Ereim
A vér áramlása az ereimben, hogy mozogni, élni tudjunk.

A leirat szerint, a vér áramlása az ereimben, hogy mozogni, élni tudjunk, azaz először ezzel a hozzáfűzéssel kezdeném, mivel a vér áramlása az a saját mozgásom és a saját élni akarásom amit azért pontosítanék, mert szeretném megerősíteni, hogy a vizuális döntéseid, a kiválasztásaid nagyon is helyénvalóak, és erősíteni szeretnélek, hogy a bátorságodat, azt amit képileg elgondolsz, nyugodtan és bátran lépd meg, tedd meg, mert érthetőek. Nem a mások mozgása és élni akarása itt a fontos, hanem az üzeneteiden keresztül majd mások fognak élni és mozogni és elgondolkodni, a te hátrahagyott munkáidon keresztül. Vállald magad, mert megtenni és kimondani amit érzel. A képen itt egy emberi torzót látunk, a jobb váll és hónalj, a csuklyásizom táját, mindebbe különleges felületként egy vékonyka arany nyaklánc és egy kis darab háttér jelenik meg, ezért az egész képnek a lényege a test maga. A test fordulatai, az érhálózat, a bőrfelület, ebben a megvilágításban egészen naturális és sokkoló. A kép, annak ellenére, hogy nem kihívó, hanem kitárulkozó, nem vágykeltő, hanem őszinte, és mégis tele van érzelemmel, hiszen a sejthető pozíció majdnem krisztusi, ahogyan a jobb kar így látható, kitárulkozik, mint egy korpusz, ami mögött akár azt a mondatot is lehetne sejteni, hogy ilyen vagyok, így teszem, így nézek ki, így fogadj el mindenemmel együtt. Azért próbálom ezeket a mondatokat így a kép kapcsán elmondani, merthogy a megvilágítása nem a súrlófényekre épít, hanem a fények jól láthatóvá teszik a bőr pórusait, foltjait, valódivá és ez kitárulkozóvá teszi a képet. A másodlagos nemi jelleg attribútumai nem láthatóak a képen, engedtessék meg, hogy ezt szégyellősen így fogalmazzam meg, mégis a kép hordoz magában ugyanannyi életörömöt, érzelmet, vágyat az utalásrendszere miatt, pedig nincs rajta fej, csak a nyak darabja, nem látunk melleket, köldököt, kihívó részeket, mégis a mindennapjainkból építkezve hordozza a nőiség teljességét. Továbbra is azt mondom neked, hogy azok a munkáid, ahol pl. a Kékfestő vagy ez, egy olyan új állomásra érkeztetett, ahol a saját önmagad számára emeled egyre feljebb a lécet, a feladatokat, és én csak bátorítalak abban, hogy ezt merd így folytatni, továbbvinni, kitartást, és őszinteséget kívánok neked magad felé, hogy tovább tudj haladni ezen az úton, hogy el tudj mélyülni ebben és magadban, hogy a nőiséged kérdéseit is tudd magadban továbbvinni. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm az értékelést!Veled folytatott személyes beszélgetés elindított bennem egy folyamatot,ami így a képek értékelésénél átjött,de nem volt annyira személyes.Most már tudom mit vártok tőlem,megértettem,és mit hozzak ki magamból.ez egy folyamat része,amit nektek köszönök,hogy képi formában be tudok élethelyzeteket mutatni.és kívánom minden e sorokat olvasónak is,hogy merjék meglépni a maguk útját,mert igazán mindenki a sasát útján élhet csak boldogan.

Szerintem kell az a lik, az is segít látni, hogy mi honnan merre.

Ez tetszik, izgalmas. Eg lehelletnyit vágnék a tetejéből, hogy a vállad fökött ne legyen lik. És általában akton le szokták szedni az ékszerszámot, de itt kell, segít a tájékozódásban. Szóval jó.

Új hozzászólás