Egy olyan képet kapunk, ami szerkesztettségében izgalmas számomra: az a tagolás, ami a külső és belső tér tagolása nagyon jól jellemzi a vonat utakat, ahogy elfoglaljuk a kupét, ha időben érkeztünk, jó helyünk van, ha nem sikerül kellő gyorsasággal elfoglalnunk a kabint, akkor kiszorulunk a folyosó felé. A folyosó történetek is megvannak, amikor búcsúzkodunk a rokonoktól, barátoktól, vagy utazás közben a cigarettánkat szívjuk, vagy a büfékocsi felé megyünk. És itt van a külső rész is, ami a várakozásé, a búcsúé, tehát mind a három terep jól beazonosítható, és mindezzel a kompozíciós játékkal és ezzel a vázlattal, amit Anita itt mutat nagyon erősen utal arra a gesztusra, ami a Geri arcán és testtartásán látszik. Jelentéssel bír a ruha, az az üzenet is, ami a pólón van - az érti ezt elsősorban, aki tudja, hogy Geri hol járt, és mit csinált, hogy ez miért fontos számára. Ugyanakkor a gesztus, a kifordulás a folyosó felé szintén fontos üzenet, mert nyilván az ember, ha nézelődni akar, akkor valószínűleg az ablaknál foglal helyet, és a külvilágot nézi, figyeli az elsuhanó fákat, de Geri most a folyosót szemléli, de a tekintete azt mutatja, hogy befelé utazik. Valószínűsítem, hogy nem azzal foglalkozik, hogy ki áll a folyosón, és mit csinál, mert a tekintetből és az arcmimikából nem az következik, hogy valamilyen jelen idejű történethez csatlakozna, hanem azt mutatja, hogy egy belső kép feldolgozása zajlik épp nála. Ezért is választotta azt a pozíciót, amit fölvett, mert ahhoz, hogy az ember a belső emlékeit előhívja, a külső zajt csökkentenie kell, vagy olyan monotonitási szintre hozni, ami nem zavarja be ezt az emlékfelidézést. Én ezt egy jó ötletnek tartom, és a Magány leckére tökéletesen jó megoldás abban a tekintetben, hogy mindez a helyzet, még akkor is, ha társas helyzetben vagyunk, jellemzően egy magányos történet. Mindenfajta érzelmi feldolgozási helyzet egyszer csak, még akkor is átvált egy személyes belső úttá, ha átbeszéltük a barátokkal, és annak a feladatát már az ember nem tudja megosztani mással. Anitának annyi személyes üzenet van, hogy az első három leckével se ártana, ha újra foglalkozna. (hegyi)
értékelés: