A szőlő azért izgalmas, mert minden évszakban mást mutat, mindig karakteres. Ez most a szőlő nyár elején.

Gábor megfigyelése egy izgalmas képi játék, olyan érzetet nyújt, mint egy fotogramm, mintha fotópapírra vetítődnének ezek az árnyékok, és úgy készült volna a kép, ez a fotópapír jelen esetben egy levél, és mint egy árnyjáték, a két szereplőnk, a bal oldali nagyobb levél, és a jobb oldali levélke a kis indájával mutatja azt, hogy milyen növényről is beszélünk, igazolja azt, amit a képcímben látunk. Annyit hozzátennék, hogy nekem most ez a kompozíció kétfelé szakad. Nem nagyon kötődik össze a két képrész. Nem tudom, mert nem voltam jelen, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ez megtörténjen, hogy a kis kacsot mozdítani esetleg, amivel kapaszkodik ez a növény, valami nekem most erről a képről hiányzik, ami ezt a két formát organikusan összekapcsolná. A képi megoldás izgalmas. Nem tudom, hogy Gábornak van-e módja ezt ismételni, vagy ezzel még játszani, mert itt a vetítő felületen, nevezhetjük ennek ezt a levélvásznat, látunk a fő függőleges éren olyan foltokat, amik (megint olyan területre tévedtem, ami botanikai ismereteket igényelne) olyanok nekem, mintha valami szőlőbetegség lenne. Hogy ezek a fehér pöszmöszök micsodák, nem tudom, de nekem olyan, mintha nem lenne teljesen egészséges. Ez nem tesz olyan nagyon jót ennek. Ha összefoglalhatom, két problémám van: az egyik az, hogy a két forma most nem találkozik, nem kapcsolódik össze, másrészt pedig nem tudom, hogy miből adódik ez a kis fehér valami az erezetén a levélnek, de ez nekem nem esztétikus igazán. Ha lehet, akkor kérnék ebből egy ismétlést, az se baj, hogy ha ez nem a nyár eleji szőlőt fogja mutatni, érdekes játékot lehet ezzel játszani, én azt mondom, Gábor, bátorság, és tessék a fantáziádat fölszabadítani, és az ismétlésben a formákkal szabadabban játszani. (hegyi)