Furfangos ez a kép, mert olyan, mintha két világ találkozna. Van ez a kékes egészen elcseszett fehéregyensúlyú kép, és vannak a házfalak, amik, mintha egy ilyen vizenyős helyzetben úsznának, olyan a hatása. Jó ellenpontnak tartom ezt a két színt egymással, nem kérem számon a valóságot, fene tudja, hogy mit adna ki az egész, ha a fehér fehér lenne, és nem kék. Lehet, hogy túlságosan sárgák lennének a falak, nem tudom. Biztos van oka annak, hogy ebben a színtartományban hagytad, vagy erre toltad el, nem tudom, hogy mennyire tudatos döntés volt ez. Nyilván az sem kérhető számon, hogy miért van ott az üdítős flakon, tehát ne a valóságot cincáljuk, hanem magát a helyzetet. Az nem elvitatható, hogy hangulata van a képnek. Ami nekem a macskafotózásnál szempont, hogy két végérték van, amiben szerintem ezt jó tartani. Az egyik pl. ennél a bandukolós képnél, hogy te is úgymond beszállsz a bandába, leguggolsz a macska szintjére, vagy odatartod a fényképezőgépet, ha billenthető a hátlapja, és tudod kontrollálni azt, hogy mit csinálsz. A másik az, hogy test-, fejmagasságból készíted a képet. Mind a kettőnek más az üzenete. Itt most, ebben az esetben annak jobban örülnék, ha a macska szintjén lennénk, mert ez a bandukolás tényleg olyan, mintha na a kandúr most uralma alá vonná a várost. De mivel fentről nézzük őt, így megmaradunk a szemlélő, az illusztrálás szintjén. (hegyi)