mit árt, na mit árt bárkinek a street art?

"mit árt, na mit árt bárkinek a street art?" (Fiáth Titanilla)
Van akinek árt. Nekem, matricánként 5000 huf-nyit. Tokajban kirándulva elkövettem azt a hibát (?), hogy a miskolci Bin Laden szerepében tetszelegve mindent megtettem, hogy a rendet rontsam-bontsam. Ezt egy matrica segítségével véghez is vittem. Az első képen a bűntény aktusa látható. A másodikon a tettenérés. A harmadikon a lekapartatott matricával a számban megilletődve nézek szembe a helyzettel (helyzetkomikummal). A negyediken magyarázom, hogy a "hangok" mondták, hogy tegyem meg. Az ötödiken pedig a kedvenc tokaji graffitim mellett pózolok.
A képeket Csekk István és Pilván Adrián készítette, mert engem nem hagytak a kékek fotózni :(
Ha jól emlékszem a hibaistáknál kategóriákra voltak osztva a hibák, na ez életviteli hiba a javából.

Egy tulajdonképpen képriportot látunk, amely a 32-es lecke hiba kategóriájában van elhelyezve, én úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból a Daninak a megközelítése, hogy ezt a hiba kategóriájába helyezi el, az egy picit tévesztés. Ugyanis egy nagyon pontosan elmesélt képsor és a képsoron belül egy akció, egy helyzet, egy történet, tulajdonképpen egy kisfilm látható itt kiragadott képkockákban. Tehát semmiképpen nem a hiba kategóriájába tartozna számomra ez a beküldött házi feladat, hanem ez egyfajta képriport véleményem szerint, és mint ilyen, én képriportként is értelmezném. Abban az esetben, ha itt egy esemény dokumentálását látjuk, sőt, valamilyenfajta, még akkor is, hogyha ez egy, idézőjelben értem – paparazzi – képsort, azt mondanám, hogy esetlegesen a képsor számokon talán egy picit változtatni kellene. Mégpedig én azt tenném, hogy az ötös képet a második képpé diszponálnám át, és én igazából a mostani hármas képet pedig utolsó képnek tenném és negyedik képnek pedig meghagynám a mostani negyedik képet. Ha jól számolom. Tehát még egyszer én azt mondanám, hogy ez a képsor úgy kezdődne amit látunk, az ötös kép lenne a második képe, a mostani második kép a harmadik, a mostani negyedik kép lenne a négyes, a mostani hármas az ötös. Ez lenne a sorrend, és én ezt áttenném a képriportba. És akkor megvan szerintem a két disznó. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

http://suliradio.estiskola.hu/2009/11/04...

Halló Dani! Ezt a novellát hallgasd meg, ha tudod. 28. perctől. Mit árt?

oké. megettem, finom volt, köszönöm szépen. esetleg a desszertet -a malacokat- felajánlanám a képek készítőinek, mert nem érzem, hogy csináltam volna riport leckét. ezek a srácok meg úgyis olyan ritkán küldenek be leckéket, hogy sose lesz kiskondásuk....
a négyes kép kihagyhatatlan volt, az egész szituáció kedvenc momentuma, látnotok kellett volna a rend büszke, racionális őreinek az arcát mikor elkezdtem beszélni a "hangokról" akik sztrítárt-ra kényszerítenek. már csak ezért megérte az egész.
:)

Igen, lehet ez társadalmi hiba, kerületi hiba, énképzési hiba, meg még sok más ilyen. Csak hogy ilyen lecke nincs. A hiba lecke viszonylag jól körülírt. A hibaizmus meg másik szerelem. :)

Én úgy gondolom, hogy itt egy társadalmi hibát látunk. Ha ezt képhibával is alátámasztod Dani, akkor tényleg jobb lehetett volna kicsit, de érthető így is. Sőt, így közérthetőbb talán. De ez csak a saját meglátásom. A sorozat elrendezését pedig én sem értem teljesen, mert szerintem található benne olyan kép, ami nem ad elegendő információt az értelmezéshez, vagy kicsit kizökkent (nekem a négyes lóg ki).

Kettő, én rontottam el. Ez egy riport. Nem a hibáról. Az az értelmezés, az nem az, ami a hiba értelmezése a mi meglátásunk szerint.

akkor most ez két coca vagy három? van itt hiba csak keresni kell. szóval ez egy riport a hibáról. ha riport akkor a képkészítőknek jár a malac, mert én csak válogattam, és abban a sorrend nem is olyan riportos. ha jól értelmeztem amit írtok.
:)

Legállis "street art" villanyszopra templom elé http://href.hu/x/9btm Jaj és rend a lelke mindennek http://href.hu/x/9bto

http://href.hu/x/9bmj

a pedellus megjegyzése, hogy aki legközelebb ilyen barbár módon linkel be akárhová akármit, azt gondolkodás nélkül törlöm. Elnézést érte, de használjátok a http://href.hu rövidítő cuccot, mert szétesik az oldal alattunk az ilyen idétlen linkeléssel. Legfőképp pedig a csupasz link mindenféle hozzáfűzés nélkül nem túl sokat ér, arra ott a fórum. Köszönöm a megértést.

GG, a galambetetés szabálysértés.
A riport pedig (mert arról rég esett szó) szerintem korrekt, strukturált, tárgyilagos, kicsit bőbeszédű.

no vitázni azt biztos nem érdemes.
akkor ahogy látom az lenne a megoldás, hogy legálfalakat kéne minél többet biztosítani az önjelölt pikasszóknak. ami működne a technika elfogadtatását illetően viszont megölné a magát a technikát.
volt egy nagyon kedves matricasorozatom: MMM körülbelül 800-1000 db egyedi, kézzel írott M betűs alliterációk voltak rajta. egyfajta transz állapotban készültek és bárhová ragasztottam kivétel nélkül mindíg azt üzente nekem (és másnak is aki kapott ezekből, hogy terjessze) a szituáció, hogy jobb helyre nem is ragaszthattam volna. szívesen csinálnám a mai napig, de nem jön az ihlet vagy a mit tudom én mi, egyszerűen nem kerülök abba az alkotói állapotba amiben létrejöttek ezek a matricák. ezek ilyen kis okosságok voltak mint, Mindenki Magának Machinál, Mind1 Mind1 Mind1, Mozdulj Meg Mátrixlakó... és a mindenséggel mérd magad is becsúszott
:)

Gergő első linkje főleg azért jó példa, mert egy semmilyen tesco fal, vagy parkoló fal betonszürkéje helyett nézném inkább ezt, vagy más hasonlót. Tehát van városban olyan hely, ahol ennek volna létjoga.

dani, igazad van, és nincs igazad.

egyrészt van egy olyan csávó, hogy józsef attila, nekem bejön, ő mondta, hogy a mindenséggel mérd magad. vagyis az nem hivatkozási alap - bár nagyon populáris és kézenfekvő - hogy más hogyan él, mit csal, vagy hogy hibázik. az ő, azért ő a felelős. a te felelősséged a más hülyesége miatt nem csökken.
az igaz, hogy vannak festők és az is, hogy a teszkós bolt is árul valamilyen alapanyagra felhordott festékanyagot műanyag bondel keretben, de a kettő között - tehát mondjuk kandinszky és a teszkó között - elég széles spektrum feszül. és én nem gondolom, hogy bele kéne gyömöszölni a grafittit, bár haring megtette, szóval önmagától kell működnie. és dani lássuk be, erre minimális esély van, mert egyrészt a többség takibácsira fújja, vagy a székesegyház falára, a másik nagy többség a buszablakra tagel, szóval a közönség, akinek ezt valamiféleképpen el kéne fogadja, nem tudja, mert öncélúan ingerlő javarészt maga a szembesítési helyzete.

Jo 15-17 eve jarhattam Zurichben - eletemben eloszor es eddig sajnos utoljara is, ahol is igen nagy hatassal volt ram az ott addigra mar tenyleg muveszi magassagokba emelkedett street art. Komplett aluljarok lettek atengedve erre a celra, melyeket 2-3 meteres graffitik diszitettek...sosem tagek, mindig kesz festmenyek.
Tobbnyire osztom Pedi velemenyet, bar sok tag sokkal izlesesebb, mint a `Jezus szeret` feliratok, vagy a varost elborito valasztasi matricak jotanacsokkal a Nagy Konyvbol...
Idelinkelgettem par alatamaszto jellegu kepet, szerintem erdemes...
Az ilyen szintu muremekek elott 'leborulok', plane hogy a festekszoro (ugyes) hasznalata igen tavol all tolem...

http://www.13-xx-23.ch/g2/main.php?g2_vi...

http://www.prettyportal.de/uploads/RTEma...

http://fudder.de/fileadmin/media/user/da...

http://www.marshall-art.ch/index.php?opt...

Amit Dani a kedvencenek titulalt....:)....hat nem tudom...kifejezo...de semmi tobb...Tokajon meg (Vilagokorseg) kulon megkerdojelezheto a dolog...
A Ludittaknak sem lehet mindig igazuk...:)

Nem nyitok vitát - mondta Virág elvtárs.
Nem hiszem, hogy meggyőzzük egymást.

Amúgy a galambetetést is ellenjavallottnak tekintem (legalábbis nagyvárosban). A galamb - másnéven repülő patkány - az egyik leggusztustalanabb kórokozó-hordozó és piszokforrás, ami egy városban előfordulhat.

háttérzene a leckéhez: http://href.hu/x/98mp
igyekszik a magamfajta nem a zsinagóga falra vagy a Takibácsi zsigulijára csinálni az okosságot. itt ha megfigyeljük egy közlekedési tábla hátulja (szigorúan csak a hátulja) van összeszarva általam. azzal büntettek a kékek, hogy le kellett kaparnom a matricát amit kitettem (plusz 5000 huf). de amit kitettem (mint látható) egy másik már ott lévő matricá(m)ra tettem rá, azt is kérdeztem, hogy lekaparjam-e, de azt mondták nem kell. (?) nos nekem mindig valami önkifejezési mániám van, csak nem értek semmihez, ezért mindenbe belekapok (fotó, graffity, computer print, rézmetszet, papírmassé, kerámia, tiffany üveg... akármi amiben úgy érzem el tudom mondani) az utcán futó médiumok sajátja, hogy nem egyszerű kikerülni, az üzenet megtalál gyakran akkor is ha nem akarod. ezért ba***ák az arcodba a reklámot ott, mert a postaládából kidobod mielőtt megnéznéd. a sarki bolt nem tud óriásplakát helyet venni, a multiknak meg nem kell szórólappal traktálni téged. énnekem ha olyan mondandóm van amit az utcára szánok akkor kiteszem, merthogy annyi lóvém sincs mint a sarki boltnak, de mondandóm gyakran több van annál, hogy: vásárolj nálam. a minősége meg annak amit csinálnak a magamfajták... a bevásárló központokban is árulnak festményeket, meg a szomszéd néni is csinál ilyesmit megrendelésre, meg vannak galériák amik ezzel foglalkoznak, hogy festményekkel kereskednek, meg az osztályfőnök is fest néha, meg ez a velasquez is valami festő volt... oszt mégsem mindegyik olaj festmény jó a világban.
engem csak az bosszant, hogy úgy érzem azért lettem megbüntetve, mert engem ezzel, vagy a lámpa nélküli biciklist könnyen el lehet csípni, mivel eszünkbe sem jut, hogy bűncselekményt követnénk el, aki meg tilosban jár az elbújik és ott intézi a dolgait, nagyobb utánnajárást igényelne. de gondolom nekik is van allap péz, meg teljesítmény péz, oszt akkor most miattam lesz majd valamelyikük a hónap dolgozója x ezer huf prémiummal. bánja a kánya, de ha két órával később 100 méterrel arrébb jönnek, akkor megbüntethettek volna még egy pár fiatalt akik belénk kötöttek, az egyik csinos, de nem elég könnyűvérű lányt leköpték. (én már eztet szinte csak hallomásból tudom, mivel hirtelen felindulásból elkövetett italozás után voltam, a rend őrei meg biztos valahol egy közeli parkban büntették meg a nyugdíjast, mert kenyérdarabokkal dobálva állatkínozza a galambokat:)

No, én is elmondom, ami a grafitti véleményem. A tag-elést kiirtanám. Törném a kezét aki csinálja. A föstés, rajz, az lehet valóban street-art - többnyire azért lássuk be, olyanra is ez a hivatkozás, ami streetnek street, de artnak korántsem art - szóval ebben azért komoly lemaradásunk van úgymond. De: az alapvető, hogy azokra a helyekre, ami eleve értéket képvisel - és ami magántulajdon - nem festenék, nem etikus. Csak ingerlő. De ezernyi olyan hely van, ami elviseli, sőt, ahol ez jól néz ki. Mondom, a firkásoknak kellene saját érdekükben a tag-előket megregulázni. A legparasztabb ilyen az Örsön a Sugár melletti kis lépcsősor Piedone stencile, ami évtizedekig ott lehetett, én nagyon szerettem, és valami zsírparaszt belefirkált nem oly rég. Hogy törne el a keze, szilánkosra.

Ja majd elfelejtettem! A fotóid jobbak mint a graffiti

Remélem a kékek azzal büntettek, hogy a kezedbe nyomtak egy festőpemzlit és a tulajtól megkérdezték milyen színű legyen.

Ki mondta, hogy a reklámmocsok nem erőszaktétel. Mindazonáltal az én kerítésemre, postaládámra reklámot se ragasszon senki.
De itt most nem (elsősorban) a nézőn elkövetett erőszakról van szó, hanem az összefestett ház, utcabútor miegyéb gazdájáról, aki ha szeretné tisztának látni, ami az övé, egy csomó pénzébe fog kerülni. Etikailag nálam a kéretlen graffiti nemigen különbözik attól, mintha villamoson az utasok zakójára festenének, vagy a karjára tetoválnának ezt-azt.
(Remélem nem adok ezzel ötletet)

jipíí! hülye :o)))

GG -> mitől erőszakosabb a street art, mint a Levis reklám, mait a buszmegállóban kell nézned? Ja hogy azért fizetett valaki valakinek. NEKED? Mert nekem nem.

Le kéne szokni.
A street art erőszakos tevékenység, kivéve, ha a tulajdonos beleegyezésével történik. Mely esetben a kékek tisztelegnek és távoznak
Szerintem.

Új hozzászólás