A barátod hibáját megbocsátod...
Én ezt ma este elhasználom az adásomhoz. Bocs.
A barátod hibáját megbocsátod...
István, az a helyzet, hogy én értem ezt a képet, lehet, hogy félre, lehet, hogy rosszul. Tudok adni egy értelmezést, és meg is fogom tenni, de egy kicsit az a baj, hogy túlságosan személyes az üzenet. Azt hiszem, hogy ez a kép nekem szól. Mondd, ha nem így van! És ez a bocsánatkérés részedről jön, és elmondod nekem azt, amit amikor elmentünk egyet sörözni, elmondtál, hogy a saját tempód, a saját ritmusod, és a saját korlátaid miatt nem tudod azt a tempót hozni, amit én esetleg elvárnék, de te azért megpróbálod. Tulajdonképpen erről szól a kép is, olyan, mint egy pantomim játék, vagy volt a Grätzer Józsefnek a SICC nevű könyve, és abban voltak ilyen képi tréfák, vagy fabulák, hogy meg tudjuk-e fejteni. Én most próbálom akkor megfejteni: Itt van István, aki felteszi a kezét, egyrészt jelentkezik, hogy jelen vagyok, másrészt felteszi mindkét kezét megadóan, hogy itt vagyok, de ne akarj most ennél többet tőlem, mert beleütköztem a saját határom tetejébe a fejemmel, és kicsit fuldoklok is ebben az egészben, mint az Unicum reklám, de mégsem. Ugyanakkor jó lenne túl lenni ezen, jó lenne továbblépni, de ott akadályoz engem az a polc, sőt, nem csak a polc akadályoz, hanem az a kapcsolati rendszer, amiben én létezem, amit ez a rózsacsokor szimbolizál, lehet ezt női princípiumnak is nevezni, tehát, hogy én még magam lehet, hogy adnám is magam ehhez az egészhez, de mit szól majd ehhez a környezetem. De közben azért próbálom csinálni a feladatot. Ugye, beszélgettünk mi erről, hogy próbáljunk meg magunkról úgy készíteni önportrét, hogy akkor is aktot készítünk, amikor a testünk egyéb részei nem látszanak. Persze, ez megint egy ilyen feltételezés, hogy remélem István, hogy ez akt úgy, hogy nem mutatsz többet. Azért remélem, mert hogyha nem, akkor próbáld meg megismételni úgy. Játsszunk még ezzel! Nem tudom, hogy mennyire sikerült megfejtenem a képet. Csak az a baj, hogy aki ebben a beszélgetésben nem szerepelt, annak ez a képi megfejtés nem biztos, hogy lejön. Persze, az is siker, ha az ember a barátjának, vagy a pedellusnak, vagy bárkinek tud úgymond üzenni, és ő megfejti, mondom, remélem, hogy jó irányba tapogatóztam - ha nem, akkor jól leégek majd itt -, de mindenesetre az az érdekes ebben az egészben, hogy egy emberért is érdemes, de azért egy kicsit ennél majd többről kell szólni. Azt mondom, és ezért fogom erre megadni a 3 csillagot és a leckemegoldást is, hogy egyébként jó az irány. Lehet, hogy mindahhoz képest, amit eddig mondtam, furcsa lesz most az, amit mondok. Azért jó az irány, mert keresed azokat a párhuzamokat, hogy amit te gondolsz, annak mi lehet a képi megfejtése. És én azt gondolom, hogy ez egy jó dolog egy analitikus, elemző elmének, hogy úgymond csinál egy ilyen, mint régen voltak ezek a szótárak, hogy angol-magyar, és az ember írta a kis kezével a vonalas füzetbe, és most nagyjából hasonlót érzek itt is, hogy ezt a fajta szótárat akarod magadnak felállítani, és ez jó. Legalábbis az ember biztonságérzetét tudja növelni, hogy visszakérdez, hogy na, ez azt jelenti? Igen, azt. Akkor szuper, ezt kipipáltuk. Remélem, hogy tudtam segíteni, várom a folytatást István, és értettem a kézfeltartásodat, nem vagyok türelmetlen... nagyon... (hegyi)
értékelés:
István, örülök, hogy a megérzés-dekódolás akkor helyes volt, elnézést a csokorral nem akartam belegyalogolni olyan területre, ami nem való, bár azt gondolom, hogy aki felveszi a kolompot, annak ráznia is kell... és hát akkor azt mondom, hogy vettem az adást barátom, de nem szűnök meg noszogatni sem. Ahogy most is.
Zsolt, ha tömören kell írnom, azt mondom, hogy jók az antennáid, többször közel jársz a valósághoz, vagy bele is lépsz. Ugyan a fotó lehet, hogy előbb készült, mint ahogy sörözni, beszélgetni voltunk, de teljesen az az időszak, az az állapot amiről ott beszélgettünk, és az a motiváció is. Régóta keresem magamban a leckéhez a magam egyéni megoldását, és nyáron egyik nap rájöttem, hogy valójában teljesen kézenfekvő a helyzetem - állapotom hozzá. Igen, valójában tőled kérek elnézést, ez határozottan megjelent bennem amikor fotóztam - éppen egy azt megelőző pár szavas levélváltás, vagy talán a tilosmaratonos találkozó utóhatásaként. De próbáltam általánosabban is érzékelhetővé tenni - csakhogy nem a feltétlen logikai dekódolhatóság, hanem az érzelmi dekódolhatóságot kerestem. Bíztam benne, hogy érezhető belőle az őszintén bocsánatot kérők szerethető és megbocsátható elesettsége is a személyes üzenet mellett, Még az is jó gondolat (korábbi hsz-ból) hogy akár ez egy sziszifuszi próbatétel is :)) Mindenesetre a virágcsokrot pedig ehhez az érzékelhetőséghez jó, és általánosan elfogadott dolognak találtam - még ha nem is a kezemben van, hogy átnyújtom - mert ha ott lenne, tényleg úgy lehetne érezni, hogy valaki puskát fog rám, és a kezemben ragadt a csokor... valahogy így érzem.
És bár ki tudja, lehet, hogy tudat alatt az is benne van a virággal, amit írtál (Én ezt amúgy nagy örömmel olvastam, mint egy lelki analitikát, amely rám mutat, még ha nem is szokás ezt így nagyon nyílt színen megbeszélni :)) A kézfeltartás, és a jelentkezés is pontosan úgy dolgozik, ahogy írod... Eredetileg fél kézzel próbálkoztam - csak jelentkezni akartam, és akkor ugrott be, hogy két kézzel megadást is jelent, segítségkérést is jelez - és igazából számomra egy ilyen formai játék is, kehely is, háromágú villa/virág a csokorral, ötágú ujjakkal... Ilyenek (No és még annyit, hogy ez aktnak is akt abban az értelemben, ahogy gondolod...)
Köszönöm az elemzést. Még annyit, hogy ijesztő is kicsit persze, meg nagyon jó érzés is :))
Köszönöm a figyelmed Ramóna! Azt mondom, hogy ki értené, ha nem én, hogy nem érthető valami, amikor annyiszor hangot adok ennek én is :) Úgyhogy értem ennek a mechanizmusát. Az okot, mintha a szokatlan viszonyrendszerben fogalmaztad, fogalmaztátok volna meg - ha jól értem: tehát hogy mit keres ott ami és ahol, miért van ott, és hogy nem életszerű, illetve filmszerű, vagy éppen hogy komikus amit látunk. És én azt hiszem, hogy mindez igaz, illetve jogos is, csak azt remélem, hogy a megértésen hiányában valamilyen megérzés talán dolgozik.
Én sem értettem, hogy mi is van a képen, aztán elolvastam, amiket válaszként írtál, de - bár most már értem, hogy mit akartál - mégsem jutottam közelebb. Nem is a gesztus miatt, inkább a fejed tetején lévő dolgok miatt. Persze, lehet, csak kevés vagyok ehhez! ;)
István, ha végüli filemsítésre kerül sor, és az ágyjelenetes filmjelenet lesz végül, akkor a Hey' Joe! kellene verbálaláfestésként, és a kép közepére egy életlenben tartott pisztolycső. Amikor pedig a reklám helye jön csak csettints egyet, hogy müszi!
Az, hogy megmozgatja az embereket a kép az szerintem jó dolog, még ha vakok is vagyunk egynehányan. Mégegyszer bocsi! ;)
:)) Ilyen lehet Francios Perrin (Balfácán c. film) barátjának lenni? :)))
Nos, nekem egy balfácán rabló/tolvaj jut eszembe, akire rátörik az ajtót és ijedtébe felemeli a kezét és persze, hogy a polcot is megemeli a fejével :) Van benne valami komédia :)
Köszi a figyelmeteket!
@Ányesz, nem bűn, hanem hiba :) de elgondolkodom a bűnön is. Meg hogy hol is van az a határ... Köszönöm a kedves biztatásod! :)
@H.Zoli, köszi hogy leírtad, egy pillanatra sem kell szabadkoznod, pontosan ezt teszem én is másutt - azaz leírom azt, ahogy szembesülök a fotóval. Sosem fogok ezért neheztelni sem Rád, sem senkire! A képet egyébként a barátságba szántam eleve. Régebb óta gondolkodom azon, hogy a barátság mely jellemzői, és azok mennyire fontosak számomra, és bontogattam le a rétegeket, és végül eljutottam addig, hogyha valamit elszúr a barátom, akár dühös is, persze lehetek, de nincs olyan hogy nem bocsátom meg. És ez magától történik, nem végiggondolt stádiumokban. Viszont, a megbocsátást nem tudtam lefotózni, egyelőre nem jutott semmi az eszembe hogyan lehetne azt a gesztust képpé tenni úgy, hogy ne legyen valami didaktikus maszlag. De a baráti elnézés kérést megpróbáltam, hogy milyen is lehet az, vagyis hogy én hogyan élem meg, például mennyire mélyen.
@István, nagyon jól vizionáltál, és nekem nagyon tetszik a Te sztorid is! Hadd játsszam el én is a gondolattal! Mert akkor szerintem egy tükör kellene a háttérbe amin valami látszik mondjuk egy szintén pucér "feleségből" és egy felöltözött harmadikból is... aki mondjuk stukkerrel áll ott... :)) Vagy nem erre gondoltál? :)) A képemhez visszatérve: a feltartott kéz igen, megadás, ezt szerettem volna kifejezni. De arra is gondoltam, hogy érezhető legyen, hogy ez nem kényszeres.
@Nyözö: köszi neked is! Az Atlaszon jót derültem, az nem jutott eszembe. És nagyon örülök, hogy a "humor" kifejezés megjelent a gondolatodban, nekem az tényleg fontos! És bocsánatkérésed illik e képhez, úgy érzem - kézfeltartással, jószándékkal, visszahúzódással... Én meg megbocsátom :))
Van ebben valami Atlaszos! Picit riadt, elnézést kérő is, van benne amolyan bocshogyélek és igen én törtem el a vázát anya hangulat, de... ...de időnként átbillen bennem és jóféle humorrá válik -- ami lehet az én értelmezőm hibája. Feltételezésem szerint ezt a polc és a virágosváza okozza, mert ettől lesz benne olyan Kusturicás abszurditás, mintha a virágot (sic) Atlaszként a tartanád, és jönnél ugyan játszani a csapatba, de akkor leesik a váza, és... ...és akkor minden egész eltörik. Itt meg visszakomolyodok. Ezek között a végletek között utaztat István.
Valami azt súgja most nagyon félrementem, előre is bocs István! (Sajnos bocsánatomat nem tudom ilyen jól sikerült képpel demonstrálni.)
Lehet, hogy én még kicsi vagyok ilyen gondolatokhoz, de én nem értem a képet, a feltartott kéz nem a megadom magam jelképe? És tényleg a virág, az egész olyan mintha a barátod szemben állna az ágy előtt és a felesége meg az ágyon. Bár akkor kéne még pár családi kép a falra vagy vmilyen utalás erre a szituációra.
Érdekes a hatása a képnek, mert engem inkább elgondolkodtat, mint bevon, vagy felidéz valamit. Elsőre a humor leckére tippeltem, aztán az önportréra, a barátságon csodálkoztam. :)
A fej-váza-virág vonal nem enged el, de gondolkodásra késztet, nekem nem egyértelmű az összekapcsolásuk. Fejtörőnek jó, de a képfelirat a leckével, kiveszi s szelet a saját megoldás keresésének vitorlájából - és nekem nem is passzol egyértelműen hozzá, csak mint külön-külön szimbólumok, de így együtt nem jön át az én felemre a dolog.
Mindezt azért írom ilyen hosszan, mert a munkádat is és ezt a fotódat is értékelem - csak hogy a helyén legyen a kommunikáció. :)
Köszi Zsolt, sajnos én most értem haza, bocs! :) a nagyobb fiamnak volt tanszakija. Felvételről meghallgatlak majd!