Versenyfutás
Mikor még nincs tétje, csak játék. Persze ezt gyermekfejjel máshogy láttuk.

Én nagyon örülök ennek a képnek, és elmondom, hogy miért és mi az, ami engem érdekelne ha egy ilyenfajta üzenetet látnék. Nagyon tetszenek a kezek, nem tudom, milyen fázisban vannak ezek a gyerekek, de nagyon érdekes kis fázisok, a rajt vagy a cél, különösen ez a piros sapkás kisfiú mozdulatai és mögötte a hölgynek a feltett keze. De ha egészében nézem a képet, akkor azt látom, hogy nem erre súlypontozódik az üzenet. Anita, olyan szinten tudsz pontosítani, most már olyan szinten és mélységben lévő dolgokat is meg tudsz jeleníteni, olyan zavarbaejtő dolgok is jöttek már tőled, hogy tessék pontosítani, és nem megugrani kötelező jelleggel egy-egy leckét, hanem tessék ebben elmélyülni, mert itt is itt van a zsenialitás lehetősége és mégis csak egy albumképet látunk itt, amit visszaadok ismétlésre, és továbbra is azt mondom, hogy ha nem lennék ebben biztos, hogy képes vagy rá, hogy zseniális képeket csinálj, akkor máshogyan lennék toleráns, de addig, amíg a kóla az alsó részen a teszkós sörpad mellett ott van és nem azt az üzenetet keressük, ami mindannyiunknak a gyermekkor, tehát amíg nem sűrítesz, addig kezeld a gyermekkort is magadon keresztül, ahogyan a más képeidnél is tetted. És még egy fontos dolog. A gyerekkor lecke a saját gyerekkorunkról szól. Én elfogadom, hogy ez a te gyerekkorodról is szól, de akkor te voltál 1 méter 20 centi, míg ezt a képet a mostani állapotod magasságából fényképezted. Le kellett volna gugolni, hogy arra a szintre helyezkedni a kamerával, és máris őket veled egy szintre hozod. Ez a felnőtt nézőpontja, ahonnan te ezt a történetet nézed. A gyerek nézőpontjából nézve ez egy teljesen más történet lenne, és közöttük lennél. Most nem vagy közöttük, nem vagy a pajtásuk, most te egy felnőtt vagy, aki nézi őket. Magadnak is gyermekké kellene válnod, amikor megoldod ezt a feladatot. Ha viszont az a cél, amit a leírásodban is látunk, hogy máshogyan látjuk a dolgokat, akkor ezt a nézőpontot még magasabbra kellett volna emelni. Most pedig a két út között vagy, nincs eldöntve, hogy mi a kép üzenete. Van rajta fű-fa-bokor, kerítés, gyerekek, minden, azaz nincs eldöntve hogy akkor ez a múlt-e, ez a jelen vagy mi az élmény. (szőke)

Új hozzászólás