Westend homlokzatban tükröződöm. Mindenki engem néz én meg mindenkit fotózok közben. A valóság a tükörben lassan cseppfolyóssá válik, hogy teljesen eltorzuljon a fotón.
Kedves Ákos, köszöntünk a Látszótéren! A megoldás azért érdekes, mert ezzel a felosztással, amit alkalmazol ezen a képen, fel is adtál magadnak egy leckét. Mégpedig azt, hogy hogyan töltöd ki ezeket a kereteket, hogyan töltöd ki ezt a teret. Örülök annak, hogy ez nem egy szájbarágós, iskolás megoldás, ami a keret elhelyezést illeti, mert kimozdultál a szabályosságból, és ez tetszik. A sztori is jó, amit elmesélsz. Egyébként az egésznek van egy ilyen uszoda jellege attól, ahogy ezek az üvegfelületek a tükrözést létrehozzák, mert nem teljesen simák és homogének. Van az egésznek egy ilyen bűnügy feltáró jellege, amit lehet, hogy az okoz, hogy én úgy érzem, hogy túl sok sorozatot nézek az utóbbi időben, de olyan, mintha a megfigyelő tulajdonképpen falból fotózná saját magát, aztán majd a megfelelő pillanatban a két gyanúsítottat is lekapja. Szóval érdekes ez az egész ritmus, amit itt mutatsz. Nekem ez tetszik, ez egy jó gondolat. Örülök ennek, megvan a 3 csillag. Ne várj az elemzésre, mert igyekszem-igyekszem, de hát, ne akassza meg a munkát az, hogy mikor ér ide az elemzés. (hegyi)
értékelés:
Üdv köztünk, Ákos.
Jópofa első kép. Nekem a legjobban a tükröződő girbe-gurba vonalak tetszenek.
Várom a folytatást!
Eddig sem írtam szöveget képekhez, és úgy látom eztán sem fogok :).
Megmondom őszintén, hogy engem nem zavar ha őt szúrod ki elsőre. Nem mennék ebbe bele nagyon csak még annyit, hogy igencsak megszerettem őket, nekem hiányoznának :).
Viszont köszönöm a hozzászólást és az üdvözlést. Kicsit aggasztott a nagy csend.
Ki vagy? című Törökösenemhez, melynek október 24. 21.00 órai premierjére ezennel tisztelettel meghívlak, ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.