Funky

Én nagyon örülök annak, hogy eljutottunk odáig, hogy a Camilla belenéz a kamerába, szembenéz velünk, és szembesít önmagával és a nézővel, még ha ilyen áttételesen is, merthogy azok a kísérletek, amiket az eddigiekben láttunk, azok arra is jók, hogy az ember megszokjon egy környezetet, megszokjon egy új helyzetet, és ennek a nyitánynak a következő fejezete az, amikor már megmutatjuk magunkat egymásnak, és ezért én nagyon örülök ennek. A kép színvilágában nagyon érdekesen dolgozik merthogy egy majdnem monokróm színvilágot látunk ahol csak az arcnak az élei, a száj, és a homlokon lévő jel az, ami kilép vagy ezt felülírja, de egyébként egy nagyon határozott monokróm a kép. A háttértől indulnék el, amikre jól ritmizál, jól felel a ruhának ez a csillogó felülete, ez a képzajhoz hasonló felület, és a fejpánt is ezt a ritmust adja vissza. Ezek a kapcsolódások nagyon jók. Ez a keretezés, akár a hátteret, akár a ruhát veszem, tulajdonképpen ez az, ami kiugrasztja, előrehozza a néző számára az arcot és a test felületét, és ebben a rendszerben talán a tónusrend és a tónusok redukálásával jön létre egy olyan helyzet, amiben a két szem nagyon erősen és szuggesztíven tekint a kamerába. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor azt kell, hogy mondjam, ezen az úton haladva bár biztosan nagyon fontos az a jel a homlokra festve, itt most lényegtelen, hogy hogy került oda, festve vagy fotótechnikailag, bár ez fontos, mégis ez a kék, absztrakt forma kibeszél ebből a kompozícióból, gyengíti az üzenetet, mert nem szervül ehhez a közléshez. Megkockáztatom, hogy formavilágában és kulturális kapcsolódásaiban is egy más történetet indít el, egy más helyzetről beszél, mint amiről a háttér, a szem vagy a ruha, vagy ez a feltűzött hajkorona. Tehát szerintem bízni kell annyira magunkban és a saját üzenetünkben, hogy csak akkor alkalmazzunk ilyen másodlagos információkat, amikor ezek ténylegesen az üzenet részei tudnak lenni. Most felülírja a kép egyéb közlési csatornáit ez a közlés. Én nagyon örülök ennek a képnek azért is, merthogy miközben nagyon eszköztelennek tűnik, míg egy nagyon átgondolt kompozíciót és tónusrendet kapunk, és az egésznek van egy furcsa dokumentumjellege is, és ez is erősíti az üzenet többi részét. Tehát én nagyon örülök ennek a képnek, két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Az a fontos, hogy mindenki megtegye, amit megtehet

Az összes képed közül szzvsz ez a retrós foltos anyag, ill. szerelés illik a legkevésbé hozzád. Meg valahogy... én is szeretek fotoshopolni, de egy kicsit nekem sok a szintemindigeffekt. Jók, nem arról van szó... de mégis.

Új hozzászólás