Térgörbülés
Térgörbülés
Ha közel kerülünk egy Fekete Lyukhoz, a tér is meggörbül kissé... Ezt óhajtottam modellezni egy apró fizikai trükkel.

Egy torzulásos játékot látunk két verzióban. Vagy elektronikus módon, vagy valamilyen tükröződő felülettel. Ha jól látom, akkor vagy a felület, vagy utólagosan számítógéppel még ez át is van színezve. Véleményem szerint ez nem a hiba kategóriájába tartozik, egyik kép sem, hanem egy kísérlet, geometriai kísérlet. Azt ugyan, ha nem a hiba kategóriájába rakom a képeket, hanem az épített környezetbe mondjuk, mert épületeket látok rajta, nem tudom igazából ahhoz a Gimesi Andráshoz közel helyezni, akinek a munkáit itt lent a táborokban látom, és nem látom azt a fajta koncentráltságot. Én értem azt, hogy ő itt létre akart hozni egyfajta demonstrációt, vagy egy bemutatót, köszönjük szépen, de ez több sebből vérzik. Csak egy mondatban, és aztán nem is szeretném ezt tovább, mert én ezt át fogom tenni szorgalmiba. Ha kiválasztunk egy épületet, akkor annak legyen értelme, hogy miért azt választottuk ki. Ez egy ad-hoc jelleggel kiválasztott történet. Ezt a fizikai kísérletet be lehet mutatni ennél sokkal felismerhetőbb épületnél is. Egy malac a kísérletért jár. És egy utalás a tábori beszélgetéseinkre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Igazából ez a kép jut eszembe róla, de furcsa lenne, ha a telefonod is felfutó redőnyzáras lenne.
http://www.masters-of-photography.com/L/...

GG közel jár az igazsághoz azzal, hogy mobillal készült a kép, eredetileg 5 Mpx, azonban nem kihúzós telefon és nem is nyomtam semmit az exo.gombon kívül ;), hanem a hatás eléréséhez megfelelően mozgattam. :)
A helyszín szerintem is eléggé felismerhető, persze annak, aki járt már erre, de a "sokkal jobban felismerhető építmény" érdekében megcsinálhatom ugyanezt akár a Hősök terével, vagy akármi mással is, a technikát pár éve találtam ki és eléggé "begyakoroltam" ahhoz, hogy gyakorlatilag bárhol és bármikor produkáljam, ha kell. :)

Szerintem ezt a mobiloddal csináltad és valami olyan van, hogy a kihúzható mobil nincs teljesen kihúzva, vagy rányomtál a mobil hátlapjára, hogy ferdén álljon a ccd. Vagy ilyesmi.
Amúgy a zuglói vasútállomás, meg a mellette levő bíróság, vagy mifene nagyonis kiválasztható helyszín. Nekem legalábbis, mert rengeteget vártam itt a debreceni vonatot, illetve persze nem annyira a vonatot, mint aki rajta jött. Annak a környéknek van egy jellegzetes hangulata, szaga. Ha nem is százas, de azért valamennyi átjön ebből a képen. Szerintem.

Miért ne mondanám el? Csak gondoltam, előbb hagyom egy kicsit a társaságot agyalni. De mindenki, még ti is a elemzésben írtok tükrözésről, meg utómunkáról, holott többször is világosan leírtam, hogy semmi ilyesmi nem történt, kizárólag a "kamera" egy sajátságos használatával értem el a térgörbülést.
A színvilág más tészta, ott a kamerán eleve szépiát állítottam be, utána egy kicsit ráttettam, de ennek semmi köze a térgörbítéshez.

András, szerintem döntsd el, hogy el akarod-e mondani a trükköt vagy sem, és ha igen, tedd meg.

Na jó, a kezemet azt használtam... De azt most nem vettem külső eszköznek. ;-)

Skacok, most komolyan!
Még hányszor írjam le, hogy A FÉNYKÉPEZŐGÉPEN KÍVÜLI ESZKÖZT NEM HASZNÁLTAM! ?

Olyan szép köralakú tükörből fotóztad, ami segít a masinisztának belátni a peront? :)

Fenéket! Az 1/20-1/30 is hülyeség. 1/200-1/250 lesz az.

Csaba: Hát, megnéztem az EXIF adatokat, de valami egészen érthetetlen van benne: 1/1000000 másodperc :-ooo
Ez viszont komplett marhaság.
A lényeg, hogy nem tudom pontosan már, de 1/20-1/30 szerintem.

Ádám: mint írtam volt: a fényképezőgépen kívül más eszközt _nem_ használtam a görbülő hatás eléréséhez. ;-)

A megoldás annyira egyszerű pedig... ;-)

Talán valami flakonon keresztül, vagy üveg?

Mondasz egy-egy expozíciós időt a tippelgetéshez?

Vonat az épp nincs, egyébként stimmle a vasút, egy megállóban állok a peronon.
Se nem egy görbe felületen való tükröződés.
Kizárólag a fényképező céltudatos használatával értem el a hatást, minden más eszköz segítsége nélkül.
Még hagyok találgatni, mielőtt elárulom a módját.
De az is lehet, hogy előbb levédetem... ;-)

rákérdeznék, miféle fizikai trükk ez? tetszetős.
egy újonc szöveg jut róla eszembe: "...hiper sík vesz körbe, a téridő kontínuum is meg van törve. fluxuskondenzátor, luke skywalker luxust kompenzáló konzervzápor. szuperbuszmegálló." ( http://href.hu/x/8kzw ) bár ez vonat, ha jól látom.
szóval légyszi meséld el, hogy akkor ez, hogy készült (a gyengébbek kedvéért (én)).

Új hozzászólás