Hát igen, a csoki. Hümmm...

Hát egy vallomással tartozom, hogy amikor ezeket a képeket Zsolttal együtt megnéztük, ugye úgy érkeznek ide az alkotások először, hogy az alkotó neve az egy külön másik file-ban, vagy másik kis csomagban érkezik meg, és aztán csak később rendezi a szerkesztő ezeket össze, amit már ti láthattok, hát arra gondoltunk, hogy ugyanazok az alkotók, vagy ugyanaz az alkotó dolgozik itt ezekkel a pici macro világokkal, és akkor egyszer csak kiderül, hogy nem. Ezek az őrületes élmények, ezek az őrületes érzelmi hatások számunkra, hiszen Mikuláskor a mikulás bulin találkoztunk az alkotókkal, számunkra teljesen különböző személyiségek, teljesen különböző gondolkodású emberektől érkeznek, ezek a véleményem szerint nagyon is őszinte és nagyon is felkavaró játékok. Azt is fontosnak tartom, hogy ezek a munkák ugyanakkor miközben nagyon lázítóak, amiről mesélnek - színviláguk miatt, formáik miatt -, mégiscsak szemérmesen megfogalmazott munkák, ettől tulajdonképpen elhelyezhetőek, láthatóak itt. Viszont azon érdemes elgondolkodni, és ezt most örömmel mondom, hogy nyilvánvalóan eljutottak a régóta itt dolgozók, vagy az alkotók eljuthattak olyan szakaszokba a saját maguk világának vizsgálatában, amelyek hasonló formanyelveket is létrehozhatnak, és ezt szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a formanyelvek ezért, mert egy oldalon dolgozunk - ez az Estiskola - ragadnának itt át alkotóról alkotóra, hanem azt jelenti inkább, hogy azok a történések, azok a problémák, azok a keresések, kutatások szavakban, történetekben, a nőiség, a szexualitás, az érzelem, a félelem, a csoport és az egyedüllét, ezek nagyon is azonosak és ebből az következik, hogy bár picit a formák elrajzoltabbak, személyesebbek, de az alapvető struktúrák azonosak tudnak maradni. Ezért tartom fontosnak ezt a képet is, három disznósnak tartom. Azt gondolom, hogy teljesen más személyiségen keresztül hasonló problémák vannak megközelítve mint más alkotáson. (szőke)
értékelés: