Víz

Víz

Tavalyi víz, tavalyi hó.

Nagyon érdekes az a képosztás, amit Krisztina létrehoz, lehet mondani, hogy ezekkel a tömegekkel más módon is lehetetett volna játszani, mert ugye három fő irányvonalat láthatunk: a havat, ezt a kásás, olvadó jégfelületet, és magát a vizet. Ez egy érdekes átvezetést is kap egymásba ez a három vonal ezekkel a hókristályokkal, ezekkel a kis pamacsokkal, amik itt még létrejönnek. Maga a ritmus egy nagyon jól érthető ritmus, és a víz tematikájára egy tökéletesen rendben lévő megoldás, kérdés, hogy vajon mind a három mező megkapja-e azt a figyelmet, amire szüksége van. Én a középső mezőhöz igazítottam volna az alsót és a felsőt is, tehát azt a szélességet hagyom, mert mind a három másért fontos. Az egyik egy lírai, elmosott forma, a másik egy izgalmas kontrasztjáték, és a harmadik megint egy monokrómnak tekinthető világ, mind a három másért érdekes. Most valamiért a középsőre van helyezve a hangsúly. Ez se baj, de akkor ezt kell határozottabban követnünk, akkor viszont az alsó és a fölső részből kell többet vágni, és akkor nagyon egyszerűen azt mondom, hogy a másik kettő csak egy illusztrációja, egy támasztéka annak a középső sávnak. Nem tudom, hogy van-e ebből a képkockából másik, vagy esetleg ezt a vágást meg lehetne próbálni egy másik kompozíciós elrendezésben. Ha igen, akkor nézzük, hogy mi a megoldás, ha nem, akkor így marad. Én megadom a három csillagot, azért, mert ezeket a tömeg elhelyezési dolgokat gyakorolni kell, ettől függetlenül maga a ritmus, az üzenet, és az utalás a vízre tökéletes. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Igen, lehetett volna másképp is vágni/fotózni, köszi a hozzászólást. Az jutott még eszembe, hogy kicsit olyan ez a három sáv, mint egy zászló három csíkja - ehhez persze nem passzol a mostani négyzetes képformátum.

Tetszik ez nekem, kiváló illusztráció a víz fázisátalakulásaihoz.
Mindazonáltal ha már van ez a három parallel sáv a képen, én törekedtem volna rá, hogy ezek egyforma szélességben jelenjenek meg. Vagy akkor legyen a középső ennél is markánsabban szélesebb. Most pont annyival szélesebb a középső, hogy olyan hatást kel, mintha egyformának lett volna szánva, de nem sikerült. Szóval valahogy kényelmetlen a sávok szélességének aránya. Szerintem.

Új hozzászólás