Álmodni ugyanúgy

Akkor én mondom a fölsőt, ha már az alsót elvette András, nekem érdekes asszociációkat indít ez a kép el, olyan, mint egy kemence, be van rakva sülni a kenyér. Nagyon személyes terek ezek, amiket megmutattok nekünk és ez a bizalom irántunk és egymás iránt nagyon fontos és példamutató. Ez tulajdonképpen nekem egy vágykép, az ágyról szól, de a vágy leckére is el tudom képzelni, ugyanis hányan vagyunk, akik gyerekkorukban arról álmodtak, hogy amikor eljutottak odáig, hogy autoautoautoauto és akkor beülünk a furgonunkba és akkor ez szabadság és ott az ágyunk, ahol épp megállunk, és nincs semmi gond, mindig le tudok feküdni és menni az úton tovább, akárhonnan is indul az út és mindegy, hogy hova vezet, mert mindig van tovább és mindig van hol álomra hajtani a fejemet... Ez az úton levés helyzetét mutatja, Szelíd motorosok, Kerouac - ezzel lezárom a filozófiai részt és jön a fekete leves, hogy kedves Tamás mi a francért nem lehetett egyenesre fényképezni ezt, ha már ilyen zártan fogod a témát, persze a sörösdoboz valamit erről megmagyaráz, de közben én ismerem is Tamást, mert aludtunk Dörögdön, és ő ilyen kis rendes krapek, hogy lerakja a nadrágját ilyen élrevasaltan, pontosan, valóban, és van ebben valami céltudatos és összefogott helyzet, hogy ne érje meglepetés, miközben az autó a lázadás, ez pedig a rend, és ez érdekes kettősség egy képen belül. András kérdezi, hogy nem vagy véletlenül iker? Ez a kép egy disznó a ferdeség miatt, majd megtanulod, hogy sör után is kell tudni egyenesen fotózni. (hegyi)
értékelés:



Álmodni ugyanúgy
A kényelmes párnák közt sem alszom jobban, mint a furgonom csomagterében, mert mindig szépet álmodom.

Én a két képből, mivel én is csak egy ember vagyok, az alsót azért szeretem jobban, nem azért, hogy hogy sikerül a kompozíció, hogy mi látszik ebből a térből, hanem mert ott van a Tamás és néz ránk a Tamás és ott van a kis zoknijával, mackónadrágjával és sokkal erősebbnek és fontosabbnak érzem magam számára azt, hogy rajta keresztül látom ezt a teret, mint a fölső kép illusztrációját. A Tamásban ez nagyon fontos, hogy kiteríti magát és azt mondja, itt vagyok, alattatok vagyok, mindig valahogy bennünket a nézőket maga fölé helyez. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

rák, mérleg. nem bontasz. :)

baszics ténleg tök rendes vagyok csak meg ne szólaljak:)...márti azé ne öld bele magad, tamás boccs bontom a vonalat:)

Okeee, en elvesztettem a fonalat.... Beszelgessetek csak :)

Köszi Dénes, tök rendes vagy!:) Majd értelmezgetem, elsőre nem értem pontosan.
Az tök érdekes, hogy te is oroszlán, nem gondoltam volna (de amúgy nem is gondoltam semmit, mert nem is értek én hozzá, de azért jó, mégis:)

hiba: a nyugati kultúránál: nem vertikális hanem horizontális érlelő fény (földi sík) az életformákba (gyümölcs stb) transzformálódó nap

Hát az oroszlánnal azért vagyok kicsit bajban mert magam is az vagyok.Az oroszlán első megközelítésben a fény (nap). Ez el is mondja a lényegét az „ellentétekhez” való viszonyában. Az oroszlán ugyanis emberi formában így magában hordja a paradoxonokat, és azt hogy jobban érdekli egy látszólagos ellentét kapcsán a megfelelő értelmezési keret megtalálása mint a döntés, összekötés, egyensúlyozás vagy kibékítés. Itt a fény látszólag kettős természetére gondolok miszerint anyag és energia, pontosabban minden anyag hullámtermészetű is és minden hullámnak van anyagi természete. A paradoxonokba rendezett világ így az oroszlán őstudása. Az energia-anyag kettőség (Atya, Fiú) az oroszlán őszszimbolikájában is benne van: Egyiptomban a nap mint felágaskodó kígyó és sólyom (ez később a skorpióban kiéleződő transzformáció jelképe: a kígyót égbe ragadó sas). Csillagképe is a kígyó, keleten pedig az oroszlán megfelelője a sárkány. Bár a nyugati kultúra az oroszlánból csak a vertikális érlelő fényt (tüzet) hangsúlyozza ami az oroszlánban inkább a „nagy szívben” manifesztálódik addíg eredendően az oroszlán a templom, a teremtés és így a teremtés, a kettőségek előtti „káosz” illetve a titok őre. Ezért az oroszlán a kettőségekre csak mint egy lehetséges rendezési elvre tekint és megoldásokért ezt az értelmezési keretet és játékteret elhagyva a teremtés (kategorizációk) előtti állapotában igyekszik szemlélődni. Ezt az időszakot keleten és itt is a sárkány jelöli…a sárkány sokféle állatból van összerakva ahol az egyes minőségek nem kizárják hanem transzformációk, önteremtések révén összegzett erőként nyílvánulnak meg. A tarottban az erő kártyája (nő lovagol egy oroszlánon) az oroszlán. Itt az ember állati, fenevadi es emberi aspektusának egy új viszonya jelenik meg, ahol az emeberi már tisztelve a teremtés előtti világot szövetségre lép azzal használva de nem leigázva annak erejét. Ez a mitológiákban a fenevad megölése után jelenik meg azáltal hogy a hős magára olti annak bőrét mintegy feltámasztva azt de egyben magára vállalva annak örző funkcióját. Ez az örző funkció az ami miatt az oroszlán transzcendentális mozgása nem látható, mert az oroszlán a fellelt titkot saját tűzének táplálására használja és a melegítő érlelő tüzet illetve gyümölcseit osztja aztán meg a külvilággal, ezért is van az hogy bár az oroszlán vertikális síkon örző, horizontális síkon vezető-tápláló. Viszont az oroszlán esetében nagyon fontos az ascendes mert részben ez segítheti és akadályozhatja is hogy átjusson a kapun illetve modifikálja hogy a megszerzett energiával mit érlel táplál. Hát nemtom érthetően írom e pedig így is hosszú

Dénes, nekem bármilyen kérdéskör jó, engem minden érdekel magammal kapcsolatban:)

Denes, szerintem add meg magad amig szelidek....

Rákkal és mérleggel! Ne duma! :)

Márti,Zsolt elvileg igen csak ugye itt is egy szűkebb kérdéskörrel kapcsolatban okoskodtam, úgymint az ellentéteknek látszó dolgok, a kettőségek integrációja + egy képi üzenet,szóval a célirányosabb kérdés (vagy ha ugyanez a kérdés) jobban tudom hogy tudok e rá mondani valamit vagy senem:)

rákkal és mérleggel is kérném.

Dénes, ez nagyon érdekesen hangzik, tudsz ilyet oroszlánnal is?

Lehet hogy a Jób hátsó felfüggesztéssel van baj. A kos egyébbként érdekes a kettőség-hármasság nézőpontjábaó mer ugye elemi tűz jegy lényegét tekintve a környezethez való viszonyában azonban az égbe törekvő földbe gyökerezik a lába (hegyek,sziklák) a feje viszont a száguldó tág de lefelé zúduló levegőben fürödik, ilyen tekintetben a kos is áthidaló jegy csak nem horizontálisan hanem vertikálisan és nem gondolati,kummunikációs síkon(ikerlevegő) hanem a szívben (érzelmi, metafizikai tűz.) Szóval a kos akár egy lángoló híd a föld és ég között.Ennek a képnek is van ilyen sámán jellege a révületi ital, remete álom, utazás de az utazásból való visszatérés ( a nadrágba) mivel a révület nem öncélú hanem pragmatikus akár közösségi célokat szolgáló "profán" mágia...uff

Na, de Zsolt egyenes az!!:) Néhány sör után egyenesen is kell tudni látni. :):):)

Előbb józanul próbáld. :) Hallgass rám.

Andras: Kos vagyok, nem iker.

Agi! Jo hallani feloled is. Ez a ceges kocsim, te a sajatomat ismered, az egy kicsit komfortosabb. :) Abban viszont igazad van, hogy nem ismerlek milyen vagy almaidban, de azt tudom, hogy milyen vagy amikor alszol/almodsz vagy eppen az agyban vagyakozol/vagyakozunk. Erre meg bizonyitek is van: http://szakkor.estiskola.hu/2007/09/06/t...

Fonokurak! Ez az ertekeles jobb lett mint amire szamitottam. Koszonom. Legjobban annak orulok, hogy lett vegre indokom az alkoholizmusra. Meg kell tanulnom reszegen (is) fotozni. :))))))))) Legkozelebbi talira hozzon mindenki jo sok piat. Gyakorolni akarok!!! :)))))))))

Szia Tamás, jó újra látni. Nekem mindkettő, színeiben az alsó kép, a felső azért, mert ismerem az autót, a fekete-fehér, amiben minden lehetne koszos, rendetlen, ott mégis te vagy, mert szépen hajtogatott nadrág, és a hálózsák is rendben, szóval nem változtál semmit, RENDES SRÁC VAGY!
Puszi: Ági (akiről igazából nem tudod, hogy milyen is az álmaiban...)

Vera, Mail ment...
Feri, szerintem az also ellen sem lenne kifogasod ket hetre :D
Jo kis fotos kornyeken van.

Csak ne lenne az a link, hogy tamas-agya!!
Remélem, az "agy" nem lesz házifeladat!!!!

Azt a fölsőt kipróbálnám két hétre, valami jó kis fotós helyen. :)

Nagyon örülnék neki, Tamás, akkor légyszíves:)
hegedusvera@yahoo.com

Vera, Koszi ez jol eset, ha szeretned kitenni a faladra, szivesen elkulom nagyban :)))
Denes, baszicsnemazenyem csakanevemenvan.
Na igen, mindossze ket ember tudja a bandabol, hogy milyen felelmetes vagyok almomban. Ama bizonyos egy legterben valo alvaskor nem csak a Zsolt de meg a Vedres Agi se mert megszolalni mikozben aludtam, olyan felelmetes vagyok. Siri csendben voltak egesz ejszaka :)

Én aludtam már Tamással. Tényleg félelmetes. Üvöltve alszik. :)

Baszicsnekedvan furgonágyad!:)

Az alsó kép hihetetlenül rafinált. Én ezt a képet tartom az abszolút precíznek. Kifogástalan. Ella Fitzgerald énekelt úgy, ahogy te ezt lefényképezted! Ezt a képet én tartanám a falamon.

Marti! Nem mernek, felelmetes vagyok almomban :))))
Feri! Azert ferde mert a sorosdobozok mar uresek... ;)

Nagyon tetszik ez a kettősség.

Tamás, Te nagyon precízion2000 ember vagy:) még a furgon is "csillivilli", ha nem találnád az első sör után a másodikat segítségként ott a lámpa:)) De, akkor miért ferde?

És nem szoktak rádnyitni álmodban?:) Érdekes képek, két egészen más világ.

Új hozzászólás