bocs, loccs!

Daniban van egy szociografikus kontrasztállítási vágy, és ezt sok képén tetten érhetjük, és ahogy a Dani kukás képéről Gabriella csinált egy rádióműsort, erről a képről is órákig lehetne mesélni, legfőképpen személyes történeteket a lakótelepről, a lakótelepi húsvétolásról, arról, ahogy a saját megélt élményként az ember végigmegy, és várja a 100 forintot, és csokinyuszit kap helyette, de már éhes, mert itattak vele két-három pálinkát. Tehát az egészben megvan egy olyan múltidéző irány, ami sokunknál fellelhető élményeket hív elő. Ami a kép filozófiai értelmét jelenti, a képcím felfogható egy speciális urbanista rigmusnak is a locsoláshoz, régen a népköltésben ezek pajzán kis termékenységi versecskék voltak. Most nem mesélem el itt, hogy a meglocsolás is, mint olyan, mit jelent, és hogy milyen locsolócsővel akarnak a férfiemberek locsolni nőket, milyen rózsavízzel öntözik meg, hogy ne hervadozzon, szóval nem kell nagyon mélyre ásnunk, és ezekben mindben megbújik a pajzánság, az erotika. Ennél a képnél is erről van szó: „édes vagy és üres, mint egy csokinyuszi”, ebben van egy fajta kritikai dolog, kicsit szőkenős vicc, de amit a kép sugall, abban megvan a szociografikus drámaiság is. Én örülök ennek a Dani féle vonalnak azért, mert még ha pontatlanul is fogalmaz, mert lehetne ez a csokinyuszi valahogy úgy megrajzolva, hogy legalább a kontúrjaiban legyen elviselhetően az élességtartományban, de a skicc, amit ide felvázol Dani, az pontos. Ezért az egészért Daninak adok három csillagot azzal a megszorítással, hogy szeretném azt, ha látnék valami előrelépést a slendriánság területén is, mert a magabiztosságodhoz kell az is, hogy formailag pontosan fogalmazz. Ha tudsz azzal tökölni, hogy hány fokban dől a csokinyuszi feje, és annak az alsó kompozíciós részben lévő betonház dőlését hogyan kell beállítani, - és jól - akkor azzal is foglalkozni kell, hogy mindezt technikailag hogyan valósítod meg. (hegyi)
értékelés: