Bevallom, engem a keleti világ eleddig nem igazán vonzott. Olyan távolinak, a mi kultúránktól annyira eltérőnek és azt hiszem hidegnek is éreztem mindig. Ezt bizonyára sztereotípiáknak is köszönhetem. Az első dolog, ami emlékeim szerint megérintett, az az "Anna és a király" c. film volt Judie Fosterrel és Chow Yun Fat-tal a főszerepben. Akkor elvarázsolt Sziám világa (a mai Thaiföld). Hónapokig a bűvöletében éltem, könyvtárba jártam és ismerkedtem azzal az oly távoli földrésszel. De utazzunk akkor most kicsit keletebbre, Japánba, Felice Beato szemével. Volt abban az időszakban, az 1800-as évek végén egy különös vonzódás a keleti világ és japán felé a nyugati művészetben. A japonizmus.
Az előbb említett okok miatt ez a kép engem elsőre nem mozgatott meg annyira. Sőt, szinte félelmetesnek találtam ezt a kis alakot, ezt a kis harcost ott középen. Utánaolvasva már jobban értem a kép háttérjelenetét, az udvart, ami így teljesen rendben van, talán csak a házak lógnak ki a sorból, mint épített környezet, a makulátlan, idilli táj helyett. A színvilág is jellemző Felice képeire. A kép vonalai (ablak pereme, poharak vonala) erősen jobbra húznak, amit jól húz vissza a tömegelhelyezés, ami viszont erősen balra tolódik. A poharakról én a japán teaszertartásokra asszociálok, talán ehhez a témához is kapcsolódik egy másik eszköz az ivásra, ebben bizonytalan vagyok. Vagy hát mégis egy kicsit homályosabbá, álomszerűbbé teszi a fotót. És ellentéte ennek a zömök kis figurának - aki ott ül dacosan, mereven nézve maga elé, teljes harci díszben - ez a két könnyed üvegpohár. Nyilván van jelentősége is, hogy mindkettő más-más formájú. Nekem most ez az előtérben lévő egy kicsit összenyomja ezt a kis alakot. Az a kis lúd ott a harcos mellett is talán szintén a természet kifejezésére akart ráerősíteni és szintén jobbra néz, erősíti a jobbra húzást. Na és akkor most mi is van azzal a kerettel? :) Nekem nincs ebben határozott nézetem, az biztos, hogy Felice képei között akadnak úgymond keretezett képek. Talán a keret ezt a fotót még jobban beszűkíti, még egy kicsit nyomasztóbbá, fullasztóbbá, kicsit félelmetesebbé teszi. Felice képei között fehér keretezést találtam, ami inkább még légiesebbé tette a fotóit. Nem hazudolhatom meg női mivoltomat és érzéseim szerint én most két csillagot szeretnék adni! Köszönöm a lehetőséget! (Kirilla Anita)
értékelés:
Először is köszönöm Anitának, hogy ennyit foglalkozott a témával, azt hiszem Beato is megérdemli, hogy figyeljünk rá, mert fontos, akármennyire is egy kitalált világot hozott, amennyiben rendezte a képeit, de akkor és ott ezek a képek a nyugati embernek meséltek valamit arról a világról, ami távoli és idegen volt. Mára ezek a különbségek eltörpültek, pici lett a világ, és minden egy napi járáson belülre került, ami lássuk be, nem biztos, hogy minden tekintetben jót tett. Ami a képet illeti, nem az volt a cél, hogy tökéletes másolatot hozzak létre, ez mondjuk habitusomtól is távol áll, ennyit nem tudok pepecselni, hanem inkább az, hogy a hangulatot megtaláltam magam számára, és ezt a magam eszközeivel átadjam, megmutassam. Ami a keretet illeti, szükséges rossz, mert akkor még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet eltüntetni a képről, ma már nem tenném rá, viszont azóta se álltak elő ezek a fényviszonyok, hogy ismételni tudjak.