Vágy

Az estiskolán a hatvanas évek már szóbakerül néhányszor, és ha visszaemlékezünk a korabeli húsvéti vagy karácsonyi képeslapok hangulatára, sokszor készültek ilyen – nem tudom milyen technikával – ilyen szendvicsképek. Tehát valamit láttunk és a nyuszika vagy az angyalka így rámásolódott a képre – vagy a gömbök a karácsonyfára, és itt is ilyen szappanbuborékszerű gömböcskéket láthatunk. Hasonló buborékok vannak különben az alap háttérben is, ez valamilyen árkád lehet, zsaluzott vasbeton plafonnal, és ott ilyen szocialista golyólámpák vannak ott fent, sőt maga az árkád, az árnyékok félkörei is ilyen gömböket idéznek. Tehát ezek a formák többszörösen jelen vannak a boltíveken keresztül is, és maga ez a kerengő vagy nem tudom mi egy még nagyobb kör alakú formára utal. Ilyen értelemben én ezeket a gömböcskéket venném alapul, és ezeknek a fekete-fehér rendszerét, ugyanakkor szerintem a gömbök, a buborékok és a valódi képnek a viszonya az esetleges. Tulajdonképpen értem, sejtem, hogy miért rózsaszínűek ezek a gombócok, de nem igazán érzem szervülni őket ezzel a montázsjátékkal. Mert talán nem véletlenül jutott eszembe a 60-as évek képeslapstílusa, mert ott sokszor a technika kezdetlegessége miatt is kimódoltak voltak ezek a kapcsolatok. Ha ezek a rossz típusú kapcsolatok vannak jelen a képen, akkor az is egy jó irány, csak ezt nem döntötte el 100 százalékosan az alkotó. Abból sejtem ezt, hogy én sem tudom igazából egész pontosan megérteni, hogy most afelé megyünk-e, hogy ez egy nagyon baltával faragott montázsrendszer legyen. A gömböket is mind ezért mondtam, hogy felsorolhatóak, de nem szervülnek össze. Nincs igazából asszociációs kapcsolódása a képen a gömbformáknak, csak jelen vannak. Ha ezt az épített környezetet nézem, akkor pedig nem az következik, hogy valamilyen múltidéző emlékkép előjöjjön, ehhez nem elég a fekete-fehér formátum. Tehát én ezt a gyermekkor leckére visszaadnám. (szőke)

Hozzászólások

Én is láttam már pasit sírni...és szappanbuborék álmokat kergetni.

Szerintem ez csak egy elnagyolt magyarázat, én láttam itt már erős érzelmeket kifejeződni szinte mindenkitől...

A pasik alapvetően nem merik kifejezni az érzelmeiket , mert azt gondolják ezáltal sebezhetővé válnak . Nem mernek sírni ,mert az olyan férfiatlan , olyan ciki . Nem mernek szappanbuborék álmokat kergetni...

Vajon miért nem kedvelik a pasik a szappanbuborékokat...? :-)

és ha lámpa búrák röpködnének? ;)

Asszem megkeresem azt a kis hengeres, kütyüt a stelázsiba, amibe bele lehet csavarni a műpitypangot, teleöntöm mosogatólével és szétfújom a várost!

naná, hogy húznak. akárhonnan is nézzük, ez egy három bubis kép:)

Azé azok a bubik húznak magukkal nemgyengén.

Árpád a szívemből szól.
A buborék még csak rendben lennének, de a feketefehérben álszínes bubor az gáz.
Szerintem.

engem meh nem érdekel neked mi jön be és mi nem.

Ez a bubizás nekem nem jön be. Szerintem kicsit giccsbe hajló. Szerintem ha már az emer buborékot akar fényképezni, akkor fényképezzen buborékot.

a fenti három lámpával kiegészűlve szerintem pont elég:)
ezeket a buborékokat odarajzoltad? eléggé fotosopszagú.

arra én is kíváncsi vagyok :-)

Aha, a buborkákok. Hát jobb, mint az enyém, az biztos, de kíváncsi vagyok, hogy ezen megfelelő mennyiségű-e a buborék. :-)

Szép kerek lett a történet ezekkel a beszűrődő fényekkel és színes buborékokkal . Így tényleg gyerekkoros .

Új hozzászólás