Rímelni látszik Mariann képére, de a kép április 10-én készült.

A képhez tartozik egy leirat is, és ez nekem Jung-ot juttatja eszembe, és a szinkronicitás fogalmát, de ez a fajta együttállás megfejthető, hiszen a városi létnek nagyon is jellemző tünete az, hogy az ember azokban a kis természetmorzsákban próbálja megtalálni a maga nyugalmát, kikapcsolódását, amik rendelkezésére állnak: parkok, közterek bokrai, fái. Nem véletlen az, hogy ezek a képek beküldésre kerülnek az Estiskolára, még azt is mondhatnám, hogy a Vágy kategóriába is simán megállná a helyét ez a kép. Ha ezt egy vidéken élő ember nézi meg, akkor azt mondja, hogy Gábor bolond, belefekszik a kutyatejbe. Mi itt örülünk neki, hogy milyen szép sárga, és milyen gazdagon díszíti a kép alsó régióját, mint egy pointillista festmény, de ez különben egy gyomnövény, vidéken irtják, és kigyomlálják. Ha magát a képet, mint üzenetet értelmezem, akkor egyrészt jó megoldás a hármas leckére, mert Gábor személyiségéhez nagyon is passzol az a metódus, ahogy ezt a feladatot megoldja. Tessék megfigyelni a kis rövidnadrágot, a fehér vádlikat, a kis kapucnis pulóvert, és a cselekvő embert, aki éppen fényképez. Nyilvánvaló, hogy ehhez minimum kettő fényképezőgép kellett, ha csak nem valami bonyolult tükörrendszerrel oldotta meg Gábor azt, hogy ő maga lefényképezésre kerüljön ez által az egy gép által. Tehát ez is egy Gerlei féle trükk, és a személyiségrajzot is jól dekódolhatjuk. Azt, hogy Gábor nem törődik a veszteségekkel, azzal, hogy füves lesz a pólója, vagy azzal, hogy a Róna utcában járókelő emberek mit gondolnak róla, ez egy performansz is. Én örülök annak, hogy lassan-lassan Gábor felszabadul a saját énképének fogságából, és én arra tudnám őt biztatni, hogy a többiek példájából meríthet erőt abban, vagy akár a saját rádióműsoraiból, hogy bizony-bizony megmutassa magát nekünk. Lehet, hogy ez az énkép más belső képet mutat, mint ami a külső megnyilvánulási formája, és ez mindenkinél okoz diszkomfort érzetet, hogy például én magamat belül 20-25 kilóval soványabbnak látom, mint amilyen vagyok, és ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni, idegen néha számomra is az, amit látok, de szembe kell néznünk, el kell fogadnunk, mert az örökös kerülése ezeknek a szembenézéseknek biztos, hogy hosszú távon nem jó. Egyetlen dolgot mondanék a képről kompozícióban: talán, ha Gábor egy kicsit előrébb jön, ha a mostani nézetből a kép bal oldala felé elmozdul, akkor a kép jobb oldalából egy-másfél centinyi rész vágható lenne az autó mögött, és akkor még feszesebb lehetne ez a kompozíció. De ez is tökéletesen érthető üzenet, nagyon rendben van, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: