14. Riport

Dísszemle
Dísszemle
Dísszemle
Dísszemle
Dísszemle
Dísszemle

Mercedes old timer felvonulás és seregszemle

Nagyon szépen, konzekvensen építi föl a Gábor azt, hogy hogyan halad előre, mint fotográfus, mint riportfotográfus egy folyamatban. És az is biztos, hogyha ezen az eseményen ő jelen volt, akkor feltételezhető, hogy ő ezeket a csodálatos régi járműveket tiszteli és szereti. Ha mint ilyen, mondjuk úgy, hogy egy lelki gyűjtő is, aki ezeket a régi formákat, ahogyan az építészettel foglalkozva is látszik, hogy alázattal figyeli meg, akkor azt gondolom, hogy pont a Gábor precizitásából adódóan el is várható tőle a pontosság - nem tudom, mert nem vagyok jó autóvezető -, hogy a második képen látható két kerékkel rendelkező, legalábbis felém két kereket látok fehér körbefestéssel, a bordó színű autó milyen márkájú, de azt tudom, hogy a csomagtartó része lemarad és a sárvédő része lemarad erről a képről, és egy pici igazítással már a régi Mercedes és az a bordó autó találkozása egész élvezetessé tehető lett volna. Ugyanez érvényes a harmadik képnél, ahol nagyon izgalmas az, hogy korabeli stílusban öltöznek be a korabeli autóhoz, tehát egy jó geg, egy jó üzenet látható itt a képen - egyetlenegy apró probléma van, hogy a fotósnak egy picit kellett volna elmozdulni, ahogy a nyári kalapos úr is ugyanúgy partnerként jelen lehessen, mint ahogy az 1960-as években, olasz magazinokban látható hölgy, és hogy ne a 47-es sorszámú versenykártya legyen itt a főszereplője elsősorban ennek a képnek. Vagy pedig kifejezetten erre kellett volna a fotóriporternek hangsúlyoznia. A következő képet, ahol a kerekek párbeszéde van, azt megint egy jó megfigyelésnek tartom. Bárha a kerekek különbözősége és a kerekek beszéde itt a riportban a cél, akkor megint azt mondom, hogy a Gerlei Gábortól elvárható precizitás mért nincs jelen például balról jobbra haladva a második képnél, ahol a sárvédő, sárhányó elég határozottan kitakarja a következő kereket, majd a következő egy picit, de esetlegesen kitakarja a Mercedes kereket és így tovább, és így tovább. Nincs eldöntve, hogy a lámpaformák, a hátsó felületei ezeknek a fémszerkezeteknek, avagy a kerekek különbözősége az üzenete ennek a képnek. Még egyszer mondom, hogy a megközelítés az jó, csak egy picit vannak elrajzolva a dolgok. Ilyen értelemben a következő képet a képriportban jónak tartom, tulajdonképpen bármilyen fotósszaklapban megjelenhetne. És az utolsó képre is ez érvényes, bár én azt mondom, hogy a Gerlei féle precizitásból, ahol ugye pici megfigyeléssel, látjuk azt, hogy maga a fotográfus jelen van itt ezeken a krómozott felületeken, megint csak azt mondom, mert Gábornál láttunk már ilyet, elvárható lett volna, hogy ott a Mercedes felületen bekacsintson és visszatükröződjön nekünk. Avagy nem, de akkor viszont a sejtését sem kéne meghagyni, hogy egy fél test ebben a tükröződésben látható. Úgyhogy én ezt a képsorozatot most kétdisznósra értékelem. (szőke)
értékelés:

mit árt, na mit árt bárkinek a street art?

"mit árt, na mit árt bárkinek a street art?" (Fiáth Titanilla)
Van akinek árt. Nekem, matricánként 5000 huf-nyit. Tokajban kirándulva elkövettem azt a hibát (?), hogy a miskolci Bin Laden szerepében tetszelegve mindent megtettem, hogy a rendet rontsam-bontsam. Ezt egy matrica segítségével véghez is vittem. Az első képen a bűntény aktusa látható. A másodikon a tettenérés. A harmadikon a lekapartatott matricával a számban megilletődve nézek szembe a helyzettel (helyzetkomikummal). A negyediken magyarázom, hogy a "hangok" mondták, hogy tegyem meg. Az ötödiken pedig a kedvenc tokaji graffitim mellett pózolok.
A képeket Csekk István és Pilván Adrián készítette, mert engem nem hagytak a kékek fotózni :(
Ha jól emlékszem a hibaistáknál kategóriákra voltak osztva a hibák, na ez életviteli hiba a javából.

Egy tulajdonképpen képriportot látunk, amely a 32-es lecke hiba kategóriájában van elhelyezve, én úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból a Daninak a megközelítése, hogy ezt a hiba kategóriájába helyezi el, az egy picit tévesztés. Ugyanis egy nagyon pontosan elmesélt képsor és a képsoron belül egy akció, egy helyzet, egy történet, tulajdonképpen egy kisfilm látható itt kiragadott képkockákban. Tehát semmiképpen nem a hiba kategóriájába tartozna számomra ez a beküldött házi feladat, hanem ez egyfajta képriport véleményem szerint, és mint ilyen, én képriportként is értelmezném. Abban az esetben, ha itt egy esemény dokumentálását látjuk, sőt, valamilyenfajta, még akkor is, hogyha ez egy, idézőjelben értem – paparazzi – képsort, azt mondanám, hogy esetlegesen a képsor számokon talán egy picit változtatni kellene. Mégpedig én azt tenném, hogy az ötös képet a második képpé diszponálnám át, és én igazából a mostani hármas képet pedig utolsó képnek tenném és negyedik képnek pedig meghagynám a mostani negyedik képet. Ha jól számolom. Tehát még egyszer én azt mondanám, hogy ez a képsor úgy kezdődne amit látunk, az ötös kép lenne a második képe, a mostani második kép a harmadik, a mostani negyedik kép lenne a négyes, a mostani hármas az ötös. Ez lenne a sorrend, és én ezt áttenném a képriportba. És akkor megvan szerintem a két disznó. (szőke)
értékelés:

Pünkösd
Pünkösd
Pünkösd

Csíksomlyói pünkösdi búcsú.

Egy képsort látunk és érdekes a kis sorozata, ahogy először csak egy lábat, aztán egy elhaladó kis csoportot, és utána a tájat is látjuk egészben. Én úgy gondolom, hogy mint riport, mint tudósítás működik ez. Én a 26-os leckéből átraknám a képriportba. Azt mondanám, hogyha a képeket, most a három képet önállóan szétválasztanánk, akkor ez a magas lecke szám a 26-os leckén belüli ünnep kategória nem biztos, hogy 100 százalékosan átszűrhető lenne a képekben, önmagukban. Itt az ünnep házi feladathoz, mint dramaturgia kapcsolódik ez a képsor, hiszen egy ünnep zajlik, de vizualitásában én azt gondolom, hogy inkább a riport, tudósítás kategóriájában állja meg a helyét. Önmagukban a képek inkább ezt a tudósító jelleget hordozzák. (szőke)
értékelés:

Nem nagy kunszt?
Nem nagy kunszt?
Nem nagy kunszt?
Tüntetés a graffiti diszkriminalizációja ellen Berlinben, ahol igenis helye van a fiatalok kultúrájának, ami hagyományőrző mivolta miatt inkább dísze, mint szégyene a városnak. Művészet. Nem vandalizmus. Bla-bla-bla.

Nagyon örülök annak, hogy a Laci újból elkezd képet küldeni, ez számomra egy nagyon pozitív dolog. Láthatóan és jól beazonosíthatóan egy olyan helyszíni beszámolót kapunk, aminek számomra egy nagy értéke, hogy egyrészt megvan úgymond a bevezetés az első képen, ami azonosítja számunkra, a nézők számára azt, hogy hol járunk és mi történik, másrészt erre a tárgyalás szinten a kettes kép rá is erősít, ott látjuk azt, hogy egy csoportosulás van, egy tüntetés, és a harmadik kép pedig értelmezi azt, hogy a tüntetés tulajdonképpen mivel kapcsolatosan történik meg. Én nem olvasom most direkt el ezt a leiratot. Annyit talán hozzáfűznék, hogy lehet, hogy még bővíteni lehetett volna mondjuk két képpel ezt a sorozatot, azért, mert most van egy pici távolságtartás abban, ahogy ezt a témát az úgynevezett tárgyalás részben feldolgozza az alkotó. Az könnyen elképzelhető, hogy esetleg ezek a katonai ruhába öltözött rendfenntartók voltak azok, akik megakadályozták abban, hogy közelebb menjen az eseményhez, vagy talán az, hogy ez nem is volt annyira békés helyzet, mint ahogy itt most ez egyébként látszik. Itt egy nagyon nyugalmas pózt látunk, tulajdonképpen a nagy egymásnak feszülés ami az ilyen tüntetéseken megszokható, az olyan erősen most nem érzékelhető. Talán egy-két közeli képpel az íze, a hangulata ennek a dolognak dinamizálható lett volna. Most azt látjuk, hogy van egy zászló, aztán egy csoportosulás, és látjuk, hogy ezek ilyen grafitis történetek, valami ott idegen nyelven erről le is van írva ezen a zászlón, aki érti ezt a nyelvet, az gondolom el is tudja olvasni. De mint képsor, mint képüzenet igenis az akció az mindenféleképp egy elvárás. Ez az egyik irány. A másik irány, hogy líraira veszem a történetmesélést, és emberi kapcsolatokat, azokat a megjelenő ember gesztusokat próbálom elcsípni, amik ennek az iróniáját, akár szürrealitását hozzák ki ennek a történetnek. Most ez nincs eldöntve, hogy tulajdonképpen a fotós mint közvetítő tulajdonképpen milyen érzelmi viszonyban van ezzel a történettel. Kicsit távol vagyok, nem döntöm el, hogy most én tulajdonképpen ennek örülök, nem örülök, mi a véleményem, márpedig egy ilyen riporthelyzet azért valamilyen szinten véleményformálás is. Úgyhogy én azt mondom, hogy a két disznó erre mint képsorra megvan, és én azt kérném a Lacitól, hogy márcsak azért is, mert együtt húztuk a sarat vele, együtt voltunk a klastrom diszkóban és ott is volt egy ilyen szociografikus helyzet, tehát azt kérném, hogy ezeket az élményeket ezeket a továbbiakban is mutassa meg nekünk, és várom a többi leckéjét. (szőke-hegyi)
értékelés:

Halpiac
Halpiac
Halpiac
Halpiac
Halpiac
Sousse, Tunézia.

Nagyon kedvelem ezt a képriportot, ezt a beszámolót, amit a Gábor számunkra itt átad, és azt kell, hogy mondjam, hogy az itt látható képekkel maximálisan egyetértek. Egy jó ritmusú vásárlási procedúrát látunk ugye a halpiacon, és Gábor még arra is ügyelt, hogy szinte a halszag is átjön. Ezt illatnak azért nehéz nevezni. Egyetlen egy megjegyzésem van ehhez a képsorhoz, hogy valószínű, hogy ide bementünk ebbe a helyiségbe, és valószínű, hogy ebből a helyiségből egyszer csak távoztunk, tehát azt én egy picit hiányolom, hogy maga ez a hely nincs kívülről megközelítve. Tehát a történet olyan, mintha én a hallgató egy baráti beszélgetésbe félútnál kapcsolódnék be. Maga a helyzet az jól látszik, hogy itt van egy megszemlélése az áruknak, majd a kiválasztás megtörténtével a vásárlás, de mégiscsak azt gondolom, és ráadásul Gábor szorgalmira küldött is képet, ami egy utcai felvétel, tehát én azt gondolom, hogy valahol ezt az egész belső teret jó lett volna a maga kultúrkörével, a maga beágyazódásával is jelezni, akkor lenne nekem teljes a rendszer. Ez az egyik, amit mondani szeretnék. A másik, hogy láthatóan a képek nagy részén természetes világítást használt az alkotó, az első képen az a hülye vaku az valamiért elsült, és ez nem annyira korrekt dolog, mert ettől nagyon kétdimenzióssá válik maga a kép. De a képsor az abszolút jó ritmusú dolog, nagyon érzelmes megközelítés, és hát egy olyan kultúrkörről mesél nekünk, amit itt Magyarországon mi, hát, nagyon elvétve találhatunk meg, és azt is csak módosított formában. Úgyhogy én azt mondom, hogy a képsorra én a két disznót megadnám ezekkel a lábjegyzetekkel, amit elmondtam. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kilátó
Kilátó
Kilátó
Kilátó
Kilátó

Bara világában, amiket eddig láttunk, a terek, a tereken a különböző épített formákon való átlátások szinte építészeti szempontból is fontos megfigyelések. Itt is egy ilyen ritmussorozatot láthatunk. Elvétve ezeken a ritmusokon megjelennek emberek, viszont itt hadd próbáljam megjegyezni, mivel ő a huszas lecke riport kategóriájára küldte ezt a sorozatot, hogy a képek önmagukban azt mutatják, hogy a Barának van ilyen fajta érzékenysége, képessége, hogy ezeket a vasbeton szerkezeteket megérezze, képzőművészetté, ritmussá varázsolja. Majdhogynem azt mondom, hogy ez szinte egy csettintés, és a Bara tud egy jó képet készíteni valamilyen épített felületről. Itt ilyen sorozatot látunk, ugyanakkor én azt mondanám, hogy a riport mint olyan, amely tulajdonképpen egy történet is, igen, láthatóak ezen emberi alakok, mégis, számomra nem áll össze szerves egész üzenetté a képsor, hanem önállóan is kiállítható képkockákat látok itt. Valamilyen szervező erő, elsősorban történeti szervező erő számomra hiányzik ebből a kategóriából. Talán nem furcsa azt mondani, hogy például filmekben a riport az – és kapcsolódva ide megint azt mondom, estiklodépiai szinten is - riposzt, valamilyen fajta monológ, vagy beszélgetés, vagy emberi párbeszéd. Ezt én csekélynek érzem itt most ebben a rendszerben. Nem értem. A tudósítás jellegét igen, de nem értem mitől emelkedik ez riport kategóriává. Úgyhogy én visszaadnám ezt ismétlésre ebben a házi feladat kategóriában, márpedig a Bara a húszas lecke riport kategóriára küldte ezt a képsort. (szőke)

Tél a tónál
Tél a tónál
Tél a tónál
Tél a tónál
Tél a tónál
Tél a tónál
Tél a tónál

Egy olyan képsorozatot látunk, ami tulajdonképpen egy téma feldolgozásnak tekinthető, a téli befagyott Balaton különböző megközelítéseit látjuk. Tehát ezek tulajdonképpen gyöngyszemek egy sorban. Ha végigtekintünk ezen a sorozaton, ugye az első kép egy mondhatóan klasszikus 30-as évekbeli megközelítést mutat, gyönyörűen kirajzolva azokat a repedéseket a tó jegén, de mégis egy nagyon finom tónusábrázolással mutatva mindezt, és a tárgyiasságon túlmutatva hoz egyfajta érzést, egy érzékelést. Ebben a kicsit melankolikus helyzetben a második kép egy nagyon is mai, konstruktivista megközelítése a befagyott vízfelületen jelentkező jégszilánkoknak és azoknak a struktúráknak, amik ilyenkor ki tudnak alakulni, és ez egy nagyon jó megfigyelés és nagyon szépen van kontrasztban is tartva ez a helyzet. A következő kép igazándiból nem is a tél direkt ábrázolásával éri el a hatását, hanem a hiánnyal. Egy csónak evezőtartóját látjuk, amiben nincs evező, és hogyha igazán végiggondoljuk, akkor csak a másodlagos közlési síkon tudjuk ezt az egész dolgot érzékelni, vagy helyére tenni elsődlegesen, ez akár készülhetett volna egy verőfényes őszi, vagy nyár végi délutánon is, és mégis, ez a hiány az ami helyrebillenti és értékelhetővé teszi ezt a történetet. Utána egy befagyott jégstruktúrát látunk, majd ez a struktúra egy távolabbi felvételen megismétlődik, mint Nazca-vonalak. A jég alá szorult levegővel és ezekkel a repedésekkel egy nagyon izgalmas felületi játékot és egy konstruktivista megközelítést hoz, és utána a következő állókép pedig visszahoz minket ebből a fajta elrugaszkodásból a valóság színterére a jég, a feltört jégtömbökkel olyan struktúrákat találva, ami minthogyha egy akár szeles búzamező, vagy egy hullámzó tenger lenne és tulajdonképpen az előtér és háttér közötti különbség nem térbeliségében, hanem méreteiben érzékelhető. És tulajdonképpen a legutolsó kép az ami az emberi jelenlétre leginkább utal azzal, hogy egy evezőt láthatunk a vízben a tó jegébe fagyva. A képeket végigsorjázva egy nagyon érdekes ritmust hoz létre az alkotó. Elindul valahonnan, föltesz magának egy kérdést, és erre próbál meg választ találni. Közben az értelmezés fókuszát, és az értelmezés „objektívjét” különböző pontokra állítva, hol közeli, hol távoli, hol a makró világ, hol a nagytotálokkal mutatja meg azokat az érzelmi kötődéseket, amit tulajdonképpen így, hogyha a képsort megnézzük nagyon is erősen ad egy jelentést arról, hogy mit jelent Bélának ez a vízfelület, mit jelent neki a tél, mit jelent neki ez az egész történet. Még azt is mondom, hogy ez akár a csend kategóriájába is kerülhetett volna. Nagyon érdekes értelmezés az, hogy ez a riport leckéhez került, ugyanis nem egy szocio történeti helyzetet dolgoz föl, hanem tulajdonképpen egy saját belső világba kalauzol minket ezeken a képeken keresztül, úgyhogy megvan rá a három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

BandiTA
BandiTA
BandiTA
BandiTA
BandiTA szereti az ölemben múlatni az időt, minden lehetőséget megragad az elhelyezkedésre...

Ezt a képsorozatot a 6-os leckéből riport kategóriába szeretném áthelyezni, azért mert Banditáról nagyon sok minden megtudható, többek között például azt, hogy a fényképésszel nagyon is szoros és biztonságos kapcsolatban van. Tulajdonképpen Banditáról kimondhatjuk, hogy ő egy sztár és ráadásul egy nagyon jól instruálható sztár, nagyon is érzi a kamerát, és mint ilyen, segíti az alkotó identitás keresését. Gondolok itt például a képsorozat első állomására, ahol Gimesi András frottír zokniját és kicsit mosott zokni végét, ezen kívül a macskatápot, amely nyilván egy manipuláló eszköz, ezeket vehetjük észre a környezetben.
- Mmmogyoró - vigyorog Zsolt.
- Mogyoró, avagy Gimesi András manipuláló eszköze. A lakkozott parkettát és a Bonanza szekrény bútor sarkot, a VHS lejátszókkal és az erősítőkkel a háttérben, amelyek meditációs zenékre szolgálnak, az elhasznált fehér színű pólótrikóval, amely szintén a háttérben megjelenik, mindez Banditán keresztül. Én azt gondolom, hogy azért nagyon fontos áthelyezni a házi kedvencből a riport kategóriába, mert ez egy élethelyzetnek a képsorban történő elbeszélése és nagyon jó az az ironikus eszköz, hogy miközben Gimesi András életéről, TV néző izmáról, amely itt az első képen a kiscica alatt helyezkedik el, a második képen pedig a cica mancsa környékén...
- Hol van itt a TV néző izom – kérdezi Zsolt.
- Itt - mutatja neki András - ez a hasa.
- Háát én ezt nem vettem észre – csodálkozik Zsolt.
- Nem? Ettől szuper a kép. Tehát Bandita, mint eszköz nagyon jól használódik föl ebben a képsorozatban, olyan értelemben, hogy Gimesi András privát történeteiről többet tudunk meg. Tulajdonképpen majdhogynem azt mondhatnám, hogy még a portré arc nélkül kategóriájába is tökéletesen beleillene, (azért örülök, hogy nem arra érkezett a házi feladat) így építkeznek egymásra a leckék, tehát a három disznó erre a képre megvan és csak így tovább. (szőke)
értékelés:

Egy légy élete
Egy légy élete
Egy légy élete
Egy légy élete
Egy légy élete

Nagyon büszke vagyok arra és nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy az a ház, amelyben élek, és ahol rettentő amatőr módon, például a régi padlásnál az ablakrészt azt én próbáltam ily módon megoldani, hogy erről egy fotósorozat, tulajdonképpen egy film készült és attól, hogy az ablakról egyértelműen kiderült, hogy régen takarították le, attól az egész tényleg egy archív filmrészletnek, egy film képsornak tekinthető, és nagyon köszönöm a Barának, hogy ezeket a történéseket észrevette. Ugyanakkor nekem az is meglepő és zavarba ejtő, hogy abban az élettérben amiben ők voltak pár napig, ő ezeket a felfedezéseket, ezeket az apró pici üzenetrendszereket észrevette és mindezekről mesél. Azért nem szeretnék erről a képről többet mesélni vagy beszélni, és azért nem én szeretném pontozni ezt a képet, mert nagyon erősen érint maga a szoba, a szoba környéke és annyi titkot azért hadd mondjak el, ha már ezt a képsort nézzük, hogy itt, ahol a légy lakott a falban, akkor amikor még iszonyatos mélységű pókhálók és nagyon, nagyon bizonytalan plafonszerkezet volt, ami bármikor beszakadhatott volna, ezen a plafonon dolgoztunk Zolival és Balázzsal a barátaimmal, és próbáltuk ezt rendbe hozni, és ezen a padláson harminc évvel azelőtti kormos, füstös léceket, rudakat találtunk, amin valamikor valószínűleg szalonnákat is lógathattak, ebben a falban befalazva egy kecskének a lábát találtuk meg, egy szőrrel borított kis lábat, amely már nincs ott természetesen, de ebbe a falba, az egyik felébe egy lábacska volt befalazva.
   Ez a riport leckére – folytatja Zsolt – érkezett ez a képsorozat. Elemezhetem is, tudom elemezni így is, tehát elfogadom, hogy ez egy riport. Van egy történetisége azzal, hogy Bara megfigyelte ezt a legyet és azt kell, hogy mondjam, hogy a Bara rafinált, mert hogy itt végigvezet minket ennek a légynek a történetén, ez egy fáradt őszi légy, utolsó útja, vagy utolsó körútja az ablakon és aztán hát ő elmegy vissza a Fjordok közé és én elfogadom ezt a történetet, egy légy utolsó útja. Ugyanakkor azt gondolom, hogy azért jó ez a képsorozat és azért szeretem ezt a képsorozatot és azért tudnám elképzelni a falamon is, mert ez a képsorozat másról mesél. Az első történet a légy, a léggyel hoz be minket Bara a saját kis portájára és ültet le a saját kis asztalához, hogy beszélgessünk erről a légyről, aztán mint egy jó pszichológus egyszer csak elkezd kérdezni és elkezd meséltetni valami másról. És ez a más, ez az ablakon túli világ, és akkor azt mondom, hogy és még mindig nincs vége, hogy az ablakon túli világban a tetőcserének, a tetőfedésnek a jelei, vagy a falunak a háttérben látható kis tájképrésze, vagy akár a Marton-háznak a részlete megjelenik, ugyanakkor meg azt mondom, hogy ez megint csak egy réteg a sok közül, mert hogy van egy belső történet is. Az a belső történet, ami a léggyel, a faluval, falun kívüli, vagy az ablakon túli világgal együtt összeáll bennünk, ami a mi viszonyrendszerünk ehhez a történethez, a mi viszonyrendszerünk nézőké, akik bent vagyunk ebben a térben és onnan nézünk ki, és nem látunk élesen át, és nem látjuk élesen azt a képet, amit rajzolt nekünk Bara. És persze foglalkozunk a léggyel is, de azért folyamatosan ki-ki nézünk ezen az ablakon, és elkezdünk merengeni és mivel hogy nem élesek ezek a képek, és ezt persze mondhatjuk, hogy technika, de nagyon jól használt technika, ezért ez a történet nem kívül zajlik, hanem belül, bennünk, és bennünk kezd el mesélni azokkal a kis elkent légypiszkokkal, vagy azokkal az elkent formákkal amik mint egy festői eszköz jelen vannak, úgyhogy én nagyon köszönöm ezt. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Front 242 - Live in Budapest

Türelmetlen várakozás

Front 242 - Live in Budapest

Köszöntés

Front 242 - Live in Budapest

Szól a zene

Front 242 - Live in Budapest

Fényjátszma

Front 242 - Live in Budapest

Szörnymaszk a háttérből

Front 242 - Live in Budapest

Fényfürdő

Front 242 - Live in Budapest

Félhomályos mély világ

Front 242 - Live in Budapest

Vörös köd

A belga Front 242 együttes az EBM (Electronic Body Music) stílus egyik alapítójaként 1981-ben alakult. Az EBM tulajdonképpen az ipari zene, és az 1970-es-80-as évek fordulójától fellendőlő elektronikus hangszerek "házasítása", elektronikus alapokra való átültetése. Az együttes hazánkban az 1988-as Headhunter című számával lett igazán sikeres, azonban mindeddig nem volt koncertjük Magyarországon. Ezt az űrt pótolta a 2008. december 6-ai koncertjük a budapesti Sportmax 2-ben, ahol természetesen a legkedveltebb számaikat játszották. A nap, mint szombat, asztrológiailag a Szatrunusz uralma alá tartozik, csakúgy, mint az ilyen szigorú, rendkívül precízen pontos ütemvilágú, szigorú zene, ahol színvilágban is a sötét, mély színek és a fekete dominál, ami szintén ide tartozik, így azt lehet mondani tökéletesen passzolt egymáshoz a nap, a zene és a színvilág. :-)
   Az előzenekar a magyar Interzone Inc. együttes volt. Meglehetősen ígéretes zenéjüket sajnos a hangzásból (keverésből) adódóan kevéssé lehetett jól megismerni, mivel egy fémesen kristálytiszta elektronikus ipari zene helyett sajnos csak egy zavarosan döngő masszát lehetett hallani, ami természetesen nem az együttes hibája.
   A Front 242 hangzására már jobban odafigyeltek a technikusok, így az már sokkal élvezhetőbb volt, habár itt meg néha túl élesek voltak a magasabb hangok, és továbbra is túl erős a basszus, tehát nem volt igazán tiszta hangzás ekkor sem. Persze ehhez azt is le kell szögezni, hogy a helyszín akusztikailag nem igazán alkalmas ilyen jellegű rendezvények megszólaltatására. A közönség ettől függetlenül hálás volt. Azonnal teljes lázba jött, amikor végre megszólaltak az nyitó dal, a Modern Angel első hangjai, és ez a lelkesedés megmaradt mindvégig, a zárásként a legsikeresebb számukat, a már említett Headhuntert játszó együttes előtt. Szintúgy nagy örömmel fogadták a többi sikert is, mint pl. a Take One, Moldavia, Funkhadafi, Don't Crash, Lovely Day stb..
   A koncert végén az együttes még két ráadást adott, majd végleg levonult a színpadról. A közönség persze sajnálta, hogy már vége is az előadásnak, de alapvetően tényleg azt lehet elmondani, hogy ez a majd' másfél órás koncert jó buli volt, és a 20 éves lemaradás pótlása mellett a zene, az együttes és a koncert hangulata miatt is nagyon érdemes volt ott lenni.

Ez egy 8 részből álló képsorozat, egyrészt szerintem amivel dolgozott az András, az a telefon talán nem olyan felbontású, nagyon szemcsések, raszteres a képsorozat. Ez az én véleményem, de azok a szintű munkák, amiket eddig az András küldött, amik kapcsolódtak valahogyan hozzá, a belső történeteihez, véleményem szerint itt ezek most annyiban kapcsolódnak, amennyiben az András elment erre a rendezvényre. Az igaz, hogy egy képsort látunk, mert látunk vagy nyolc darab képet, de semmilyen szinten nem érzem azt, hogy igazából ez egy sűrített anyag lenne. Túl sok részlet jelenik meg a képeken önállóan, ezek egy része informatív, de túl apró, az emberi fejeket talán fel lehet fedezni, a betűket, transzparenseket, szpotlámpákat, nekem igazából az a problémám, hogy a képsorozata, amit elküldött nincs súlypontozva, nincs eldöntve, hogy miért is csinálta meg, azon túl, hogy ez számára egy nagy dolog, hogy elment egy ilyen angolszász programra; nem hiszem, hogy sikerült bevonnia ebbe a történetbe bennünket. Attól, hogy címeket ad egy-egy képhez, köszöntés, szól a zene, fényjátszma, stb, nekem kompozíciós és vizuális szempontból a vörös köd, a félhomály és a fényfürdő, mind ugyanaz, csak más szűrőt tettünk fel az optika elé. Én értem és elfogadom, hogy ez egy olyan multikulturális vizuális játék, olyanfajta koncerten lehetett az alkotó, ami a hanghatásaival, a mozgásaival, a légkörével és mindennel nagyon hatásos, de ez így a képeken nem jön át. Így most egy régi újság tudósításából egy ilyen fénymásolt üzenettöredék jön át. Számomra nem működik ez a képsorozat, én visszaadnám. Az jut eszembe, hogy az András odatette magának a hangzóanyagát is, tehát hogy mi volt ez a koncert, és ugyanezt tapasztalom abban is, hogy aki ott volt, annak biztosan visszaidéz emlékeket, de aki nem volt ott, annak élvezhetetlen a zene is. Nem tudom értelmezni a zenét sem, pedig ismerem a Front 242-t még régről, de ebből csak azt hallom, hogy vagy szünet van és éppen beszélgetnek, vagy pedig egy nagy, túlvezérelt jel; és a képeknél is ez van, hogy nem áll össze a történet. Nem tudjuk, hogy mi történt ott. Még azt sem érzem a képeken, hogy a neoavantgárd filozófiája tükröződne rajtuk, ahol az alkotó a polgári társadalom résztvevőit sokkolni akarja a képzőművészeti alkotáson keresztül. De ez nem egy ilyen képzőművészeti akciósor, amit elküldött, nem érzem rajta ezt a dühöt és tudatosságot rajta, hogy elveszem tőlük a kódot és azért küldök ilyent, ami nehezen kódolható, mert dolgoztatni akarlak benneteket, és büntetni azzal, hogy nem kerültök közelebb a történetemhez, hanem egyszerűen ez a történet nem megközelíthető így. Természetesen lehet látni, hogy ez egy nagy koncert volt, sok ember volt, és? Semmilyen érzelmi örömben nem von be engem az András ezzel. A riport leckére beküldött alkotásoknak is ugyanúgy hozniuk kell azt az erőt az üzenetnek, mint az András más képeinél is, ahol az élmény nagyon erős. Én ezt visszaadom ismétlésre. (szőke)

Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangfoglalás
Hangszer, hangtechnika és miegymáskiállítás.

Ugye én az előző riportnál azt mondtam a Gábornak, hogy amennyiben a 10 képből csinálunk egy ötös sorozatot, akkor sokkal sűrűbb és élvezhetőbb lesz a riport hatása. És itt még fokozottabban kell, hogy azt mondjam, hogy igazából a Gerlei-féle munkákban az az erősség, amikor emberi helyzeteket, az ember és a tárgyak kapcsolatát, mintegy szociomegfigyelőként létrehozza. Például itt, a Hangfoglalás c. sorozatban az 1,2,3,4. kép az, ahol lehet érezni hogy sűrítetten fogalmaz, ugye itt egy Ibanez vagy milyen gitár tükröződésében látszik valami, ahol azt mondom, hogy önmagában egy sűrített történetet látunk; bár azt hagy jegyezzem meg, hogy vagy jobban kellett volna a gitárt metszeni, vágni, vagy a gitár íveit felülről meghagyni. Ugyanakkor ezt nem mindegyik képre merem 100 %-osan elmondani, hogy a képek önállóan is megállnák a helyüket, az 5. képnél pl. nagyon izgalmas a hangmérnök karaktere, de ott is a hát íveibe belevágunk, jó, hát fontos ez a keverőpult, de szerintem nem annyira, mert kisebb metszésben is látható lenne, tehát egy kicsit azt szeretném mondani, hogy a riport kategória nem azt jelenti, hogy ezeknek a képeknek önálló kompozíciós rendjükben nem kellene működniük. A szkreccselő fiúnál is nagyon jó, ahogy ezt a gesztust próbálod rögzíteni, de a kalapba belevágsz, itt az alján értelmezhetetlenül olyan rendezetlen, pontatlan a kompozíciós rend. Nagyon jó megint az eladó és vásárlók ahogy nézik a következő képnél a szituációkat, de a Goda Stúdiót és Blue Sound-ot is látom, meg a Szabó Istvánnétól a kis erősítőnek zsinórjáig, de nem erről akarok beszélni, hanem az egész sorozatban azt szeretném elmondani, hogy nagyon jó dolgokat csípsz el, pl. a kendős, réztányért ütő kisfiú, és a többinél is, pl. a fülhallgatós zongorázó vagy a basszusgitározó fiúig, de ugyanakkor kellene ezt a sorozatot szűkíteni és a kompozíciókat rendbetenni, nagyon szenzációs a hét törpe ahogy sorban ülnek ott fejhallgatóval, nagyon jók a meglátások, de egy kicsit sűríteni kellene, én visszaadnám ezt a munkát egy kis rostálásra és képszerkesztésre, én azt mondom, hogy állapodjunk meg egy ötös sorozatban, ezt cseréljük, azt javítsuk, egy kicsit morzsolgasd ezt otthon. Erre most nem jár citromdisznó, mert a Gerlei tud ennél jobbat. (szőke)

Lomi
Lomi
Lomi
Lomi
Lomi
Lomi
Lomi
Lomi
Lomi
Szemétkörforgás

Gábor hosszú képsorából - kilenc darabos képsort küldött a riport kategóriába -, véleményem szerint az első lépés tehát a kezdés nagyon erős kép. Ugye itt egy forgalmi táblát, egy üres széket és egy utcát látunk. Önmagában is megállná a helyét ez a kép, és aztán egy hosszú képsorozatot kapunk, melyeken váltakozón, hol különböző használati tárgyakat az utcán kirakva, hol esetlegesen valamilyen gesztussal emberi alakokat láthatunk. Én azokat tartom erősebbeknek ebben a merítésben, ahol valamilyen gesztussal emberek is láthatók a képen. Amúgy is Gábornak az emberekkel kapcsolatos megfigyelései az erőssége. Így például az utolsó kép, ahol egy hajléktalan alszik egy ágyon, akkor a hárommal az utolsó előtti kép, ahol talán egy hölgy hajlik a szétszórt szemetek közé és keres valamit. Aztán az a kép, ahol szintén egy középkorú úr gondolkodón figyeli a szétszórt tárgyakat egy fehér pólóban. Ezek azok az erős szoció jelenetek, amelyek szerintem az első kép elindítása után egy olyan történetet alakítanak ki, ahol az ember és a tárgyak viszonya jól mesélhető. Véleményem szerint jól indult Gábor a riport kategóriában, de kicsit bőbeszédűre sikerült ez a sorozat. Én szűkíteném ezt a merítést és akkor pontosabb lenne szerintem az üzenete. Jó a záró kép és jó a kezdő kép, én kivennék ebből a sorozatból, de a két disznó az megvan erre a képsorra. Azt lehet érzékelni mostanában, hogy az alkotók megízlelik egy-egy házi feladatnak a ritmikáját, földobnak egy kézjegyet, de szerintem érdemes utána - mert időnk van rá -, tovább foglalkozni ezzel, nem kell rohanni. Most Gábor, ugyanígy azt érzem, hogy megérezted, hogy mi ennek a lényege és lehet még ezzel nyugodtan foglalkozni. (szőke)
értékelés:

New gémes
New gémes
New gémes
New gémes
New gémes

Annak örülünk, hogy végre az István, aki foglalkozott már a riport leckével, eljutott ide, és komolyan mondom, hogy ha az ő korai munkáit megnézzük itt az estiskolán, akkor ugyanúgy, mint egy másik alkotónál nagyon komoly változások zajlanak az ő munkáiban, és én kisgyerekként felemelt kézzel szeretnék itt rohangálni körben, hogy ’Hajrá Berecz Pista!’ végre megértetted, hogy mi a riport, mi a történetiség. Ez a képsorozat elindít egy kezdeti mesei mondatot, amire szépen építkezik a következő és következő információkkal, és ezt pl. a képkivágások megváltoztatásával, a képen lévő információkkal is elmesélő módban alkalmazza oly módon, hogy akár egy magyar nyelvet nem beszélő képnéző is megértheti a kép végén lévő párhuzamot, és ennek a párhuzamnak a lezárását is. Egy komplett mesei szerkezetet látunk itt, bevezetés-tárgyalás-befejezés, és ilyenformán a Pista képriport kategóriájában jól teljesítette a feladatot és nagyon örülök annak, hogy eljutott idáig, és ezeket a vállalkozásokat már érzi és érzékeli. (szőke)
értékelés:

Varga Klára
Varga Klára
Varga Klára
Varga Klára
Varga Klára
Varga Klára
Varga Klára
Varga Klára
Varga Klára
Szerencsémnek tartom, hogy ismerhetem. Sokat tanultam tőle.

Végre, végre, végre! Végre riportot látunk, végre elindult valami jó irányba, jó értelmezéssel. Az első kép, bevezető, valami garázssor előtt halad egy házaspár, a férfi kezében látható valami, ami nem beazonosítható - azért talán ez nem ártana, ha értelmezhető lenne. A második kép egy fejközeli ugyanerről a párról, amiből arra következtethetünk - jóllehet tévesen - hogy a házaspár egy garázsban lakik. (Ha nem, akkor ezt javítani kellene, mert így most a garázsok mint környezet bemutatás már megtörtént az első képen, ismételni nem kell, viszont a szituáció helyszínét nem ártana ismertetni.) A harmadik kép egy enteriőr, egy új szereplő, sejthetően a fiú is megjelenik, egy kiskutyát is látunk, és a hetvenes éveket idéző lakótelepi bútorokat, tárgyakat. (Talán az ajtófélfa már nem kéne...) A negyedik kép az anyára, a főszereplőre koncentrál, aki valószínű szeret hímezni, egy ilyen terítőt mutat a kamerának - ebben az esetben ha egy picit várunk, talán a terítő is jobban megmutatható, nem direkt, beállított pózban, de érzékeltetve annak méretét és mintáit. Ugyanis az ötödik kép a szoba másik felét mutatja, ahol a főszereplő karjában a kiskutyával egy kanapén ül, amin ez a terítő újra megjelenik, de csak félredobva. Mindettől függetlenül mind a két belső kép jól ábrázol egy világot, egy élethelyzetet. A hatodik képen az anya büszkén mutat egy keretezett képet, amin egy fiatalember látható - talán az, aki az előzőekben is már bekerült a történetbe, talán a testvére - tehát az is kiderül, hogy ennek az asszonynak ez a fiú nagyon fontos, az, hogy szép ruhában mikrofon előtt, fellépés közben láthatjuk. A hetedik kép picit kakukktojás, újabb képek kerülnek elő újabb szereplőkkel, de itt mivel közben a kék ruhát bőrkabátra cseréltük, ezért nem érthető, hogy időben és történetben hol és mihez kapcsolódik ez a kép, kik vannak rajta, és ők miért fontosak. A nyolcacik kép külső környezetben készült, kiderül, hogy nem lakótelep, hanem egy kis ház, vagy házrész az, ahol a történet játszódik, a képen a főszereplő anya, a fia és talán az unoka látható, itt az anya drámai tekintete, a fiú gondterhelt cigarettája valami tragikus végkimenetelt sejtet, aminek a kisfiú a főszereplője. Az utolsó képen egy kettős portrét látunk, anya és fia, szeretetben, az anya mintegy támaszt talál a fiában, aki kicsit felé fordulva ezt a szerepet vállalja is.
   Összefoglalva a történet jó irányban halad, azt gondolom, hogy amint azt fentebb írtam is, vannak pontok, ahol a történet fonala mintha kirojtosodna, és amire nem kapunk választ, az az, hogy mi az, amit Gábor tanult tőle, mi a csattanó - ez lehet az is, hogy a fiú sokra vitte, de ez az üzenet most a képsor közepébe került, és így nem egyértelmű az irány. Ettől függetlenül 3 malacot adok rá, mivel a téma felvetése, az irány jó, és érződik az a kötelék, ami fontos ahhoz, hogy egy riport érvényes legyen. Ha van mód, jó lenne tisztázni a tisztázandókat, finomítani, akár egy-két képet cserélni, bővíteni. (hegyi)
értékelés:

Tibi Bácsi
Tibi Bácsi
Tibi Bácsi aki évtizedek óta megörökíti a település életét...

Én ezt visszaadom ezt ismétlésre, akár a Tibi bácsival, akár nem, mert én szeretném megismerni a Tibi bácsit, de most nem ismerem, István, segíts nekem ebben, a riportnak a leirat nélkül kell működnie, abban reménykedem, hogy a leirat végén a ... a folytatásra akar utalni, akkor viszont azt mondom, hogy gyűjtsük össze, amíg kész nem lesz ez a riport, és akkor tegyük fel. Ismétlés. Én ezt úgy visszaadom, hogy ha elkészül a folytatás, akkor újra kitesszük, és értékeljük, mert ez, most, ebben a formájában nincsen kész, ugye egy riportnál éppúgy megvan a téma felvetése, kifejtése, és konklúziója, mint egy filmnél is, egy történeti haladása kell, hogy legyen. Itt van egy Tibi bácsink, akinek a bemutatása történik, nyilván először maga a Tibi bácsi aztán ebben a körben haladhatunk kifelé, tehát a szűkebb környezet, majd a tágabb környezet, ezeknek az egymáshoz való viszony, majd lezárjuk egy konklúzióval; vagy azt mondjuk, hogy kintről indulok, a faluból, megtaláljuk a Tibi bácsit, róla mesélünk, és levonjuk a konklúziót, hogy ki is az a Tibi bácsi, és mit keres itt. Ez azért fontos, mert itt elindul a Tibi bácsi és a falu bemutatása, de nem tudom meg, hogy ő kicsoda, a polgármester vagy fontos ember, egy barátja a falunak, tehát nem nagyon tudok meg róla semmit, mert a második kép nem mond róla semmit, ezen van egy idős úriember, aki valamit néz, nem tudjuk mit, nincs se keze, se törzse, sőt a háta mögötti tér sem érzékelhető. Itt írod, hogy ő megörökíti a település történetét; akkor valószínű, hogy fotós vagy festő, erre utal az, hogy akkor ezek a képek az ő festményei. Na de hát akkor odamenni hozzá, és azt mondani neki, hogy én egy fotóriportot szeretnék csinálni magával vagy veled, és akkor lefényképezzük, belevesszük azt a környezetet, ahol dolgozik, tehát végigvenni a klasszikus riport pontjait, hogy kialakulhasson a történet. (hegyi)