És összefolynak a napok.
Fáradtan, megtörten egy hosszú nap végén... Amikor az ember kiadott mindent, és annyira kimerült, hogy feltöltekezni sincs ideje. Ezek a szürke hétköznapok.
És összefolynak a napok.
Ami rajtam ilyenkor elhatalmasodik, csak lepkefing sok más ember kimerültségéhez képest, tudom én. Igazából nem akarom, hogy erről szóljanak a képek, nem akarok mártírkodni vagy ezt hangsúlyozni vagy hogyismondjam - de gyakran mégis erről szólnak, pedig nem csak ez van. De hát egy darab fotó az egy darab pillanat, és kézbe kell venni azt a gépet és meg kell nyomni azt a gombot, hogy kép legyen, és sokszor ilyen állapotban vagyok, mire kézbe veszem a gépet, és már alszom, mire megnézném, hogy mi is lett belőle... De igyekszem túllendülni, és hamarosan lesz több hét pihenés is, és velem lesz a fényképezőgép is. Köszönöm, hogy írtatok!