Titkok kertje

Ugyanazon az irányon megyünk, és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire örülök, hogy az András elkezdte ezeket a tereket, helyzeteket felfedezni, itt valószínűleg egy hosszú expozíciót látunk, erre utal a faágak speciális bemozdulása és a barnássá égett ég is, ami jellegzetesen az esti képek sajátja szokott lenni. Nagyon jónak tartom a kompozíciót, nagyon rendben van, hát azzal sajnos nem nagyon tudunk mit kezdeni, hogy a villanydrót ott van, sajnos ilyen a mi épített környezetünk, hogy ilyen hülye drótokkal vagyunk körülvéve. Amit tanácsolnék az Andrásnak, az a megvilágítás és az expozíciós idő megválasztása, hiszen itt két fő fényforrást látunk, ami mesterséges fényt ad, az egyik ennél a lugasszerű résznél van, a kiskapunál, ott van egy nagy reflektor, vagy mi, majd beljebb a kancsót tartó szobor irányában, jóval beljebb van egy másik fény – és talán erre az egészre még rá is segített egy kicsit vakuval. És én azt mondom, hogy egy kicsit kevesebb fényenergia is elég lett volna, mert ezek a terek sejtelmesebbek tudtak volna maradni. Nem tudom, az András hogyan állította elő, de még az is lehet, hogy ezekkel a steklámpákkal rohangált a kertben, de szerintem ha ez az ő kertje, vissza tud oda menni, és addig, amíg még vannak ezek a lombok, hogy kitegye oda a fényképezőgépet, nem zavar vele senkit, és ezzel a fajta játékossággal elkezdjen még vele foglalkozni, és többféle variációt csináljon. Ügyelve a fényekre, hogy azok erősítsék ezt a fajta üzenetet, amit akar mondani. Úgyhogy ez két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Én meg azt mondom: ha már esti, akkor miért nem estibb egy kicsit?

igen túl sok, bár nekem ez a sűrűség adja az értékét a képnek.(nem lekicsinylően, de) giccsesen tömény. jók a szinek, fentről hiányolom a villanyoszlop tetejét, hátúl meg vagy nem kéne a városi fény vagy több kéne (a legjobb az lenne ha el lehetett volna ott kapni egy ilyen diszkófényt ami kilő az égbe olyan tölcsér alakban). az a villanyzsinór viszont nekem mindent visz.
ha tudsz tényleg lehet, hogy foglalkozni kéne még ezzel a képpel, bár nekem így is 3cd-s.

Ezt is szeretem, de valahogy... mintha túl sok lenne. Pedig ezzel a hangulattal lehetne még kezdeni valamit.

Titkos , és mesés :-)

Új hozzászólás