Víz felé

Mi fejezhetné ki jobban a vágyódást, mint ezek a fák?

Judit itt azt írja nekünk kérdésként, hogy "Mi fejezhetné ki jobban a vágyódást, mint ezek a fák?". Én ezzel, mint kijelentőmondattal találkozom itt, bár kérdőjel van a végén, hogy szerinte ezek tökéletesen kifejezik ezt. Ilyen határozott kijelentésnél nehéz vitába szállni, mégis megpróbálom, miközben ez egy nagyon jó felvétel, át fogom tenni a Természetfotó leckébe, mert az, amit itt a vágynak próbálunk tulajdonítani jól látható lehetne akkor, ha más nézőpontot választottunk volna. Így most ebben a formában az a fajta versengés, az a fajta kitörési vágy, ami ebben a mozdulatban jelen van, ami a fáknál föllelhető, abból a szempontból értelmezhetetlen, hogy honnan van ez exponálva. Nem biztos, hogy be lehet menni abba a susnyásba, mert ott lehet, hogy a part is megváltozik, és ott olyan felületet találunk, ahová nem nagyon lehet bemenni. Én ezt el tudom fogadni, de ez a fajta megközelítés, miközben a két vonal határozott, de a háttérrel, és azzal a helyzettel, amiben ez megmutatkozik, nehezebben értelmezhető. Azt is mondom, hogy itt az exponálás időpontja is lényeges lehet. Én úgy látom, hogy néhány órát ha még várunk, ahhoz, hogy eljussunk arra az időre, amikor már kezd a nap lemenni, más fényeket, más árnyékokat fog ez hozni, talán jobban koncentrálhatunk erre a két fára. Most nagyon egyforma az előtér-háttér megvilágítása. Még egy segítség lehet a mélységélesség megválasztása, amikor egy kicsit kevésbé határozottra komponáljuk a háttérben lévő másik partszakaszt. Így most nagyon két dimenziósra van redukálva az egész, ugyanarra a szintre van hozva az előtér, mint a háttér, tehát összemosódnak ezek a formák. Ezek mind segíthetnének abban, hogy ez jobban értelmezhető legyen. Én arra lennék kíváncsi, hogy mit gondol Judit magaa vágyról. Itt Judit vágyairól, Judit vággyal való kapcsolatáról gondolkodnánk. Neki lehet fogni egy ilyen elfontabb megoldásnak, de, főképp a kezdeteknél, beszélgessünk kicsit képileg és fotóilag arról a vágy világról, ami Juditot érdekli, ami Juditból kiszakad, ami őt munkálja. Én ezt, mint természetfotó, elfogadom, arra kettő csillagos megoldásnak tartom, és az ötös leckét visszaadom ismétlésre. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás