Cipőm arcai, azaz én és megviselt őméltósága
Cipőm arcai, azaz én és megviselt őméltósága
Cipőm arcai, azaz én és megviselt őméltósága
Szegényt már kissé lejártam.

Viktória nem most küldi először be a munkáit és annak nagyon örülök, hogy egy hosszú képsor, tulajdonképpen, mint egy ilyen, a régi mozgóvilágból, egy ilyen szoció jelennek meg itt a képek a talajról, a ruháról és a cipőről, ugye folyamatosan a fotós szeme felől, tehát saját magát fotózva. Ez egy nagyon jó kis karcolat, aminek azért örülök, mert Viktória magától tért vissza az első leckéhez és az önvizsgálat itt egy elég pontos aláírást közöl felénk, amiből nagyon sok mindent meg lehet róla tudni. És én ezt a képsort nagyon szeretem. Van egyfajta fókuszálás is, ahogy egyre távolabbról közelítünk és a végén egész közel vagyunk a cipőfűző nélküli, farmerszerű kis szerkezethez, amely tulajdonképpen olyasmi, mintha Bach Viktória egy picit beengedne az ő saját, privát világába. Én ezt egy három citromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Szép sorozat. A harmadikon én talán nem pont oda tenném az élességet, ahol van, de hát nem az én képeim. Sajnos.

Már úgy értem, nem értem.
Minek sajnálni?
Te ezt látod benne én azt.
Ez így van jól. :)

Jó oké, nekem ez jött le. :)

A keret azért, mert csak így tudtam egybeszerkeszteni, a "harci sebeire" meg azért fókuszáltam, mert így szeretem, és szerettem volna bemutatni. A fekete-fehéret meg egyszerűen csak szeretem.

Fekete-fehér kép, gyászkeret, és erőteljesen fókuszálsz a roncsolódásokra, mintha egy sebesültet siratnál.

Miért siratnám? Nem, ennek nincs fűzője. :)

Már fűzője sincs?
Siratod te ezt a cipőt?

mert elsősorban tornacipő :)

Nagyon nagyon tetszik, mert…
- fekete-fehér
- makró
- és nem utolsósorban... tornacipő! :)

Új hozzászólás