg egy szóra. egyrészt márti leckéje nem kukagyűjtő. Tessék azt is értelmezni, nemhogy minden belefér, hanem elég szigorú a leirat, csak komolyan kell venni.

a szorgalmi nem valami roncstelep. Sőt. Ide bátran be lehet küldeni mindenféle olyat, ami nem a leckére készült. Annak semmi értelme, hogy csak hogy beszéljenek róla, begyömöszölöm valami leckére, aztán a Hegyi elemezze és bosszankodjon, hogy bár nem oda született, de leckére lett küldve.

az egy másik dolog, hogy ha a csapat nem nagyon szól hozzá a másik munkájához, ha nem elemzi azokat, akkor azzal leül a beszélgetés. ne csak hegyire tessenek várni.

Mariann, valóban kár, hogy ide tetted. De, hogy melyik lecke lehetne, talán a Márti leckéje, abba minden belefér.

köszönöm, Ágnes. Egyszerű a válasz - fogalmam sincs, melyik kategóriába tartozott volna :(

Ez jó, kimondottan. De mit keres a szorgalmiban? És a többi is...

Új hozzászólás