120km/h, 4.5 G. Ülve pisilős, sikoltozós móka.

Idegen nyelvű címet látunk, aki nem tudja, a G erő a gravitáció magyar megfelelője. Valószínűsítem, hogy valamilyen hétvégi, vagy valamilyen szabadidős programban készülhetett ez a kép és azt kell, hogy mondjam, hogy egy viszonylag jól megválasztott pillanatot látunk. Éppen azért, mert hogy a fotósnak talán azt mondhatom, hogy volt ideje kiválasztani azt a pontot, hogy honnan fogja ő ezt a képet elkészíteni - tehát most én egy feltételezett sztorit mondok - gondolom a barátok fölmentek erre a vasútra és aztán a fotós pedig lent maradt, és Roland várta mint a pecás, azt hogy na akkor honnan tudok a barátokról készíteni egy képet. És ez egy jó kép, mert szép az ív, szépen mozgatja be magát a képnek a ritmusát is ez az ív. Egyetlenegy ami, amivel még foglalkozni kell és ez a zársebesség kérdése, az expozíciós idő. Mert hogy az expozíciós idő az, ami a mi döntésünk, hogy megfagyasztunk egy pillanatot, vagy pedig mozgásba hozunk. Tehát, hogy az az abszurditása egy képnek, hogy bár 120 km/órával megy ez a szörnyeteg, de mi egy teljesen készre fagyott pillanatot adunk, mint egy kimerevített képkocka, vagy pedig érzékeltetjük ezt az elsuhanó nagy sebességet. Itt most azt lehet látni, hogy a kép éles, tehát nem az történt, hogy az alkotó ijedtében, vagy izgalmában bemozgatta, de mégis maga a fő motívum az életlen. És csak annyit mozdult, hogy életlen legyen. Határán van ennek a döntésnek. Tehát vagy egy hosszabb, vagy egy rövidebb expozíciós idővel ez egy eldöntött kérdés lenne, míg most ez a kérdés nem dőlt el. De ettől még a két disznót én megadom rá. (szőke-hegyi)
értékelés: