A street-art beszélgetés illusztrációja
A street-art beszélgetés illusztrációja, ahhoz a beszélgetéshez kapcsolódik a kép. Két út van, az egyik a grafitti, akik fújnak, arcokat, felismerhető, és vannak, akik csak tageket, betűket, firkákat fújnak. Tehát az egyiket, a street-artot akár művészetnek is felfoghatjuk, annak is tartják, a másik meg egyszerű környezetszennyezés, amikor firkálnak. Bullshit. :-) A képre visszatérve, ez a street-artos lehet az egyik megközelítés, és erre utal a megjegyzés is, de a kép nem erről szól. Hanem erről a feltehetően vak emberről, aki talán az ebédet viszi haza, a nadrágja a dereka fölé fel van húzva, a kis szürkés világos zakójában, és az ő esendősége, az itt ennek a képnek az elsődleges központja. Ezt erősíti a piros felső ami van a bácsin, azaz ez a jelenség a kép központja. Beszéltünk már arról, hogy ilyenkor, amikor portrét készítünk, akkor a személyiségi jogok, azaz hogy tud-e a fotózott arról, hogy fotózzuk, pláne akkor, ha valamilyen testi hibája, elváltozása, fogyatékossága van, és itt látható, hogy a bácsi erős fogyatékkal halad át itt a képen. Ennél a képnél – nem vagyok benne biztos, de azt hiszem ha olyan helyzet van, amikor tereptárgyak is vannak, akkor úgy szól ez a passzus, hogy mit szabad és mit nem, hogy elkészíthető ez a fotó. Én ezt a képet abszolút etikusnak érzem, mert nem hozza a fotó alanyát megalázó vagy vállalhatatlan helyzetbe, tehát abszolút humánus, szerethető helyzetben látható. (szőke)
értékelés:
Értem én Gábor, csak ehhez ez a firka túl semmilyen, az épület is túl semmilyen, egyedül a bácsi karakteres. Ez nem baj, mert a kép jó - csak amit írtál, ezért nem igazán jön át.